Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

FISZ Junior workshop – Július végén rendezik az ifjúsági FISZ tábort

MTI - 2024.07.06.

Írótábort rendez július 25. és 28. között 14-19 évesek számára a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), rendezvényen a két oktató, Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma a lírai szövegek fejlesztésében segíti majd a fiatalokat.

A FISZ Junior workshop szervezői azok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, van már néhány elkészült szövegük, és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A fiatalok a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a tematikus rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett személyesen találkozhatnak pályakezdő és már aktívan publikáló szerzőkkel, akik amellett, hogy részt vesznek a közös műhelymunkán, saját életpályájukkal és művészetükkel kapcsolatban is tartanak majd rövid előadásokat a kurzusra felvételt nyert alkotóknak.
A jelentkezés határideje július 18., a részvétel ingyenes. A kurzusra három vers beküldésével lehet jelentkezni, a pályázati anyagokat a szervezők egy darab word dokumentumban várják a fiszjunior@gmail.com e-mail címre, anonim módon. A jelentkező nevét és életkorát csak az e-mail szövegében tüntessék fel.
A kurzus maximum tíz fővel indul, a kiválasztás a beküldött szövegek alapján történik. A felvételt nyert jelentkezőket e-mailben értesítik július 20-ig.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés