Több mint harminc – kisebbeknek és nagyobbaknak szóló – gyerekkönyv van már a háta mögött. Kertész Erzsi Aranyvackor díjjal és Hubby-díjjal kitüntetett gyerektörténeteinek egy része 21. századi mese egy kis csavarral, más részük vérbeli kalandregény. Kaland bőven van Öröklét című, második felnőtteknek szóló pszichológiai, bűnügyi regényében is, amely egyszerű krimiként indul, ám ahogy bonyolódik a történet, az emberi psziché egyre mélyebb rétegeibe ás le a szerző. A történet mögött felsejlik az embereket örök időktől foglalkoztató kérdés: visszafordítható-e az idő? És ha igen, mivel fizetünk érte? Spoilermentes beszélgetés Kertész Erzsivel.

– Alig fél éve beszélgettünk már egy interjúban Az elátkozott erdő című mesekönyved kapcsán. Több tucatnyi gyerekkönyv után most ismét a felnőtt korosztályhoz fordulsz. Kitekintésről, kikacsintásról van szó csupán a felnőttek világába, vagy irányváltásról?

– Inkább a szerzői paletta bővítéséről. Az Öröklét a második felnőtt regényem; néhány éve jelent meg az Átutazó című könyvem, mely szintén a pszichológiai és bűnügyi regény elemeit ötvözi. Bár minden korosztályt komolyan veszek, és az írói hozzáállásomon nem változtatok, a felnőtt szövegekben a gyerekkönyveimhez képest még mélyebben tudom használni a lélektani elemeket, és tovább bővíthetem a tematikát. Hosszabb távon sem szeretnék választani a korosztályok között, így a gyerekkönyvek mellett felnőtt szövegeken is szívesen dolgoznék a későbbiekben. Már meg is osztottam a következő regény-ötletemet az Öröklét szerkesztőjével, Győri Annával.

– A korábbi interjúban említetted, hogy minden történetedben keveredik a mese, a fantázia – nevezzük varázslatnak –, meg a fikció a hétköznapisággal és a valósággal. Bár most felnőttirodalomról beszélünk, valami ilyesmiről van szó itt is. Van egy jól megírt, ágas-bogas, szerteágazóan bonyolult krimi, aminek bizonyos szálai a fantázia világába repítenek minket. Mondhatjuk úgy is, hogy az egyik főszereplő – egy látszólag tisztes módon élő üzletember, aki valójában egy tehetséges vegyész – meg kívánja valósítani az ember egyik ősi vágyát, amihez eddig még senki nem találta meg a kulcsot. Ebben a vonatkozásban a könyv a sci-fi műfajába is belekóstol.

– Az Öröklét esetében inkább a fikció kifejezést használnám a fantázia helyett; egy általam elképzelt tudományos kutatás bevonásával kapott a regény egy sci-fi jellegű elemet – noha nem ez a domináns szál a történetben. Később nagy meglepetés volt számomra, hogy amiről azt hittem, hogy a tudományban még távlat, illetve utópia ‒ és ilyen szellemben írtam róla a regényben ‒, arról kiderült, hogy létező és valós kutatási irány, mely sokkal előrébb tart, mint azt az átlagos tudományos műveltségű ember gondolná. Mindenesetre izgalmas élmény volt ráérezni valamire, amiről kiderült, hogy a tudtomon kívül már létezik – még ha nem is pont azon a módon, ahogyan írtam róla.

– Könyveidben rendszerint fontos szerepet kapnak az érzelmek, az emberi kapcsolatok. A keretes szerkezetű történet azzal indul, hogy a zseniálisan organizált bűntényt elkövető női főhősöd a börtönben ülve egy pszichológusnak mesél az életéről és arról, mi motiválta a rendkívül körmönfont betörés megszervezésében. Az egyes szám első személyben előadott vallomásból megtudjuk, hogy a főhős profi módon befolyásolja az embereket, százszázalékos manipulátor, aki előtt az emberek lelke nyitott könyv. Kiderül, hogy ez esetben nem a pszichológus, vagy a rendőrnyomozó, hanem éppen az elkövető rendelkezik a legjobb emberismerettel. Ami azért kicsit félelmetes. Egykori szakemberként szívügyed volt egy pszichológia témájú könyv megírása?

– Szinte minden történetemben tetten érhető a pszichológiai irányultságom, de a felnőtt regényeimben talán különösen hangsúlyos. Írás közben ennek kisebb jelentőséget tulajdonítok, ösztönös szerzőnek gondolom magam; általában hagyom, hogy a figuráim vezessenek, szabadon alakítsák a történetet. Mindig teret adok a váratlannak és az új inspirációknak, még ha felül is írják az eredeti elképzelésemet. Talán az utólagos ellenőrzés során kap nagyobb szerepet a szakmai hátterem: segítségül hívom a finomhangoláshoz, a hibák kiszűréséhez az életszerű jelenetek, alakok, párbeszédek érdekében. Korábban munka- és szervezetpszichológiával foglalkoztam, és a tréningek, tesztek, munkaerő-kiválasztási folyamat révén rengeteg lehetőségem adódott az emberekkel való kommunikációra és a személyiségpszichológia tanulmányozására. Terápiát viszont soha nem csináltam.

– Többféle olvasata, rétege van a krimiben a börtönben ülő Fília tetteinek. Vajon bűnös vagy áldozat? De ugyanez a kérdés felmerülhet a neves tudósként dolgozó és rég eltűnt édesanyjával kapcsolatban is. A főhősnőd különösen izgalmas személyiség, mert nehéz eldönteni, hogy szimpatizáljunk-e vele, vagy sem. Pozitív vagy negatív karakter inkább? Mit gondolsz te, és mit gondolnak az olvasóid?

– Ezeknek a fajsúlyos kérdéseknek a megválaszolását az olvasókra bíznám, hiszen az ezekkel való játék fontos szempont, sőt vezérlő elv volt számomra az írás során. Az a tapasztalatom, hogy gyakran rosszul viseljük a paradox helyzeteket, a biztonság érdekében szeretnénk nyugvópontot találni, gyors ítéletet alkotni, de ez nem mindig lehetséges. Ennek a kényelmetlen érzésnek a megragadása vezetett, ezért úgy építettem fel a szöveget, hogy az olvasó akár többször is irányt válthat az olvasás során, például a főhős irányában érzett empátia vagy az igazának elismerése tekintetében. Én is átéltem ezt a hullámzást az alkotás folyamatában. Vizsgáltam a kényelmetlen érzést, ami a bizonytalansággal jár, és kerestem a választ: vajon együtt lehet-e élni a szubjektív „párhuzamos valóságok” létének elfogadásával, vagy legalább tudomásul vételével? Azzal, hogy végig a főhős monológját követjük, ám a vele szemben ülő pszichológus hangját nem halljuk, és a reakcióira legfeljebb következtethetünk, elsősorban az olvasóra bízom a véleményalkotást.

– Senki sem az (vagy csupán az), aminek látszik ebben a történetben. A főhősnő számos álruhába bújva intézi az ügyeit, a tiszteletben álló üzletember igazából tehetséges tudós, a főhősnő eltűnt anyjának szintén számos arca van, és ki gondolná, hogy az autisztikus, senkivel sem kommunikáló kertész valójában kitűnő megfigyelő? Több szereplődnek is lételeme a szerepjáték.

– A szerepjátszás valóban különböző módokon és mélységben jelenik meg a szereplőknél. Míg a női főhős szinte zsonglőrködik a szerepekkel, és könnyedén váltogatja az álarcait, az általa manipulált szereplők némelyike végig önmagát adja. Ez is része a manipulátor ügyességének: ártalmatlannak tűnő, hétköznapi embereket keres, és köréjük rendezi a díszletet úgy, hogy ne keltsenek gyanút vagy feltűnést akkor sem, ha az ő érdekében és megkérdőjelezhető céljai mentén munkálkodnak. Természetesen az áldozatai több-kevesebb sikerrel tudják ezt megvalósítani, így a viselkedésük folyamatos kockázatot rejt, és ez a készenlét állandó feszültségét jelent a főszereplőm számára. Ez azonban nem riasztja el, hiszen személyiségéből fakadóan folyton feszegeti a határait, és próbára teszi a képességeit. Ehhez társul egy átlagosnál erősebb önbizalom és vakmerőség, ami az előzmények ismeretében válik érthetővé, hiszen a különleges kompetenciákra nagy válságok révén tett szert.
Egyetlen ember ér fel hozzá az álcázás és szerepjátszás művészetében, mégpedig az ellenfele, egy dörzsölt üzletember, aki maga is kitűnően játssza ezt a játékot – azzal a különbséggel, hogy ő a hatalmánál és pozíciójánál fogva különleges védettséget élvez, és nem vállal akkora kockázatot, mint a hősnőm.

– Ennyi előzmény után meg tudod mondani, vajon mi a jó bűnügyi regény receptje? Azért kérdezem, mert a történetedben mintha patikamérlegen lennének kimérve minden mozzanat és esemény.

– A jó bűnügyi regény számomra az izgalmas rejtélytől és a hiteles karakterektől működik, és lehetőséget ad az olvasónak a találgatásra, együtt gondolkodásra, mélyebb bevonódásra. Fontos szempont, hogy erős érzelmi tétje legyen a bűnügynek és a nyomozásnak, és azt is kedvelem, ha a szerző lassan, de biztos kézzel adagolja az információt, hogy a kép fokozatosan bomoljon ki az olvasó szeme előtt. Az sem baj, ha néha teljesen elhomályosul, és új formába rendeződik; ez egy izgalmas játék, ami kikapcsolódássá teszi a krimi olvasást. Az Öröklétben a műfaji elemek keveredése miatt talán kevésbé érezhető egy klasszikus krimi dinamikája, ugyanakkor azt remélem, hogy az erre nyitott olvasók egy összetett, izgalmas történetet kapnak a lélektani és sci-fi elemek bevonása által.

– Nagyon érdekes a könyv borítója, amelyen egy labirintusban bolyonganak a szereplők, míg a főhősöd egy emelvényen állva, játékmesterként irányítja őket.

– A borító Roth Péter munkáját dicséri. Az ő ötlete volt az összetett szimbolikájú, emberi agyra emlékeztető, feltűnő zöldben világító labirintus, ami nem mellesleg egy gondosan nyírt sövényt formáz. Ebben a természetes útvesztőben bolyonganak a főhősöm által megvezetett emberek, míg ő egy hídon állva, szinte hadvezéri pózban, felülről szemléli a teljes képet. Ő az, aki mindent lát és átlát, ettől válik törékeny nő létére domináns és kontrolláló vezetővé, míg a többiek épp csak annyit látnak a képből, amennyit ő enged nekik. A formára nyírt sövény az egyik kulcsfigurára, egy fiatal kertészre utal, aki az útvesztőn kívül áll. Ő a legtitokzatosabb alak a történetben, hiszen alig beszél, nem tudni, mi jár a fejében, miközben a többi csőbe húzott szereplő folyamatosan kommentálja az eseménysort ‒ vagyis azt a szeletet, amit lát belőle. Nagyon kifejezőnek találom a borítót, örülök, hogy egyetlen kép a történetnek ilyen sok rétegét képes magába sűríteni.

Szénási Zsófia
Fotó: Rákosi Beáta

Kertész Erzsi: Öröklét, Trend Kiadó, 368 oldal, 4499 Ft

Az Öröklét

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva