Minden út Berdbe vezet

Újra itt az ősz, ami újabb Narine Abgarjan könyvet hozott magával, mintha az irodalom is egy nagyobb akaratnak engedelmeskedne, hiszen színeiben és hangulatában ez az évszak illeszkedik legjobban az örmény írónő mágikus-realizmussal átszőtt köteteihez.

Örményország különös hely a Kaukázusban, és ugyan lassanként felkerül a turisták térképre, egyelőre meghökkentő úti cél. Furcsa elegy a kelet és nyugat találkozópontján, hegyek között megbújva, ahol megfér egymás mellett az oroszos borscs és harcsó leves valamint a keleti baklava és a kovásztalan, tépnivaló kenyérféle, a lavas. Keleti szőnyegeket árulnak egy történelem előtti időkből itt felejtett Ladán. Fekete bőrdzsekiben fuvarra várakozó taxisok sora. Erősen sminkelt lányok dobják hátra hajukat egy ütött-kopott marshrutkában. A semmihez sem hasonlítható Jereván összevisszasága, a falvakon ülő szovjet emlékek szürkesége, az utakon zörgő Ladák és Zilek, és a messzeségben felsejlő Ararát sziluettje. Ez mind Örményország. Lakóihoz pedig közelebb visznek ezek a sosem igazán vidám, de mindig az életet és örömet kereső elbeszélések. „Egyél, szeress, élj. Vágj le egy szeletet a májusból, tekerd bele egy foltos lavasba, tegyél hozzá brinzát, zöldféléket, baszturmát. Egyél-élj-szeress.”

A szín hallgatása tulajdonképpen három könyv egyben: két elbeszélés (a címadó A szín hallgatása és az Egy szív) után a kötet harmadik részében rövidebb szövegek csokra következik, amelyben Narine Abgarjan a világ különböző pontjaira kalauzol bennünket. Novellaszerű képeket kapunk az USA-ból, Kanadából, Londonból, Párizsból, Moszkvából és persze Berdből is. „[M]ikor hagyod abba, hogy Berdet keresd minden város arcvonásaiban? És nagyot sóhajtva én magam felelek magamnak a kérdésre: sohasem.” Nem meglepő, hogy az örmény írónő útjai Róma helyett mindig ebbe az apró hegyi faluba vezetnek. Ténylegesen és átvitt értelemben is, mert a különböző városok hangulatán mindig átszüremkedik az ott élő örmény bevándorlók élete, az otthonhagyott ízek, emlékek és emberek. A szülők, akik mindig is az otthont fogják jelenteni.

A szín hallgatása és az Egy szív a már jól ismert és sokat emlegetett Berdben játszódnak, az örmény falubeliek élete elringatja az olvasót. Különleges atmoszférájú, szinte az időn kívül létező településként jelenik meg Berd, ahol még hisznek a szellemekben, a dolgok közötti nem látható kapcsolatokban, a hétköznapi varázslatokban. A hónap első vasárnapján kikerülnek a házak tornácaira az ott lakók legkedvesebb tárgyai, hogy amulettként védelmezze őket és teljesítse leghőbb vágyaikat. A takarításnak is különös jelentősége van: „mindenki tudja, hogy a piszkos ágynemű ráncaiba befészkeli magát a sötétség emberi szem számára láthatatlan rétege, amely elviszi a túlvilágra az egyszerű emberi örömöket.” Az írónő korábbi köteteiből már ismerős lehet a történetek felépítése, ahogy a kapcsolódási pontokból számos falubeli sorsa kibomlik. A találkozások és elválások ritmusában megelevenednek az életek, amik a XX. század elejétől egészen napjainkig érnek. Egy szinesztéziával élő fiú rájön, hogy a színeken keresztül tud kommunikálni autista testvérével.  Egy férfi új kapcsolatban, egy nő pedig a múlt konzerválásával próbál megküzdeni a gyásszal. Egy nagypapa, aki nem akarja bevenni a szívgyógyszerét, hogy minél tovább férfi maradhasson. Egy kislány, aki várja haza börtönbe került apukáját és éretlen almák után vágyakozik. Egy idős asztalos, aki különös gondot fordít arra, hogy kiélvezze azt a kevés örömet, amit az élet még nyújt neki: tea a teraszon három cukorral és egy cigaretta.

„A mi öregjeink azt szokták mondani: látni és befogadni a szépséget – ez a lélek egyik minősége, nem fáradni bele a megköszönésébe – az meg egy egészen másik.” Mindkettőre tanít minket Narine Abgarjan könyve, ha bele merjük engedni magunkat a Berdben élők és onnan elszakadt szereplők örömeibe és fájdalmaiba.

Vincze Dóra

Narine Abgarjan: A szín hallgatása
Fordította: Goretity József
Typotex Kiadó, 320 oldal, 4700 Ft