Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Április 12-én búcsúztatják Domonkos Istvánt a Vajdaságban

MTI - 2025.03.27.

Április 12-én délután négy órától vesznek végső búcsút Domonkos István József Attila-díjas írtótól, költőtől a Vajdaságban, a bácsfeketehegyi temetőben - tudatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia csütörtökön az MTI-vel.

Domonkos István a vajdasági Ókéren született 1940. augusztus 7-én. Iskoláit Verbászon és Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, de tanulmányait félbehagyta. 1960-ban Tolnai Ottóval és másokkal együtt az Új Symposion nevű irodalmi műhelyhez csatlakozott. 1979 óta Svédországban élt, ahová svéd felesége miatt költözött.

Domonkos István Kormányeltörésben című versét a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb darabjának tartják. A vers a hazájukat elhagyók perspektívájából mutatja be a költészeti lehetőségeket.

A kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja 84 éves korában hunyt el 2024. november 7-én.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Barnás Ferenc: Siunung – Az Élet és Irodalom 2025/17. számából

Az Élet és Irodalom 17. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés