Ősöreg vizek sorai – Siri Ranva Hjelm Jacobsen Tengerlevelek című kisregényéről
Vincze Dóra - 2024.04.09.
Az Ø kiadó a skandináv irodalomra specializálódott, és egészen különleges palettával büszkélkedhet. Köteteik elvisznek minket az ’50-es évek falusias Reykjavikjába és izlandi pszichiátrákra (A mindenség angyalai), egy stockholmi szülészet konyhájára (Szülészet), izland vidéki tájaira (Válasz Helga levelére), vagy épp az erdő mélyére, ahol bármikor szembejöhet egy medve (Ha szembejön egy medve). Siri Ranva Hjelm Jacobsen Tengerlevelek című kötetét olvastuk, mely egészen az óceánok szívébe kalauzol minket.
Siri Ranva Hjelm Jacobsen illusztrált novellája (nagy jóindulattal kisregénye) már első ránézésre is különleges, mert két olyan valószínűtlen entitás, mint az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger vitatja meg benne az élet nagy dolgait. Párbeszédüket a várakozás nyomasztó hangulatához illeszkedő illusztrációk kísérik. Dorte Naomi fekete-fehér képei linómetszetekre emlékeztetnek, örvénylő kompozícióiban ott a hullámzó víz végtelensége és egyfajta sötéten örvénylő, fenyegető őrület is.
A levelezésből kiderül, hogy a vizek ősidők óta tartó összeesküvést szőnek, melynek célja nem kimondott, de sejthető. Visszatérni a gyökerekhez, még a kontinensek kiemelkedése előtti időkbe, az ősóceán állapotába, amikor mind együtt lehettek. Évmilliók tudatos munkája kellett ahhoz, hogy a föld által szétszabdalt vizek újra kapcsolatba léphessenek egymással, kialakítsák leveleik útját. Minden szárazföldi élet tulajdonképpen az ő terveik és tevékenységük eredménye. Egy félmondat még arra is utal, hogy az akaratos és nagyravágyó emberiség épp a kis Földközi-tenger baklövésének eredménye. „Lehet kicsit meggondolatlan volt, de virtuóz is. Hiszen olyan fiatal voltál. Senki sem hibáztat.”
Ősöreg vizek sorait olvassuk, akik terveiket és távlataikat évmilliókban mérik, hangjuk mégis tökéletesen emberi. Izzadnak, puffadnak, nincsenek jól. Szenvednek és szomorúak, magányosak és vigaszra vágynak. Keresik a kapcsolódást, a valahová tartozás érzését és szeretnék megtudni, hogy honnan jöttek és hová tartanak. Apró mozzanatokban találják meg örömeiket, emlékeket gyűjtenek és kötődnek dolgokhoz. A Földközi-tenger például Ikaroszhoz.
Ikarosz története talán az egyik legismertebb mítoszunk. Ikarosz és apja Daidalosz Kréta szigetén voltak bebörtönözve, ahonnan a Daidalosz által készített szárnyakon próbáltak elmenekülni. Ikaroszt megrészegítette a repülés, túl közel repült a naphoz és a vízbe zuhant. A történetet korunk és vérmérsékletünk szerint a túlzott elbizakodottság kritikájának ítélhetjük, vagy épp ellenkezőleg, úgy is értelmezhetjük, mint önfeláldozást, a kísérletező szellem dicséretét, amely saját magát is feláldozza a haladásért. A Tengerlevelekben azonban a történet egy harmadik aspektusa válik érdekessé. Siri Ranva Hjelm Jacobsen a XVI. századi németalföldi Pieter Bruegel Ikarosz bukása című festményével és a jó 300 évvel később, a kép kapcsán íródott, William Carlos Williams verssel tálalja a mítoszt. Bruegel festményén szép tavaszi nap van, a kép középpontjában egy szántó-vető paraszt szorgoskodik, a tengeren hajók ringatóznak. Ikaroszból csupán két kalimpáló láb látszik a kép jobb sarkában, ahogy belecsobban a tengerbe. Tragédiája, amely oly jelentős helyet kapott a kultúránkban, egészen mellékes ezen a képen. Ahogy a kötet mottója is hangzik: „egy észrevétlen csobbanás,/ez volt/Ikarosz vízbe fulladása.”
A könyv szereplői paradox pozícióban vannak. Miért és hogyan kötődnek Ikaroszhoz? Hiszen az élet egésze szempontjából Ikarosz és az ő tragédiája érdektelen. Homokszem a szélben. És mi más is lenne a két sok millió éves óceán, mint a természet, az élet, az embernél nagyobb egész szimbóluma? A festmény középpontjában lévő paraszt (mint az egyszeri ember) észre sem veszi a vízbe érkező Ikaroszt, annyira leköti a munka és a saját élete. Kinek fontos hát mégis ez a vízbefúló ifjú? Látszólag nem fontos sem az élet egésze, sem az egyszeri ember szempontjából. És mégis törődik vele valaki, éppen az a Földközi-tenger, aki ott volt a zuhanásnál, aki észrevette a tengerbe hulló Ikaroszt, sőt befogadta azt. Még a legapróbb dolgok is fontossá válhatnak, ha valahogyan kapcsolódni kezdünk hozzájuk. Ha egyáltalán észrevesszük őket.
A mű terjedelméből egyenesen következik, hogy nincs hely a gondolatok komolyabb kibontására, sem nagy ívű cselekmény felrajzolására. Nem meglepő, hogy nincs igazi feloldása az ellentétes érzelmeknek, sem válasz a múlt és a jövő szorongató kérdéseire sem. Siri Ranva Hjelm Jacobsen eszközei a sejtetés és a megemlítés. Komplex érzéseket és gondolatokat próbál nyúlfarknyi levelekbe, néhány anekdotába és utalásba belesűríteni. Hogy az elegáns misztikum tudatos írói törekvés eredménye, vagy egy jól kivitelezett, ámde üres póz, azt már a mindenkori olvasó tiszte eldönteni, de figyelmes olvasással a tengerek kérdései még sokáig visszhangozhatnak bennünk.
Vincze Dóra
Siri Ranva Hjelm Jacobsen: Tengerlevelek
Ø kiadó, 64 oldal, 2000 Ft