A gyermekek lelki kísérése a hitbeli nevelésnek egy izgalmas aspektusa, amely egyben egy sajátos szülői attitűd is, amelynek alapja a szülő saját hite és hitelessége. A lelki kísérésből a felnőtt is legalább annyit profitál, mint a gyermek. Erről a lelassulást igénylő közös útkeresésről kérdeztük a Kálvin Kiadónál megjelent Megölelném Istent című könyv szerzőjét Szabóné dr. László Lilla egyetemi docenst.

– Hogyan kell elképzelnünk a lelki kísérést? Mikor kezdődik ez? Milyen felkészültséget igényel ez attól a szülőtől, aki belevág? Egyáltalán mitől válik a szülő alkalmassá erre?

– Ahogy a könyv bevezető fejezetében is írom a „gyermekek lelki kísérése leginkább spontán, illetve katechetikai, hitoktatási céllal tervezett alkalmakon valósul meg. Van, hogy a családban, baráti körben vagy a gyülekezetnek egy szabadabb alkalmán oszt meg a gyermek a hithez, istenkereséshez, istenkapcsolathoz tartozó kérdést, átélést. De ugyanígy a hitbeli növekedését szolgáló tervezett alkalmakon (gyermekistentisztelet, hittanóra, gyermektábor stb.) is kísérhetjük kérdéseit, megéléseit, útkeresését.”  Éppen ezért a gyermekek lelki kísérése nem köthető csak azokhoz, akik a hitbeli nevelést hivatásszerűen végzik, sokkal inkább egy attitűd, amivel teret adunk a gyermekkel való együtt töltött időben a gyermek Istent kereső megnyilatkozásainak, kérdéseinek, önkifejezéseinek, és nem is annyira kész válaszokat adunk neki, hanem társul szegődünk, hogy közösen adjunk teret Isten Szentlelkének, és az Istennel járt útnak.

– Egy mondás szerint, egy egész falu kell a gyermek felneveléséhez. A gyermekek lelki kísérése is ilyen, többszereplős folyamat?

– Azt gondolom, hogy ez a mondás különösen igaz a lelki kísérésre. Hiszen Isten megismerése és a vele való kapcsolat nem magányos út. A gyermek életfeladatából kifolyólag különösen fogékony a környezetében tapasztalható egymást erősítő és az egymással szembenálló hatásokra. Szeretne rendet, kiszámíthatóságot, biztonságot találni ebben a világban, és ebben annak is nagy jelentősége van, hogy ki mibe veti a végső reménységét és bizalmát. Az a gyermek, aki egészen mást hall otthon, az iskolában, az interneten, a nagyszülőknél és a gyülekezetben, különösen nehéz helyzetben van, hogy mindebből minek adjon hitelt.

– Mitől speciális a szülők feladata ebben a folyamatban?

– A szülők hite különösen meghatározó a gyermek számára, ez azonban nem pusztán a szavaikat jelenti, hanem sokkal inkább ahogyan az életükkel, a gyermekkel és az egymással való kapcsolatukkal „beszélnek” a bizalomról, a szeretetről és azok forrásáról a gyermeknek. Sok felnőtt hite, istenkapcsolata ott akad el, hogy gyermekként valamilyen torz formáját tapasztalták meg a szeretetnek, a bizalomnak, az apaképnek, a gondviselésnek, így az élő Istennel való kapcsolatukban is gáttá lesznek ezek az emberi negatív tapasztalatok. Éppen ezért van nagy jelentősége, hogy a szülő csak akkor válhat a gyermeke lelki kísérőjévé, ha ő maga is járja a lelki utat, ő maga is Istentől vezetett életet él, ahol mindazt tanulja, mindabban növekedik, amiben a gyermekét szeretné kísérni.

– Mit tanulhat a felnőtt a gyermektől a lelki kísérés során? Hogyan formálódhat a kapcsolatuk a beszélgetések során?

– Jézus egy alkalommal a tanítványok közé állított egy gyermeket és azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). Egyházunkban mára fontossá vált, hogy mi módon szolgáljunk mi felnőttek a gyermekek felé, de arra még mindig kevéssé nyitottuk meg magunkat, hogy a gyermekek mi módon szolgálhatnának felénk. Pedig a családjainkban, gyülekezeti közösségeinkben valójában a hit ráhagyatkozó jellegét a gyermekektől tanulhatjuk meg. Ők azok, akik életkoruknál fogva egészen kiszolgáltatottak, egészen ráhagyatkozók. Jézus arra hív, hogy ilyen radikálisan tudjunk Istenre hagyatkozni, Istenben bízni. Minél több időt töltünk Isten jelenlétét kereső gyermekek között, annál inkább átitat minket is ez a gyermeki bizalom, ráhagyatkozás, nyitottság.

– Mai türelmetlen, gyors sikerekre preferáló világban úgy tűnik számomra, hogy a lelki kísérés nagyon sok időt, türelmet igénylő folyamat.

– Egy alkalommal, amikor a diákjaimat a lelki beszélgetésről tanítottam, az egyik hallgató így összegezte az együtt töltött idő tanulságát: Isten arra hív bennünket, hogy időt pazaroljunk rá és egymásra. Valóban, valódi kapcsolódás nem történik futtában. Ha nem halljuk Jézus szavát, amit Mártához intézett, miközben Mária hallgatta őt, hogy „Mária a jó részt választotta, hiszen kevésre van szükség, valójában csak egyre” (Lk 10,43), akkor elrobogunk a családi élet adta ajándék és lehetőség közt, hogy együtt növekedjünk a hitben és együtt járjuk az Isten útját.

– A digitális zaj miatt már magát a párbeszédet sem könnyű megteremteni. Hogyan, milyen módszerekkel éljen az a felnőtt, aki szeretné a kisgyermeket lelkileg kísérni?

– A legfontosabb, hogy legyenek olyan kitüntetett idők, amikor egymásra és Istenre figyelünk. Ezeket érdemes már meglévő, a mindennapi életben rutinszerűen jelenlévő szokásokhoz illeszteni. Mondjuk reggel úgy megyünk ki a házból, hogy megfogjuk egymás kezét és a reggeli rohanás és az egész napos verkli között megállunk 1 percre és egy zsoltárverssel vagy egy-két mondatos szabad imával Istenre figyelünk. Ugyanígy az étkezések előtti és azt követő imádságokban, ahogyan az esti meséhez, esti puszihoz illesztett családi áhítatban is ennek van tere. Fontos, hogy ilyenkor osztatlan figyelemmel, mobiltelefonoktól és mindenféle digitális eszközöktől mentesen legyünk jelen. De ugyanígy a pihenőnap megtartása is egy fontos isteni parancs a tízparancsolatban, amit korunkban megint egyre fontosabb hangsúlyozni. Ha a család ki tud szakítani a hétvégén egy egész napot (szombatot vagy vasárnapot), amikor a figyelmünket és a kapcsolódásainkat szétszóró tevékenységek (vásárlás, szörfölés az interneten, játék a számítógépen, sorozatnézés stb.) helyett lelassítunk, kikapcsolunk minden eszközt és egymásra figyelünk, akkor megtapasztaljuk, hogy valójában ezek lesznek azok az idők, amikor valójában elkezdünk élni, valami valósat megtapasztalni.

– A digitális eszközök helyett egyre többször hallani a mesélés fontosságáról. Egyre több jó minőségű kiadvány is megjelenik a keresztyén kiadóknál. Ezeket az eszközöket lehet-e, és ha igen, hogyan lehet integrálni a lelki kísérés folyamatába?

– Minden integrálható a lelki kísérésbe, ami az életről a maga teljes valóságában beszél, és nem rövidre zárja az élet nagy kérdéseit (Honnan vagyunk? Mi van a halál után? Hol találunk elrejtettséget? Mi a jó és rossz? Kicsoda az Isten?), hanem teret ad az önkifejezésnek, a beszélgetésnek, a belső lelki munkának.

– Mit tanácsolna azoknak a szülőknek, akik bizonytalanok abban, hogy jól nevelik-e a hitre a gyermeküket?

– Leginkább azt, hogy keressenek gyülekezeti közösséget, ezen a területen is előttük járó lelkipásztort, vagy más hitben járó szülőket, akikkel közösen keresik Istent és közösen növekednek a hit és a gyermeknevelés útján, hogy a családjukban lelki kísérőkké is lehessenek. Fontos, hogy legyenek olyanok, akikkel megbeszélhetik próbálkozásaikat, sikereiket és kudarcaikat. Hiszen a lelki kísérésnek, hitbeli nevelésnek nem receptje, hanem közösen járt útja van.

Pompor Zoltán
Fotó: Tóth Melitta

Szabóné László Lilla: Megölelném Istent. Gyermekek lelki kísérése
Kálvin Kiadó, 292 oldal, 4500 Ft

A Megölelném Istent

megvásárolható

kedvezményes áron

a Kálvin Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva