Az Élet és Irodalom 49. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Houdinis szabadulószámok” – Bán Zsófiával Hegedűs Claudia beszélget. 

„Amikor először olvastam tőle egy nagyobb lélegzetvételű esszét, és ez nem tegnap volt, úgy tűnt, mintha a magyar Susan Sontag hangját hallanám. Évekkel később úgy érzékeltem, Lydia Davisszel vannak szoros szellemi rokonságban, majd arra jutottam, hogy istenigazából senkivel sem mutat hasonlóságot, mert olyan, mint a prímszámok. A különféle műfajokban létrehozott szövegeiben úgy montírozza egybe a nyelvi és képi rétegeket, hogy mindeközben tripla fordulatos gondolatcsavarokra is képes. 
A Rio de Janeiróban született, és tizenkét éves koráig Brazíliában nevelkedett Bán Zsófia esszé- és novelláskötetek után (Amerikáner, Esti iskola, Próbacsomagolás, Amikor még csak az állatok éltek, Turul és dínó, Lehet lélegezni!) idén mikrotörténetekből építkező, négygenerációs (női) családregénnyel (Alétheia él) jelentkezett. Az összetéveszthetetlen hangú író-esszéistával műfaji határátlépésekről, az emlékezés-felejtés ikerpárjáról, az egyéni-és társadalmi múltrekonstrukcióról, és nem utolsósorban, a hiánynarratívákról beszélgettünk.”

FEUILLETON

Magyar Miklós Cápa a francia könyvtengerben című esszéje Vincent Bolloré terjeszkedéséről szól a könyvkiadásban.

„Ebbe a kulturális közegbe robbant be a francia könyvpiac cápája, Vincent Bolloré, aki 1952-ben született Boulogne-Billancourt-ban. A család eredetileg Bretagne-ból származik, és a XIX. század elején alapította meg papírgyárát. Vincent fiatalkora óta szoros kapcsolatban állt a családi vállalattal. (…) A 2000-es évekre Bolloré meghatározóvá vált a francia médiában, és nem csupán üzletemberként, hanem politikai-ideológiai befolyást gyakorló szereplőként is ismertté vált. Ennek fényében érthető, hogy a könyvkiadás felé fordult, hiszen Franciaországban a könyv mindig is több volt puszta árucikknél: a nemzeti identitás, a szellemi párbeszéd és a kulturális önértelmezés egyik legfontosabb szimbóluma volt. Bolloré terjeszkedése különösen erőteljes tiltakozásokat váltott ki politikai jellege miatt. A Bolloré-birodalomnak a médiában tapasztalt jobboldali-ideológiai befolyása sokakat arra figyelmeztetett, hogy a könyvkiadás is hasonló sorsra juthat.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Codău Annamária ’89 betyárja című kritikája Daniel Bănulescu Minden idők legjobb regénye című regényét elemzi.

„1989-ben vagyunk: merényletek, bujkálások, üldözések zajlanak. Azt hihetnénk, ebben az alternatív világban decembernél korábban elérkezhet a politikai változás – de nem. Sőt, csak novemberig jutunk el, még ebben a karneváli regényben is érthetetlen módon a tiltott Jehova Tanúi „Hitvallásának” nyolcvan pontos kérdőívében kicsúcsosodó záró fejezetekben. Persze érdekesnek tekinthető a zárlat, hisz az olvasóra van bízva: nekifut-e Lakatfű sok kudarcos kísérlet után újabb próbálkozásnak, vagy a hívőkkel folytatott, spirituális igazságokra szomjazó kétkedő párbeszédek eltérítik szándékától. De „[m]ire szolgál az igazság, ha nem menekít meg a haláltól?” (437.) Sok hasonló bölcsességet találunk meglepő helyeken elszórva a regény szövetében, miközben a főszál előrehaladását komikusnak szánt epizódok lassítják, mint Elena Ceaușescu varázslónőnél tett látogatása bájitalért vagy az „éhezésterápiát” alkalmazó orvosnak beöltöző Nicolae Ceaușescu portyázása népe körében.”

ÉS-KVARTETT

Bognár Péter Elmész, visszajössz, sose halsz meg című regényéről beszélgetett Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel november 26-án, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb január utolsó szerdáján Spiró György Padmaly című regényéről fogunk diskurálni.

VERS

A szám versrovatában Becsy András és Németh Bálint munkái olvashatók. Ezen a helyen Becsy András egyik versét közöljük:

Eposz

a hős kis növésű, ül a kotyogó mellett, türelmesen
nézi a reggeli barna löttyöt, remélve, hogy az a nap
sem lesz küzdelmes, nem kell senkiért valamit;
ő tanár – különleges képességek nélküli középszer,
nem ver, és nem pedofil, tizenhárom évet kell még
kihúznia a búcsúztatóig, aztán tökörészik még
egy kicsit, majd elkaparják

istenektől is támogatott rendkívüli hősök
különleges tetteit magyarázza már évek óta
a földszinti büfé előtt barna löttyre váró, nem
nagyon különleges képességű kis emberek
türelmes sorának, akik előtt ott áll még negyven
év, aztán tökörésznek majd még egy kicsit,
mielőtt elkaparnák őket

de van olyan reggel, mikor eszébe jut, míg nézi
a kotyogóból folyó barna löttyöt, hogy mintha tegnap
lett volna egy olyan kis ember a földszinti büfé előtt,
aki megunta az egészet, kilépett a sorból és felszaladt
a lépcsőn, és ilyenkor a hős csak csóválja a fejét,
hogy vannak türelmetlenek, hogy vannak gyengék

PRÓZA

Egressy Zoltán, Handi Péter, Jámbor Alíz és Versényi Anna prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Egressy Zoltán Vajas kifli című írásából:

„Néha jön egy ellenállhatatlan érzés. Egy erős vágy. Hogy vajas kiflit akar enni. Csak úgy magában. Pedig van otthon felvágott. Paprikás szalámi, kolbász. Mindenféle zöldség. Szereti megpakolni velük a szendvicseket, mégis egyre többször kívánja ezek nélkül. Amikor leül a konyhában, és kezébe veszi a kenő kést, mindig ugyanaz a kép ugrik be. Saját magát látja. Tizenhét éves, villanyszerelő tanuló. Már nem lakik otthon. Másodikos korától egy hat évvel idősebb nővel él együtt. Ki is rúghatnák, amiért nem a gondviselőjénél lakik. A gondviselő az anyja, akivel viszont végzetesen összeveszett. Az osztályfőnöke tud mindent, de jófej, nem árulja el senkinek. Nem jelenti fel. „

FILM

Báron György Olasz Renátó Minden csillag című filmjét értékelte.

„A Minden csillag idő- és térkezelése a filmben produceri szerepet vállaló Tarr nagy filmjeinek idő- és térkezelésére emlékeztet: ezúttal sem világos, hol járunk és mely korban pontosan. A települések az időtlenségbe dermedtek, nincs múltjuk és nincs jövőjük. Csak annyi biztos, hogy Ká-Európa koszos végvidékén kocsmázunk, az idő pedig a folyamatos jelen. Tarr műveiben, a Kárhozatban, a Sátántangóban, a Werckmeister harmóniákban jut ilyen nagy szerephez a helyi kricsmi, benne a zene, a danse macabre-ra emlékeztető apokaliptikus tánc.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia Bíró Kriszta Ostromdressz (Örkény Színház) és Balogh Máté-Fehér Renátó Tél, avagy a fal füle (Zeneakadémia) című darabjáról írt kritikát.

„De szerencsére maradtak, sőt születtek olyanok, akik utólag – a gyász és/vagy a felszabadulás könnyeivel, hittel vagy épp hitetlenül – tanúságot tehettek és tehetnek, ki az egyik, ki a másik oldalról. Kinek az elmondhatatlan rémségek irracionalitása, kinek az emberség lett a második világháború meghatározó tapasztalata. És tartozunk azoknak is, akik az emberség próbáját kiállták, legalább annyival, hogy észrevesszük, meghalljuk őket, és ha csak egy előadásnyi ideig is, de beleérzünk a helyzetbe, amelybe ott és akkor, a történelem egy adott vérzivataros pillanatában így vagy úgy beleálltak.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu