Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Balogh Endre kapta a 2025-ös Osvát Ernő-díjat

Prae Kiadó - 2025.03.27.

Március 27-én az ELTE épületében hetedik alkalommal adták át az irodalmi, művészeti folyóiratok szerkesztőinek létrehozott Osvát Ernő-díjat. A kuratórium 2025-ben Balogh Endrének, a prae.hu művészeti portál főszerkesztőjének ítélte az elismerést.

Az Osvát Ernő-díjat Janáky Marianna író, költő alapította 2018-ban. A díjjal irodalmi, művészeti folyóiratok szerkesztőinek teljesítményét ismerik el. A díjazottat munkássága alapján a kuratórium három tagja (Áfra János költő, szerkesztő; Zelei Dávid irodalomkritikus, szerkesztő és Murzsa Tímea, irodalomtörténész, szerkesztő, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára) választja ki. 2025-ben a kuratórium Balogh Endrének ítélte oda a díjat. Az oklevéllel az alapító jóvoltából pénzjutalom, Hézső Ferenc festőművész felajánlásából egy festmény, valamint Antal Márta ékszerésznek köszönhetően egy névre szóló, gravírozott ezüst érme jár.

Balogh Endre a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője, a prae.hu művészeti portál főszerkesztője és a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke. Emellett szépíróként is ismerhető: 2007-ig csak kisprózát közölt, majd hosszú hallgatás után 2022 eleje óta verset és prózát is ír.

Korábban az elismerést Jenei László (Műút), Nagy Gabriella (Litera), Balázs Imre József (Korunk), Markója Csilla (Enigma), Reményi József Tamás (posztumusz díjazott, Kritika, Mozgó Világ) és Margócsy István („régi” Mozgó Világ, 2000, BUKSz, Irodalomtörténet) kapta.

A díj átadására az Osvát-díjat 2023-tól befogadó Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke konferenciáján került sor.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Barnás Ferenc: Siunung – Az Élet és Irodalom 2025/17. számából

Az Élet és Irodalom 17. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés