Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Magyarországi ötvösjegyek...

Kőszeghy Elemér

Magyarországi ötvösjegyek a

középkortól 1867-ig

Merkzeichen der Goldschmiede Ungarns vom Mittelalter bis 1867

2. reprint kiadásának utánnyomása
Keménytáblás, védőborítóval, 464 oldal
ISBN 978-963-87378-3-0
Ára: 11990 Ft

A Kiss József Könyvkiadó gondozásában, reprint kiadásban,  megjelent egy igazi könyvritkaság: Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. A kétnyelvű (magyar-német) kötet először 1936-ban jelent meg. Az elmúlt évtizedek alatt csak antikváriumokban, vagy aukciókon lehetett megszerezni.
Kiadónk 9 évvel ezelőtt korlátozott példányszámban megjelentette a művet, amely nagy sikert aratott a szakemberek, műgyűjtők körében. Azóta is folyamatos a mű iránti érdeklődés. Műkereskedők, műgyűjtők, becsüsök és a becsüs-képzésben, ötvösök és az ötvös-képzésben résztvevők egyaránt keresik a kötetet. Emiatt döntött kiadónk az ismételt megjelentetés mellett.
A kötet a történelmi Magyarországhoz tartozó városok szerinti csoportosításban tartalmazza a műkincsek ötvösjegyeit, mestereit, tulajdonosait és egyéb adatait.
Magyarország különböző részein már a XIV. századból megtaláljuk egymástól eltérő bélyegzések nyomait korabeli ötvösműveken. A XVI. századtól kezdve az ötvöstárgyak bélyegzése általánossá vált a céhekben, ha a bélyegzés módja nem is vált egységessé. 1867-től a fémfinomság vizsgálata állami hivatalok hatáskörébe került, s e téren az osztrákokéhoz hasonló fémjelzési rendszer lépett életbe. Ez az oka annak, hogy a Magyarországi ötvösjegyek…c. munka csak eddig az időpontig ismerteti a jeleket.

 

itt megrendelheti a Magyarországi ötvösjegyek... reprint kiadását

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés