Krusovszky Dénes nem új alak az irodalmi panteonban: első kötete már 2011-ben megjelent, a köztudatba talán mégis leginkább az Akik már nem leszünk sosem c., 2018-as regényével került be. Annak hatása azonban akkora volt az irodalmi közéletre, hogy máig emlékszem megjelenésére, ahogy arra is, hogy milyen vitákat váltott ki ismerőseim körében: sokan nagyon szerették, sokan egyáltalán nem, és kevesen voltak, akik a két szélsőséges nézet között helyezkedtek el. Bevallom, én nem a rajongók táborába tartoztam, így amikor kézhez kaptam új regényét, a Levelek nélkült, bizonyos fenntartásokkal álltam neki. Azonban minden ellenérzésem úgy vetkőztem le olvasás közben, ahogyan a regénybeli fák teszik leveleikkel.

A Levelek nélkül helyszíne egy poros kelet-magyarországi kisváros, ahol a fák egyszer csak minden előjel nélkül ledobják friss leveleiket. Mi történhetett? Betegség támadta meg őket, ez már a globális felmelegedés eredménye, vagy valami egészen másról van szó?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ a főszereplő Koroknai János is, sok más saját kérdésével egyetemben. Koroknai a helyi gimnázium magyartanára, abban a furcsa életszakaszban, mikor az ember már nem egészen fiatal, de még nem érte el a középkorúságot sem: ebben a labilis élethelyzetben lavírozik munkája, beteg édesanyjának látogatása és a kis közösségben felmerülő problémák között.

A kisváros ugyanis valóban egy parányi közösség: mindenki ismer mindenkit, a vezetők egymás között osztják le a pozíciókat a polgármesteri hivatalban, az iskolában pedig addig tanít mindenki, amíg már csak járókerettel tudja elhagyni, mert nincs új tanár – a fiatalok inkább elmennek innen, mintsem visszatérnének tanulmányaik után. Ennek ellenére a Levelek nélkül nem akarja szörnyűbbnek beállítani a helyzetet, mint amilyen: nem az a leereszkedő, lesajnáló nyomorpornó, ahogy az ország egyes vidékeit mostanában ábrázolni szokták – de nem is idealizálja a vidéket. Annak mutatja be, ami: egy kisváros, kisvárosi gondokkal. A helyszín egyébként, nincsen konkrétan meghatározva, ahogy az idő sem, inkább csak érezzük, hol és mikor járhatunk. Ez azonban csak még inkább hozzájárul ahhoz, hogy arra koncentrálhassunk, ami a szereplőkkel történik.

Mert tulajdonképpen ezen van a hangsúly a regényben, nem a hirtelen elhullott libák és a falevelek eltűnése mögötti rejtély, hanem a szereplők lelki élete. Főleg Koroknaié, akinek ebben a mikroközösségben sokrétű szerepe van, és rengeteg helyzetben kell helytállnia: ő a hűséges fiú, aki apja halála után hazatért a nagyvárosból, hogy édesanyjának segítsen, ezáltal szinte feláldozva egy másik életet, amit élhetett volna. De tanárként ő az is, akiben sokan megbíznak, és akinek a véleményére sokan adnak: diákok és a közösség különböző beosztású tagjai egyaránt. Teszik ezt annak ellenére, hogy Koroknai szemmel láthatóan a saját életét sem tette még teljesen rendbe – a családi házat bérbe adta, és helyette egy lakást bérel, a nőkkel nincs szerencséje, legkedvesebb társasága pedig egy matuzsálem földrajztanár és kedves állatorvos barátjának családja.

És miközben Koroknai és társai a mindennapi élet ügyes-bajos dolgaival foglalkoznak, a háttérben folyamatosan ott van a lehullott levelek rejtélye, egy egész telepnyi liba holttestével együtt. Folyik ugyan valamiféle nyomozás, a hangsúly azonban mégsem ezen van, sokkal inkább magukon az embereken. A regény arra a kérdésre keresi a választ, ami bizony sokunkat foglalkoztathatott a járvány alatt: hogyan lehet ésszerűen viselkedni egy olyan helyzetben, ami abszolút nem az? Lehet-e egyáltalán? Ahogy a kisváros lakói a levelek elvesztése fölötti kezdeti sokkból és felháborodásból egyfajta fásult közönybe süllyednek, amikor már az sem érinti meg őket, hogy elkezdik a teljesen egészséges fákat kivágni; az nagyon hasonlít arra, ahogy az emberiség a Covid-járvány alatt viselkedett. Még az a mondat is elhangzik, miszerint “Képlékennyé vált a szabályok megszegése és betartása közötti határvonal”, és nehéz elkerülni, hogy az olvasónak erről ne a kijárási tilalom jusson eszébe.

Nem gondolnám, hogy ez tudatos választás a szerző részéről, a Levelek nélkül mégis tökéletesen megfesti azt a lelkiállapotot, amit akkor éreztünk: a jövő bizonytalansága miatti szorongást, az ismeretlentől való félelmet, a kezdetben heves indulatokat, majd a befelé fordulást, végül az apátiát. Ezért válik mindenki számára tökéletesen átérezhetővé a regény, ahogy Koroknai nemcsak ezekkel az érzésekkel küzd, de az édesanyja elvesztése fölötti gyásszal is, azzal hogy mi valóságos és mi nem, hogy miért van ott, ahol van, és miért nem megy el, amikor már lehetne, és azzal is, hogy megtalálja a megfelelő stratégiát az abszolút magány ellen.

A Levelek nélkül tehát úgy egy járvány-regény, hogy közben egyáltalán nem az, mégis benne van annak az időszaknak az egész lelki lenyomata. Mindeközben, talán szintén nem tudatosan, nagyon szép párbeszédbe kerül az aktuálpolitikával is, például ahogy felsorakoznak a hatalom láncfűrészes katonái a fatörzsek előtt, vagy ahogy az egész regényen áthúzódó szoborállítás ünnepsége végül feleslegesnek érződik, ráadásul a szobor is félresikerül. De érintőlegesen felvetődik a kivándorlás témája is: Koroknai állatorvos barátja felnyalábolja családját, és meg sem áll Németországig, ahol jobb lehetőséget kapott.

Mégis, mindenezek ellenére, a Levelek nélkül nem egy politikai regény. Nem akar harcos aktivista szöveg lenni, a levelek lehullásának motívuma nem egy kiáltvány a klímakatasztrófa fenyegető közelségéről (bár egy jelenetben a diákok békés tüntetése ezzel kapcsolatban tettlegességig fajul); de még csak nem is a hatalommal szemben álló kisember siralma. A Levelek nélkül az emberek, az élet regénye. A rejtélynek és a regényen végighúzódó problémáknak nincs írói feloldása, mint ahogy az életben sem oldódik meg minden varázsütésre. De nem is kell: akkor kezd el a kötet a legjobban működni, amikor már nem detektívregényként, hanem lélekrajzi szövegként olvassuk; amikor az olvasó már együtt figyeli Koroknaival a vándorló madarak vonulását az égen, és együtt integet vele anyjának a nyaraló ablakában. A Levelek nélkül észrevétlenül velünk marad, és ha még egy darabig ki-kitekingetünk az ablakon, reggelente a szomszédos fák leveleire, és egy bólintással nyugtázzuk, hogy még megvannak; az teljesen normális reakció.

Bráder Edina

Krusovszky Dénes: Levelek nélkül
Magvető Kiadó, 512 oldal, 5499 Ft