„Élni életveszélyes, de akkor is csodálatos” – beszélgetés Müller Péterrel
Szepesi Dóra - 2025.01.14.

„Két évvel ezelőtt kinyitottunk a padláson egy vén koffert, és találtunk benne egy csomó magnószalagot. Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait.” – olvassuk az Anyám titkos könyve bevezetőjében.
– Irodalomtörténeti ritkaság, hogy egy édesanya gondolatait, életének intim emlékeit sok évvel halála után a fia önti formába. Legújabb kötete alig jelent meg, a Libri sikerlistáján Rowlingot megelőzve a negyedik helyen áll!
– Nem egészen egy hete jött ki a könyv és máris nagyon szeretik az olvasók. A facebook oldalamon százezren lettünk, a csoportban egymásnak ajánlják a könyvet, ami úgy tűnik, éppen jókor jött, mert életmegoldást kínál ezekben a zavaros időkben. Írtam is az oldalamra egy pár sort arról, hogy ez a könyv csak azt adja tovább, amit anyám adott nekem: hogyan kell az ilyen tébolyult időben is vidáman élni. Sőt, túlélni. Kicsit ravaszul, huncutul, kicsit bölcsen, de főleg szabadon, elválasztó korlátok nélkül. Az ember a felé sugárzó mérhetetlen szeretettel, azt kapja vissza, amit ad. Én szeretem az olvasóimat, ilyen értelemben túlléptem az irodalom kereteit. Ritka kincs a jó szó, a figyelem, gyémánt értéke van! Ha valaki figyel rám, szívembe zárom azonnal, és ezt próbálom adni én is annak, aki hozzám fordul. Sokszor megállítanak az utcán és nem tudom megtenni, hogy ne bonyolódjak beszélgetésbe. Szinte azt kell, hogy mondjam, ihletett állapotba kell kerülnöm, ha valakivel találkozom. Nem észt osztok, hanem rákapcsolódok, egy pillanat alatt érzem, szócsövévé válok valaminek. Ugyanígy írom a könyveimet. Ez a könyvem is egy szócső.
– Édesanyja nagyon pozitív személyiség lehetett. Bár a történetei nyomasztó helyzetekről is beszámolnak, mégis tele vannak csodával, derűvel.
– Én egy csodában élek – igyekszem tisztességesen elfogadni és megfelelni neki. Ennek semmi köze semmiféle valláshoz. Anyukám könyve is ezt közvetíti. Arról szól, mennyire tudott átlépni olyan korlátokon, ahol mások fönnakadtak. Anyukám idement-odament az életben, játékosan, szabadon, egy kis szeretetgombóc volt, és ez sugárzott belőle. Pedig nagyon nehéz élete volt – hát olvasta.
– Igen, csodálatos, hogy a tragédiák ellenére is erős tudott maradni és kilábalt belőlük…
– Jól fogta föl. Derűsen, vidáman, mókásan. Azok a figurák, akiket leír! Mancika úr, Keszerice, a suszter, meg Benyó, a dadogós anyagbeszerző… Maga a könyv egy csodálatos anekdotakincs! Ettől ilyen olvasmányos – de ilyen volt az anyukám. A felvidéki emberek nagyon szeretnek mesélni. Mikszáth Kálmán ebből dolgozott, ebből írta a nagyregényeit.
– A játékos életfelfogása nem véletlen, hiszen színésznő volt!
– Ajaj! Eljátszotta a János vitéz címszerepét, mint Fedák Sári! Egyszer meg én játszottam az öreg papáját, ő volt a hisztérikus vénlány, én voltam az anyám apja – parókában, szakállal, torzonborzan –, és fel kellett pofoznom… Nézze, úgy tartják, hogy én egy ezoterikus, spirituális író vagyok, ebből főleg az utolsót vállalom, de nem fedi azt, aki lettem. Nekem a színház misztériuma pont azt jelenti, hogy az ember úgy fogja föl az életet, mint egy szerepet. Én Müller Péter szerepét élem most éppen, amíg élek.
– A borítón Leonardónak egy Madonna rajza látható, és erről eszembe jut, Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi rockoperája, a Mária evangéliuma. Ennek a művének is bizonyára van valami köze az édesanyjával való kapcsolatához.
– Hát persze. Nem tudtam volna megírni, ha nem ilyen az anyaképem. Nem akartam a borítóra anyukám képét tenni, azt akartam, hogy az olvasóban ne egy konkrét figura jelenjen meg.
– A kéz az ön keze?
– Igen. Olyan, mintha megidézném.
– És hát Leonardo rajza is csodálatos...
– Leonardo, Raffaello nemcsak szép képeket festettek, hanem ismerték a női lét legbensőbb titkát. A Mária evangéliuma, amit említettünk, egy szerelmi történet. Mária, még mielőtt áldott állapotba kerülne, a szerelmesét várja, nem a fiát. Szerelmes szeretettel szereti a fiát. Ez az anyaság titkos misztériuma, és én ezt éreztem anyámban.
– Van egy idézet a könyvben Jézustól: „Aki velem van, összegyűjt. Aki ellenem, az szétszór.”
– Világunkra egyre inkább jellemző az ellenségeskedés, a pártharcok, a gyűlölet. Nem összegyűjtenek, hanem szétszórnak. Nem azt mondják a másikra, te is ember vagy, átölellek… A legdrámaibb történet a könyvben az, amikor az orrom előtt meg akarták erőszakolni az anyámat. Hogyan hozta ki az embert abból az elállatiasodott férfiból? Én csak most tudtam meg, mi történt, mert nem tudok oroszul, ő tudott, oroszul mondta neki: nem kell engem megerőszakolni, tied leszek, bár ronda dolog itt a fiam előtt… de mi van veled, ember? Olyan aljas akarsz lenni, mint azok a magyar katonák, akik a családodat Ukrajnában megölték? Én csak azt láttam, hogy ez az erőszakos, riasztó vadbarom, egyszer csak elkezdett bőgni. Potyogtak a könnyei… Aztán beleszeretett az anyámba, annyira, hogy lopott nekem tortát, kifosztotta a bőrgyárat, ledobott egy raklapnyi cipőtalpat az udvarunkra, nem tudtunk vele mit csinálni… Így tudta anyám a poklot mennyé változtatni. Hogy ezt hogy csinálta?! De nagy titok! Kicsit tudom én is…
– Az biztos. Büszke is volt a fiára, úgy emlegeti, az író fiam! Ezek a minőségek folytatódtak önben.
– Így érzem én is. Amikor a kezembe került a rejtett hanganyag, megrendültem, de miután a gyerekeim legépelték és először elolvastam, fölismertem, hogy az ő élettaktikáját, életbölcsességét valahogy sikerült nekem is megcsinálnom. Most már elmondhatom, 85 éves leszek december elsején.
– Isten éltesse sokáig!
– Hál’ Istennek, erős, szívós szervezetem van, világ életemben sportoltam, és hozzá kell tennem, hogy a legcsodálatosabb barátaim a sportolók közül kerülnek ki, főleg a birkózókból meg a bunyósokból. Lejárok edzésre, most már csak konditerembe, és abban a pillanatban én hazamegyek. Remek emberek, akármi van, hülyéskedünk, egymás bajain, betegségein röhögünk.
– A könyv is tele van humorral, azonkívül sok fontos mondatot találni benne, például: „Élni életveszélyes, de akkor is csodálatos.” Hogyan „dolgoztak együtt” az édesanyjával?
– Abban a pillanatban, ahogy a hanganyag betűkké vált, egy papírkönyv alapja lett. Onnan kezdve én már szinte hideg szemmel simítottam a szövegen, valahogy úgy, ahogy egy karmester vezényli a zenekart. Beleéléssel, de kellő rálátással. Úgy dolgoztunk együtt, hogy én voltam a karmester, ő a zenekar.
Szepesi Dóra
Müller Péter: Anyám titkos könyve
Rivaldafény Kiadó, 312 oldal, 3990 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Mondom én… Beszélgetés Garaczi Lászlóval, Gyarmati nő című legújabb kötetéről
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Én; élet; rajz
Kaján leckék – Kaján Tibor-Martin József: Karikatúra a betűtengerben
Kefe habbal, avagy az átnyálazás hiánya – Melissa P.: Minden este 100-szor kefével
Bizonyosan – Kerékgyártó György: Hegyi szakaszok szobakerékpáron