Temető a Tisza
Úgy mondja a nóta: Temető a Tisza / mikor kivirágzik. Mert a tiszavirág rajzása egy napig tart: reggel a lepkék kibújnak a lárvából, szárnyra kelnek milliárdnyian a Tisza fölött: valóban, mintha kivirágzott volna a folyó, de a lepke lerakja a petéit, estére már elpusztul, a virágba borult folyó temető lesz. Ez a természet egészséges rendje. A rovarok nem hiába éltek, az ember számára szemet gyönyörködtető volt a rajzásuk, holtukban meg táplálékul szolgálnak a vizek lakóinak.
Mostanában is temető a Tisza, évről évre, újra és újra, de ennek a jelenségnek a természet rendjéhez semmi köze. Az ember felelőtlenül, mint egy idióta Calibán, durva és illetéktelen kézzel beletúrt a rendbe. Még a múlt században kezdődött. Nem tetszett a racionalista honatyáknak a természet ésszerűtlensége: nem működött olyan szép mechanikusan, mint egy svájci óra. A Tisza kanyargott. Össze-vissza, akár valami deviáns, ultraradikális, baloldali kamasz gondolatai.
Egy folyó folyjék egyenesen: ez a rend! Nahát!
Meg aztán mire valók az árterek? Hasznosíthatatlan terület különféle haszontalan állattal és növénnyel. Hát még az Alföld mocsarai, a pákászok világa, a milliónyi fölösleges élőlénnyel, és a sokezer szabad vízi emberrel, akinek megélhetést adott. (Termeljenek búzát! Cselédként a nagybirtokon…) Bölcs múltszázadi hazafiak kitalálták, hogy ki kell egyenesíteni és gátak közé kell szorítani a folyót, megszűntetni az ártereket, lecsapolni a mocsarakat, elpusztítani minden élőlényt, amely nem haszonállat és nem haszonnövény!
Ne haragudjunk rájuk, jót akartak: tényleg azt hitték, hogy elképzeléseik ésszerűek. Hogy ők a haladás zászlóvivői. Nem értették az Istent, minek teremtett annyi fölösleges élőlényt, gazokat, gyomokat, piócát, szúnyogot, poloskát és mérges kígyót. Azt csak egy Marx nevű abszolút szalonképtelen filozófusnál olvashatták volna, hogy az ember annyit ismerhet meg az objektív valóságból, amennyire az adott történelmi és társadalmi viszonyok között az emberi tudat a látszat mögé, a lényegig hatolni képes. Így minden tudós meg volt győződve, hogy mindent tud a természetről. És kiirtották az erdőket a Tisza fölső folyása mentén a hegyekről, nem gondolták, hogy egyszer ettől akadálytalanul ömlik majd alá tavasszal a Kárpátokból az olvadó hólé.
És most évről évre egyre nagyobb árvizek zúdulnak le a Tiszán, és a Tisza temet: temeti a falvakat, a szegényemberek házait, a kis parasztok és halászemberek álmait, egy egész keserves élet munkájával összegürcölt otthonukat; a sírba belehullanak az ország népének véres verejtékkel kipengetett adóforintjai is…
És apokaliptikus temető volt a Tisza tavaly, amikor az elhanyagolt, balkáni állagú romániai bányákból kiszökött a cián és a nehézfém, és elpusztította a folyó teljes élővilágát, a bogaraktól, növényektől a hetven kilós harcsákig; a kémiai mérgektől sokezer tonna hal mellett sokezer emberélet ment tönkre, halászoké és panziósoké, kereskedőké és piacozóké, akik az idegenforgalomból éltek.
Kocsis Tibor fotóművész, filmrendező és elkötelezett termé-szetvédő fotókiállítása mely TISZA, ANNO 2000 címmel a Természettudományi Múzeumban látható Csák Erika rendezésében, ennek a nagy temetésnek állít szívbemarkoló emléket. Szerencsére Kocsis Tibor tudja, hogy a fotó a pillanat megragadásának művészete, pontos kompozíciói sohasem válnak kimódolttá, nem érződik rajtuk a beállítás, pedig a fotózás esztétikai üzenete éppen a számtalan lehetséges látvány közül az egyetlen jellemző látványnak a kiválasztásában, a képkáder határaiban, az objektívnek a megválasztásában, az optimális látószög és a megfelelő fényviszonyok megtalálásában, röviden: a helyesen alkalmazott technikában van. Kocsis Tibor mindent tud a szakmáról: képei pontosak, objektívek, kemény kontúrúak, lényegre törők; nem sejttet, nem maszatol, nem hallgat el semmit.
Ezzel ragad torkon. Mondanivalója általánosabb, mint egy “Tiszasirató”; a huszonegyedik század emberéhez szól: mindannyiunkhoz, akik felelősek vagyunk a mohóságunkért, a harácsolásainkért, egymásért, a környezetünkért, az utódainkért.
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai