Az Élet és Irodalom 20. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Megszűnt a szabadság szeplőtlen fogantatása”
A. Sajti Enikő történésszel Bod Péter beszélget.

„Alig tudunk róla valamit, miközben a két világháború közötti délvidéki magyar kisebbség történetének egyik központi alakja volt Várady Imre ügyvéd, akiről nemrég Kisebbségben –Délvidéken, Várady Imre (1867–1959) címmel írt monográfiát A. Sajti Enikő, ami a Kronosz Kiadónál jelent meg, 2024-ben.”

FEUILLETON

Váradi András Fotó és art brut címmel írt esszét.

„A fotográfia nem kíván külön definíciót. De mi az art brut? Rendkívül összetett jelenség”, lehetetlen egy mondatban leírni. Az általános definíció szerint olyan művészeti alkotás, amely a szokásos művészeti élet (akadémiai tanulmányok, galériák stb.) világán kívül – legtöbbször arról nem is tudva – jön létre. „Az art brut a művészeti világ rendszerétől és gazdasági megfontolásaitól szabad egyéni mitológia kifejeződése” (Christian Berst galerista, művészettörténész, Párizs). Nem érdemes a definíciókon rágódni – az art brutot úgy sem lehet pontosan meghatározni. Nézzük inkább, mikor és hol bukkant fel az, amit ma art brutnak nevezünk.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Codău Annamária Tragikus tündöklés című kritikája Andreï Makine Az örmény barát című regényéről szól.

„Szép és mélyreható a narrátor törekvése, hogy megörökítse azt a „mulandó, egyszerre fényes és tragikus közjáték”-ot (142.), ami az ő és a város életében az örmények néhány hetes ott-tartózkodása volt. Közhelyes bölcsességei és az általa előadott történet „véletlen”, giccses fordulatai (főleg a szerelmes házaspár, Gülizar és fogva tartott férje utolsó találkozása) azonban mégiscsak közhelyek, akkor sem lesz nagyobb jelentésképző szerepük, ha akként nevezi meg őket, amik.”

AZ ÉS KÖNYVE MÁJUSBAN

Márton László Egy mesebeli jégmadárfészek puhasága címmel írt elemzést Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában – A Guermantes-oldal című regényéről.

„Proust esetében nem árt tisztázni a műegész fogalmát. Vajon Az eltűnt idő... egy egységes irodalmi alkotás, amely terjedelmi okokból hét kötetben jelent meg, vagy hét különálló regény, amelyeket a narrátor és egyes szereplők azonossága köt össze? A válasz nem egyértelmű, és nagyrészben döntés kérdése. Az a kiadói és fordítói döntés, hogy egyazon személy ülteti át mind a hét részt, a teljes mű egysége felé mozdítja el a szövegegyüttest. Így is észrevesszük, hogy nem homogén sem a koncepció, sem a kompozíció, de hát a Don Quijote is heterogén szöveg, mégis egy nagy regénynek tekintjük, nem pedig több kisebbnek. Jancsó Júlia az utószóban elmondja, hogy ő maga is sokat változott a munkafolyamat három évtizede során – de attól még a fordítói személyiség folyamatossága fennáll, és a hasznosítható tanulságok sem változnak. Ennél is fontosabb, hogy a hét rész fordítója szinoptikusan látja a köteteken átívelő összefüggéseket, a visszatérő szereplőket, motívumokat, kulcsfogalmakat.”

VERS

Acsai Roland, Molnár T. Eszter, Villányi László.

PRÓZA

Markó Béla, Keresztury Tibor és Szekrényes Miklós prózája.
Tárcatár: Zalán Tibor.

Részlet Markó Béla Az összetört szék című írásából:

„A diktatúrában elég egy elnök. Az államelnök. Aki egyúttal pártfőtitkár is. Az egyetlen párt egyetlen főtitkára. Persze a múlt rendszerben sem volt könnyű eljutni ide. Elnökök például még maradtak itt-ott. Ha nem egyéb, téesz-elnökök. A téeszt, vagyis mezőgazdasági termelőszövetkezetet nálunk kollektív gazdaságnak hívták. Egy nagy értelmező szótár a múltunk. A jelen is egyébként. Állandóan lapozgatnunk kell, hogy megértsük egymást. Mármint mi, magyarok titeket, magyarokat. És ti, magyarok minket, magyarokat. Tehát voltak még kollektívelnökök. Mesélték az egyikről, hogy amikor a fő-fő elnök, Nicolae Ceaușescu valamilyen nehéz döntéssel küszködött, mert az elnökök egymagukban küszködnek a nehéz döntésekkel, a mi egyik kollektívelnökünk felsóhajtott: bizony nem könnyű nekünk, elnököknek. Végighullámzott a visszafojtott derű a környéken. Sőt, elért Bukarestig.”

Részlet Keresztury Tibor Mint az állat című írásából:

„Kerti az első, balul elsült alkalommal már jóval az esküvő előtt elkezdte megtervezni a nászutat, életében először beszédült egy könyvesboltba, megvásárolta a Magyarország útikönyve című színes kiadványt, bőszen lapozgatta, hogy a nászút emlékezetesebb legyen, mint a lakodalom, amin Ilonkával, a friss arával az élen az egész násznép berúgott. Végül Ilonka folyamatos sürgetése mellett Miskolc mellett tette le a voksot, már az esküvő után. Ámbár ipari városnak mondta az útikönyv, a vaskohászat, acélgyártás fellegvára, ahogy írta, s noha kihagyhatatlan nevezetességekben szűkölködött, a fellegvár szó fellelkesítette a szépreményű, fiatal tufa-kutatót.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott interjút értékelte. Freund Tamással beszélgetett Exterde Tibor. 

„Ekkor a műsorvezető azért föltett egy egész jó kérdést: »Együttműködés helyett most igazodást várnak el az Akadémiától – mi romlott el?« Freund mintha nem értette volna a kérdést, azt válaszolta, hogy a szakpolitikai szint oké, a probléma a pártpolitikai döntések előkészítetlenségében van, például az akkumulátorgyártás esetében. »Akkor milyen a tudományosság és a regnáló politika viszonya?« – próbálkozott még egyszer Exterde. Ez az egész világon probléma, válaszolta az MTA elnöke, és innentől kezdve lehetett sejteni, hogy ez a beszélgetés érdektelen marad.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi a székesfehérvári Vörösmarty Színház Térey-bemutatójáról, A Nibelung-lakóparkról (r. Szikora János) írt kritikát.

„Kár a túl nagy szavakért, azért is, mert önmagában épp elég nagy és tiszteletre méltó vállalás bemutatni egy eddig mindössze kétszer színre vitt, ám annál jelentősebb drámát Budapesten kívül, méghozzá nagyszínpadon. Nincs abban semmi, hogy az ősbemutatóval nem mérhető össze: Mundruczó adekvát nyelvet talált egy addig könyvdrámának tűnő szövegfolyam számára, ami csak a legritkább csillagállásban fordul elő. Bár éppen legutóbb Gáspár Ildikóval mégis, aki egy másik remekművet, Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényét állította egyébként kőszínpadra szintén saját, szuverén nyelven. De a Szikora-féle változat sem kizárólag a széles közönségelérés miatt fontos, hanem – rögtön szögezzük le – Gáspár Sándor és Ballér Bianka miatt.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu