Az Élet és Irodalom 13. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Amíg élek, ütöm, vágom, gyepálom”

Kukorelly Endrével beszélgetett Károlyi Csaba

„A Városmajor 48 Alapítvány estjén beszélgettünk az Art Departmentben. Szó esett az életmű egyes darabjairól, A valóság édessége című első verseskötettől a tavalyi regényig, a Ház, háború, halottig, de nem hagytuk ki a politikát sem. B. Molnár Béla Örvényben című fotókiállításának terében voltunk, április 12-ig látható pénteken és szombaton 15-18 óra között, a falakon 2007 és 2025 között készült fényképek néztek ránk, melyek visszaidézték a közéleti, politikai megmozdulásokat és a jelenkor civil szereplőit.”

FEUILLETON

Szilágyi Zsófia írt esszét Feltépni a borítékot címmel Grecsó Krisztián Apám üzent című regényéről.

„A regény egyes fejezeteinek látszólag véletlenszerű áramlása, a történetek egymásba indázása mesterien megtervezett: a már emlegetett Kései sirató időben távoli jeleneteit a regény egyik központi kérdése, a katonaság rendezi egymás után. Felvillan a nagyapa viszonya a katonasághoz: az apai nagyapáé, Mártoné, aki szinte mindig hallgat, de ekkor felcsattanva figyelmezteti a gyerekeit, tiszteljék az öreg bakákat. Láthatjuk az apa életének fordulópontját, aki, elbűvölve a cirkusztól és egy német kislánytól, még gyermekként rájön, mégsem akar pap lenni, akkor miért ne lehetne katona. És megérkezik Erik behívója, amelyet az apa annak ellenére átvesz, hogy már alig képes dönteni bármiről is. De lenyűgöző az is, ahogy ebben a gomolygásban fejezetről fejezetre haladunk előre, a már a regény első két bekezdésében felmutatott végkifejlet, a több évtizedes alkoholizmus és a korai halál felé. Ahogy megyünk előre, történetről történetre, elkezd elhalványulni a múlt, fogyatkoznak az előző generációk történetei: az apa és a körülötte élő három ember, azaz a felesége, Márta, és két fia, Erik és Szabolcs bezárulnak az egyre lepusztultabb házba, a terek mind zártabbak és nyomasztóbbak lesznek, nikotintól sárgák, ők meg az alkohol ködében botorkálnak mindannyian. Azok a történetek, amelyek magyarázatot adhatnának rá, hogyan is jutottak ide, elillannak, nem szabadítja ki már őket semmi, és mintha az lenne a legborzalmasabb, amikor egy időre megpróbálnak kiszabadulni a saját, szűk világukból, például nyaralni mennek a Balatonra, együtt a súlyosan alkoholista apával.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Codău Annamária Hosszadalmas rémmese című kritikája Mariana Enríquez Részünk az éjszakából című regényéről szól.

„A téma – ismétlem – valóban izgalmas. 1981-ben Juan, a Rend médiuma, elindul Gaspar fiával kideríteni, mi történt Rosarióval, a feleségével. A gyermeknek kezdenek megmutatkozni természetfeletti képességei, ami miatt Rosario családja számára nagyon fontossá válik. Bonyodalmak után sikerül Juannak barátai és a mágia segítségével évekig rejtve tartani Gaspart a Rend elől, súlyos áldozatok árán. Mind mélyebbre visz a regény a Rend hitrendszere, szertartásai és tagjai megismerésében, Gaspart pedig hosszadalmasan elmesélt, a Rendbéliekéhez képest „normális” életszakaszában is végigkövetjük, miközben szívszorítóan szenved apjának számára érthetetlen dühkitöréseitől.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Szabó T. Anna: Vigasz című verseskötetéről két kritika született:

Acsai Roland: „Te is felhő vagy”

„E felsorolásból kitűnik, hogy a versformák örömtelien széles skálát ölelnek fel. Hogy mi köze van ennek a tartalomhoz? Az, hogy e színes forma-kavalkád az emberi létezés gazdagságára utal, és akkor már mindjárt a címadó vigasz fogalmánál vagyunk. Nem sötét, nem monokróm verseskötet ez, ahogy a gyász témája diktálná, hanem vigasztalóan gazdag. Ide tartozik az a meglátásom is, hogy ez a kötet nem a lét felett sajnálkozó, hanem a létezésnek örvendő könyv, amely hisz egyfajta misztikusnak nevezhető állandóságban, a boldogság győzelmében, amelyet például az 1800-as évek végének Komjáthy Jenője is hirdetett Schopenhauer pesszimista filozófiájával szemben. Talán meglepő, de erős kapcsolatot érzek a két alkotó közt különbözőségeik ellenére is.”

Domján Edit: Antidepresszáns vény nélkül

„Szabó T. Anna beavatásra, tanításra vállalkozik a vigasz-ciklusokban, legegyértelműbben a kilencedikben. Felismeréseit buddhista, taoista és keresztény tézisekre alapozza, akárcsak Weöres Sándor A teljesség felé prózaverseiben: „tág világban árad a lét”; „mind egy, ami van”; „hagyd átlobogni magadon a létet [...] és része leszel az örök egésznek”; „a töredék is egész”. Variációsan ismétlődnek ugyanazok az allegorikus-metaforikus képek, a látványok, a kontrasztok, a paradoxonok, a revelációszerű felismerések. A fény és a lélek a kötet két leggyakoribb motívumává válik, a fény a versek felében, a tűzzel, lánggal együtt a kétharmadában megtalálható. Sűrűn előfordul a lélegzés, a zene, a dal, a test is a maga megszokott Szabó T. Anná-s jelentéseiben.”

VERS

Ebben a számban Mesterházy Balázs, Nagypál István és Terék Anna versei kaptak helyet. Kedvcsinálóul Mesterházy Balázs A Mediterrán-állandó című ciklusából adunk közre itt egy darabot:

CSAK PÁR NAPOT TÖLTÖTTEM SPLITBEN azon a nyáron. A vonatról leszállva
körbenéztem a pályaudvaron, és minden annyira más volt. Az jutott eszembe,
akkor vagyok a legtávolabb attól, ahová igyekeztem, amikor megérkezem. A
megérkezés távolsága. Te néhány éve, ugyanitt, ugyanezen a helyen, a
pályaudvaron, az indulni készülő éjszakai gyors ablakában állva dohányoztál,
és hosszasan nézted a híres, a kihalt pálmafasort. Majd szinte gúnyosan
mondtad, csak egy halvány mosolyt engedve meg magadnak, hogy a
búcsúzás viszontlátása. Úgy látszik, akármerre is haladunk, sohasem vagyunk
valahol, ott, éppen azon a nyáron.

PRÓZA

Aknai Péter, Berta Ádám, Kozma Klaudia és Lovász Krisztina prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Berta Ádám Balról egy vörös salakdomb című írásából:

„A reggeli vonattal utazott Budapestre. Fél órával indulás előtt kiért az állomásra, ahol már nyitva volt az élelmiszerbolt. Kiválasztott kétféle csokimikulást, egy doboz pralinét és egy tábla ízesített vegán csokoládét. A vonaton zenét hallgatott, számok között néha beszűrődött, ahogy a körülötte ülők telefonálnak. Bő fél órája utazott, amikor kétszer brekegett a mobilja: lecsatlakozott az egyik ország antennahálózatáról, aztán fel a másikra. Két különböző kalauz nézte meg ugyanazt a jegyet, nagyjából egy órányi különbséggel. Az egyik férfi volt, a másik nő, az egyik halkszavú, a másik harsány. Mindkettő köszönt, mindkettő bólintott, aztán ment tovább, a többi utashoz.”

TELEVÍZIÓ

Csepelyi Adrienn a Netflix Kamaszok című sorozatáról írt.

„A Kamaszok című brit minisorozat azonban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy kilógasson bennünket a tátongó mélység fölé, amelyben egy ilyen felfoghatatlan gyilkosság előfordulhat. Rossz hír: attól, hogy eddig nem volt kényelmes belenéznünk, ez a mélység lassacskán egyre nagyobb részeket nyel el belőlünk is.
A spoiler mint olyan szerencsére kevéssé értelmezhető ebben a vonatkozásban. Hiába mondom el ugyanis, hogy az általános iskolás gyerekek az interneten őket megtaláló incel videók hatása alatt bántalmazzák előbb online, aztán élőben is egymást.”

HANGOSKÖNYV

Ruff Borbála a Telex és a LOUPE Színházi Társulás hangostárca-sorozatát értékelte.

„Peremre szorultak állnak most középpontban, akik valaha »normális« életet éltek, majd egy egyszerű házasságkötés, egy betegség vagy a munkahely elvesztése következtében csúszott ki a talaj a lábuk alól. Vagy épp a munkahely miatt, mint a lyukóvölgyi, nevét az újságíró előtt nem vállaló, súlyosan beteg férfi esetében, aki bányász volt, és a környezeti ártalom szabta rövidre életét. Olyan férfiak és nők megoldásra vagy legalább megkönnyítésre váró helyzete tárul fel a hangostárcákban, akik a maguk módján mind lyukóvölgyiek, mert a sorsuk – Lyukóvölgyhöz hasonlóan – »megfelelő szabályozás és ellenőrzés hiányában egy eredetileg békés ’környékből’ vált vagy válik környezeti válságövezetté«.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu