A Könyvhét LapNap rendezvénysorozat célja, hogy a nyomtatott Könyvhét az olvasói előtt „élőben” is megmutatkozzon, korábbi elképzeléseket követve így valósult meg végül 2010-ben a Könyvhét LapNap elnevezéssel a rendezvénysorozat, a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete és a Magyar Könyvbarát Közhasznú Alapítvány pénzügyi támogatásával. Az első rendezvényre 2010. április 19-én került sor, a Könyvhét korábbi számaiban interjúval megnyilvánuló írók közül Vathy Zsuzsa, Majoros Sándor és Margittai Gábor fogadta el meghívásunkat, és vett részt egy jó hangulatú beszélgetésen a Ráday Képesházban. A beszélgetést az ismert rádiós személyiség Liptay Katalin vezette. A további rendezvényeket is úgy képzeltük, hogy a két esemény időpontja között megjelenő Könyvheteket mutatjuk be, író-olvasó találkozóval, előadóművészi közreműködéssel. Ettől kicsit eltérítette a rendezvénysorozat koncepcióját az az aktuális esemény, ami a 2010. évi Ünnepi Könyvhetet előzte meg néhány nappal, azaz nyilvánosságra került, hogy a könyvszakma, a könyvtárak és az írók által régóta várt – többször már elhalasztott – Márai Program mégsem indul el az Ünnepi Könyvhéten. A reagálás erre eléggé viharos volt, a könyvszakma „fehérszalagos” demonstrációt szervezett, az Országgyűlés kulturális bizottsága kibővített ülést tartott. Ennek az eseménysornak a hatására alakult úgy a Könyvhét augusztusi száma, hogy fő témája a kortárs magyar irodalom helyzete lett, és az ezt a számot bemutató Könyvhét LapNapon is erről beszélgettek a meghívott vendégek, és a közönség soraiból hozzászóló írók, könyves szakemberek. A Könyvhét LapNap rendezvénysorozat erről az aktuális témáról folytatott beszélgetés hatására térült el talán egy kicsit a saját eredeti koncepciójától. Lapbemutató volt ez, csak éppen arra az egy témára koncentrálva, amely a lapban is fő anyag volt. Az augusztusi számot mutattuk be, azokkal a résztvevőkkel, akiknek a kortárs magyar irodalomról volt mondanivalójuk a velük készített és abban a számban megjelent interjúban, illetve „interjú nélkül”, „hivatalból” mondanivalójuk volt (Harsányi Lászlónak "hivatalból" volt mondanivalója: noha hónapokkal korábban benyújtotta lemondását, július 28-án még az NKA elnöke volt, e tisztségében augusztus 1-jétől váltotta őt fel Jankovics Marcell), és – miután, ne feledjük, ez július 28-án volt –, akik éppen akkor nem voltak nyári szabadságon, így el is tudták fogadni meghívásunkat. Innentől aztán nem volt megállás… A kortárs magyar irodalomról folytatott beszélgetésen kiderült, hogy a gondok egy része az olvasás honi állapotából is következik, így ekkor már tudatosan terveztük el, hogy következő számunkban a magyarországi olvasás helyzetét járjuk körül. Így is történt, szeptemberi számunk megjelenése előtt egy nappal – szeptember 8-án – az olvasáskutatással foglalkozó szakemberek, könyvtárvezetők beszélgettek az olvasásról - az e téma iránt fogékonyak számára – rendkívül izgalmasan, olykor szenvedélyesen. Ezzel párhuzamosan már dolgoztunk az októberi számunknak a könyv és az irodalom internetes helyzetét körüljáró összeállításán, amihez Gács Annának a kortárs magyar irodalom helyzetéről szóló beszélgetésen elhangzott megállapítása adott motivációt, ő ugyanis azt mondta, hogy az irodalom támogatására hivatott intézmények kevéssé reagálnak napjaink technikai fejlődésére, az internetre… Olyan kérdéskör ez, ami az egyéb égető gondok mellett talán kevésbé foglalkoztatja az irodalmi közvéleményt, holott – októberi számunk olvasói meggyőződhettek róla – nagyon szerteágazó kérdéskört takar ez a három szó: „könyv, irodalom, internet”, és rendkívül fontos lenne a napjainkat jellemző helyzetre intézményesen és jól reagálni. Ennek az összefoglalásnak az adja ma (2010. 11. 11.) az aktualitását, hogy elkészült a Könyvhét LapNap 2010. július 28-án lezajlott, a kortárs magyar irodalom helyzetét körüljáró beszélgetésnek a teljes leirata, az élőbeszéd miatt szükséges szerkesztést a beszélgetést vezető Kőrössi P. József végezte el, munkájáért illesse itt is köszönet őt. A beszélgetés csaknem két és fél szerzői ív terjedelmű szövegét idekattintva elolvashatják:
BESZÉLGETÉS A KORTÁRS MAGYAR IRODALOM HELYZETÉRŐL
Itt pedig következik egy „internetes dokumentumgyűjtemény”. Közzétesszük a kíváncsi utókor és az érdeklődő olvasók számára a beszélgetések résztvevőinek névsorát, és azokhoz kapcsolódva, az alattuk található linkekre kattintva megtekinthetik, elolvashatják a beszélgetések médiavisszhangját. (A Szerk.)
KÖNYVHÉT LAPNAPOK 2010-BEN
Beszélgetés Vathy Zsuzsával, Majoros Sándorral, Margittai Gáborral A beszélgetést vezette Liptay Katalin 2010. április 19. 17 óra Ráday Könyvesház – Képesház Galéria
Beszélgetés a kortárs magyar irodalom helyzetéről Beszélgettek: Dr. Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke Gács Anna, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága tagja Margócsy István, a Magyar Könyv Alapítvány kuratóriumának elnöke Csaplár Vilmos, a Szépírók Társasága elnöke Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke Kiss Gábor, Tinta Könyvkiadó Kocsis András Sándor, Kossuth Kiadó Mezey Katalin, Széphalom Könyvműhely Győri László, Szépíró-díjas költő Kertész Ákos, Kossuth-díjas író 2010. július 28. 17 óra
Népszabadság – Varsányi Gyula
Bárkaonline – Szepesi Dóra
Beszélgetés az olvasás magyarországi helyzetéről Beszélgettek: Dr. Nemes Erzsébet, az Olvasókörök Szövetsége elnöke Dr. Fodor Péter, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke Dr. Győri János, a Magyar Olvasástársaság elnöke Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója Dr. Gereben Ferenc, művelődésszociológus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2010. szeptember 8. 17 óra
Népszabadság – Varsányi Gyula
Könyves Blog - Burden [Különösen érdekesek, figyelemre méltóak a blogbejegyzéshez fűzött kommentek. Párhuzamos világokban létezünk. A Szerk.]
Litera.hu – Kassai Zsigmond
Spanyolnátha - a beszélgetés teljes szövege
Beszélgetés a könyv és az irodalom internetes helyzetéről Beszélgettek: Elek Tibor, a Bárka című folyóirat főszerkesztője Farkas András, ügyvezető igazgató, Fapadoskönyv.hu Kft. Földes László, a Kossuth Kiadó képviselője, a Multimédiaplaza vezetője Horváth Iván, irodalomtörténész, Eötvös Loránd Tudományegyetem Németh Kinga, irodavezető, Typotex Kiadó Starcz Ákos, vezérigazgató, Bookline.hu Nyrt. - eKönyv Magyarország Kft. 2010. október 6. 17 óra
A beszélgetéseket Kőrössi P. József vezette A helyszín a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-terme volt.
Népszabadság – Varsányi Gyula
Irodalmi Jelen – Laik Eszter
Bárkaonline – Darvasi Ferenc
Duna TV Kikőtő-Friss
MTI
Nyelv és Tudomány – Mandl Orsolya
|
SZÖVEGEK KONTEXTUS NÉLKÜL Kiragadott mondatok kedvcsináló ízelítőül a kortárs magyar irodalom helyzetéről szóló beszélgetés teljes szövegének elolvasásához
„A műhelyeknek, az alkotóknak, a művészeknek a fennmaradását, támogatását kell elérni, vagy azt az elképesztően szomorú tényt kell valamilyen módon orvosolni, hogy a magyar kultúrafogyasztó részarány a felnőtt népességben összességében 10% körüli.” – Harsányi László
„Nem akarok a Kulturális Alapról sokat beszélni, de azt értsék meg, hogy például ezt célozza az egyik kínlódásunk, a magyar irodalmi folyóiratok fenntartása minden áron, megértve azt, hogy a magyar irodalom – legalábbis úgy gondolom – erősen folyóirat-párti.” – Harsányi László
„…a folyóirat az, ahol elevenen él az irodalom. Nem a könyvekben igazán, inkább a folyóiratokban.” – Győri László
„Van például egy terület, amiről kevés szó esik, amikor az irodalom állami támogatásáról beszélünk: a digitális irodalmi kultúra, az irodalomnak, az irodalom intézményeinek, az irodalom szereplőinek és szövegeinek, az irodalomról szóló diszkussziónak a jelenléte az interneten. Úgy zajlott le egy hatalmas változás, nevezetesen az, hogy a felnövekvő generációk számára elsődleges tájékozódási ponttá vált az internet, hogy erre a magyar támogatási rendszer nem reagált - legalábbis hosszú távú, következetes stratégiával nem.” – Gács Anna
„Holott én, mint az egyetemen tanító, pontosan látom, hogy a hallgatóknak a nagy többsége még életében nem volt könyvtárban, bölcsészhallgatók nem tudják, hogy a könyvtárban vannak a könyvek. A bölcsészhallgatók többsége is rögtön rábukik a netre, és ott, ha nem találja meg egyből a kötelező szakirodalmat, azt mondja, hogy az nincs.” – Margócsy István
„De azért azt nem mondanám, hogy feltétlenül a társadalom felelősége, hogy mindenkit, aki egy kézirattal beesik, azt feltétlenül a magyar könyvkiadásnak meg kell jelentetni. Ezt én semmiképp nem támogatom.” – Kocsis András Sándor
„Tudjuk mindannyian, hogy az irodalom, a magyar irodalom, a világirodalom, egyáltalán az irodalommal kapcsolatos különböző közlésformák is kiszorultak a sajtóból, a tévéből, rádióból, kiszorultak a nagyközönség érdeklődési köréből.” –Vasy Géza
„Szeretném mondani: a mai napig nem értem, hogy a magyar irodalom jelesei egy szót sem szóltak a Márai-program védelmében soha. Ha nem kell, nem kell.” – Harsányi László
„Ez nem úgy van, hogy egy miniszter kiad egy napiparancsot, és az alapján strukturálódik egy Márai-program, legalábbis a ma érvényben lévő jogszabályok szerint. Ezért a felelősség valóban a mienk is, és ne lökdössük át kizárólag a politika oldalára.” – Kocsis András Sándor
„Van egy alapvető félreértés, vagy elbeszélünk egymás mellett. Eredetileg a Márai-program nem a magyar szépirodalom programja lett volna, ez egy alapvető tévedés, Márai-program a magyar könyvkultúra programja lett volna, amelynek nagyon fontos része a magyar szépirodalom, de már említettem, ide tartozott volna a szakirodalom, az ismeretterjesztés, a tankönyv, a szakkönyv. Egy jóval komplexebb program, amit mintha megpróbálnánk leszűkíteni csak a magyar szépirodalomra, amit én rettentően fontosnak tartok, csak úgy gondolom, eredetileg nem erről beszéltünk.” – Kocsis András Sándor
„Szembe kéne nézni azzal, hogy mitől van ez a helyzet. Attól van, hogy a kortárs művészetek, és ezzel együtt a kortárs magyar irodalom egy terra incognita a mai magyar társadalom számára. Nem úgy szocializálódtunk az iskolában, hogy létezik egyáltalán olyan, hogy kortárs magyar irodalom. A középiskolai oktatás megáll egy hatvan évvel ezelőtti dolognál, maximum Radnóti Miklóst veszik utoljára. Még egy normális, átlag művelt, érettségizett ember számára sem létezik a kortárs magyar irodalom, nem, a kortárs magyar írók nem léteznek.” – Kukorelly Endre
„Én mindig azt akarom a társadalom kommunikációs csatornarendszerébe bocsájtani, amit én akarok elmondani. Mondanivalómban nincs alku. Azonban szeretném az olvasót becsalogatni az utcámba. Azt szeretném, ha azt, amit el akarok mondani, minél több ember meghallhassa, minél több emberhez juthasson el. E tekintetben igenis megpróbálom kiszolgálni az olvasót, és nem veszem észre, hogy más író is komolyan próbálkozik ezzel, kivéve a lektűr-irodalmat, ami egy más kategória.” – Kertész Ákos |