Egy rémálom krónikája

Szöllősi Mátyás új kötetét félve nyitottam ki. Nemcsak a cím, Fóbia, csengett valahogyan vészjóslóan, de még a borító tökéletesen eltalált hangulata háttérben a sötét felhőkkel, előtérben a farakást őrző kutyával is azt sugallta, hogy nem feltétlenül leszünk jó barátok a kötettel (utóbb megtudtam, hogy ez Szöllősi saját fotója). Ráadásul a szerzőnek eleddig csak a lírai munkáit ismertem, és mindig óvatosan közelítek a más műnembe tartozó kötetekhez. És hogy a Fóbia végül igazolta-e félelmeimet? Részben igen.

A regényben egy sokáig névtelen főszereplő, egy fiatal nő, Emília egy soha véget nem érő napját követhetjük nyomon: hazatérve egy berlini konferenciáról, vidékre utazik, hogy meglátogassa beteg nagymamáját a kórházban. Ám már az odafelé vezető úton váratlan eseményekkel találja szemben magát, és a furcsaságok csak nem akarnak szűnni, mígnem az egész egy zavaros, nyomasztó rémálomba fordul. A koronavírus járvány éppen az események kezdetekor üti fel a fejét, és ha emlékszünk arra a zavarodott, bizonytalan, zsigeri pánikra, amit azokban a kezdeti napokban éreztünk; akkor máris kapunk egy képet az egyes jelenetek hangulatáról.

Ezt a bizonytalanságot a szerző már az első oldalakon megalapozza, főszereplőnkkel ugyanis egy pszichiátriai osztályon találkozunk, ahol a meglehetősen kötekedő kedvű főorvos apróra kikérdezi az idáig vezető eseményekről – Emília azonban nem tudja a kérdéseket megválaszolni. Ahol ő nem válaszol, ott az orvos tölti ki helyette a lyukakat, esélyt adva arra az olvasónak, hogy megalkossuk saját verziónkat a történtekről. Így azonban a narrátor rögtön megbízhatatlan lesz, és innentől kezdve mindent, amit az ő szemén látunk, bizonyos kétkedéssel figyelünk.

Ez az első jelenetekben tökéletesen működik: a háttérben meglebegtetett tragédia és a rejtély izgalomban tartja az olvasót, és várjuk, hogy kiderüljön, mi hajszolta egy öngyilkossági kísérletig a lányt. Azonban éppen, amikor felvillannak az első emlékképek, és megsejthetnénk, mi is történt valójában, a szerző leejti ezt a szálat, és egészen a kötet végéig fel sem veszi újra. A faluban ugyanis már egy egész másik rejtélyre koncentrálunk, sőt, ha akarom, kettőre is, és talán ez a regény legnagyobb negatívuma. Rengeteg történetet szeretne belezsúfolni ebbe a közel négyszáz oldalba, különböző műfajokat vegyítve, de így egyik sem emelkedik ki igazán, és valahogy fókuszt vesztünk mind mi, mind pedig a szöveg is.

A faluba érve, a buszról leszállva Emília ugyanis egy wc-fülkében rejtőzve fültanúja lesz egy beszélgetésnek, amelyben hogy-hogy nem, éppen a nagyanyja házának rablását tervezik meg ketten. A lánynak innentől kezdve máris két küldetése van: megtalálnia nagyanyját a járványhelyzet miatt teljesen felbolydult kórházban, illetve mindenáron megakadályozni a készülő bűntényt. Ráadásul szorítja az idő, a betörést aznap éjjelre tervezik, ő maga pedig szintén nem érzi annyira jól magát, csak nem lenne szintén beteg? A cselekmény innentől pedig egyre kevésbé várt fordulatokat vesz, olyan hajtűkanyarokkal, hogy még maga az olvasó is összerezzen a kanapén a sorok olvasása közben. Néha kissé talán túl merészek ezek a huszárvágások a cselekményben, ahogy egy kórházi szobából egy rendőrőrsre nyargalunk, majd egy Caliban-szerű figurát követve egy pinceszobában kötünk ki, és végül nem pusztán két bűncselekményt, de egy családi titkot is felderítünk; mindeközben ne feledkezzünk el a kezdőjelenetben meglebegtetett személyes drámáról sem, ami ugyan nem kerül elő újra, mégis ott mozog a háttérben. Mindez egy folytatásos filmsorozatban is bőven elég lenne, nemhogy annál rövidebb műfaji keretek között, és Szöllősi kezéből valahogy ki is csúsznak a szálak, nem tudja őket egyben tartani. Ahogy a történet a tetőpontjához közeledett, úgy csökkent bennem az érdeklődés is. Addigra már nem viszi el a hátán a szöveget a jól megválasztott stílus és hangulat, sem a teljesen valószerűtlen helyzetekbe beszúrt asztrofizikai értekezések, sem pedig a főszereplő folyamatos pánikja. Végül összemosódik egy bűnügyi, egy család- és talán még egy fejlődésregény is, a megoldást az olvasó pedig már sejtheti is, de nem kapjuk meg, hiszen a csúcsponton a regénynek egyszeriben vége szakad.

Egyszóval félelmeim javarészt beigazolódtak: az első oldalak még azzal kecsegetettek, hogy majd behúz a szöveg és megszeretjük egymást, ám a Fóbia szépen faképnél hagyott az első randink után. A feszes tempójú, szándékosan rövid mondatokkal megfogalmazott történet végül inkább zavarossá válik, mintsem innovatívvá – és ugyan ez a zaklatottság valószínűleg a főszereplő lelkiállapotát hivatott megfesteni, valamilyen okból kifolyólag mégsem működik. Azt azonban maradéktalanul sikerült a szerzőnek elérnie, hogy ugyanúgy érezzük magunkat olvasás közben, mint Emília a maga lázas ámokfutása közben. A történet folytatódik, jelenleg készülőben a második kötet, így hátha válaszokat kapunk majd a fennmaradó kérdésekre.

Bráder Edina

Szöllősi Mátyás: Fóbia
Helikon Kiadó, 380 oldal, 4499 Ft