[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulójára készülve közreadott írás a netkorszak előtti időkből]

Bácskai István hosszabb időn keresztül Gyurgyák Jánossal együttműködve az Osiris Kiadót vezette. Mai szemmel olvasva is érdekes a könyvszakma felívelő korszakának elején készült interjú: egy kevés visszatükröződik a korszak általános és könyvszakmai hangulatából.
Bácskai István és Gyurgyák János útjai különváltak, Bácskai István ma a Gondolat Kiadó igazgatója, Gyurgyák János maradt az Osiris Kiadó vezetője. Az Osiris Kiadó az interjúban körvonalazotthoz képest az utóbbi években kicsit visszafogottabb kiadói programmal jelentkezett, de éppen most ismét különösen sikeres könyvvel jelentek meg a boltokban, Hegymenet című kiadványukat keresik nagyon olvasóik.

Újabb tankönyvkiadó?
Beszélgetés az Osiris Kiadó igazgatójával, Bácskai Istvánnal
1999. november 18.

„Ha egy kicsit nem figyelünk oda, máris túlszalad a műszám a tervezetten. Ez az 1999-es második félévi katalógus, amit a kezében tart, százhatvanegy címmel többet tartalmaz, mint amennyit előre elgondoltunk. El lehet töprengeni rajta, hogy ez most jó-e vagy rossz, de az biztos, hogy valamilyen oka van. Szervezeti keretünket egy kft. adja, amelynek az a működési elve, hogy több pénzt kell a végén elkönyvelni, mint amennyit kiadott a cég. Nálunk az a sajátosság, hogy mi már akkor is boldogok vagyunk, ha ez a nyereség kötetekben realizálódik. Cégünk, azt hiszem, akkor élne a legjobban, legalábbis rövidtávon, ha nem adna ki egy könyvet sem, hiszen a készletünk, úgy véljük, sok piacképes terméket tartalmaz. De mi a könyvekre figyelünk. Hogy ki tudjuk-e fizetni a legnagyobb meglepetésünkre folytonosan érkező számlákat, azon később szoktunk gondolkodni. Kicsit tréfásan mondom ezt persze, hiszen nem szeretném elriasztani legjobb partnereinket, a nyomdákat. De ők is tapasztalhatták, hogy sohasem maradtunk adósaik.” Bácskai István, az Osiris Kiadó ügyvezető igazgatója fogadott ezekkel a szavakkal.

A cég történetéről azt találta érdemesnek elmondani, hogy tulajdonképpen a jelenlegivel nem egészen azonos Századvég folyóiratból nőtte ki magát. Akkor lett belőle az alapítvány működtette Századvég Kiadó, amikor a rendszerváltás előtt lehetőség nyílt arra, hogy a korábban tiltott kategóriába tartozó dokumentumkötetek is napvilágot lássanak. Az alapítók közül sokan a politikában találták meg életük fő célját, de meglehetősen deformált lenne az a kiadó, amely szorosan kötődne bármely politikai irányzathoz vagy eszméhez. A könyvkiadás értékei olykor kereszteznek politikai érdekeket, de sohasem esnek egybe velük. Így 1993-ban Gyurgyák János és Bácskai István, valamint a Századvég néhány munkatársa úgy gondolta, hogy a jó könyvekben megnyilvánult előzményeket soha meg nem tagadva, új formációban, más alapokon kezd munkához. Mivel a mitológiai Osiris is a meghaló és feltámadó istenek közé tartozik, magyarázhatták volna névválasztásukat létrejöttük történetével is. A valóság azonban az volt, hogy néhány jól hangzó név közül ez volt az egyetlen, amelyik nem volt még foglalt.

Aki figyelemmel követi a könyvpiac alakulását, afféle második tankönyvkiadó cégnek minősíthetné az Osirist. Érdekelt, vajon eleve ezzel a szándékkal indultak-e, vagy csak adódott ez a profiljuk. Beszélgetőtársam így emlékezik: “A meghatározott célok között szerepelt már 1990-ben is, hogy szeretnénk olyan szintű társadalomtudományi munkákat kiadni, és a felsőoktatásban tanuló diákoknak prezentálni, amilyenekből vagy amelyekből nyugati társaik tanulnak. A rendszerváltás utáni hiteket és reményeket a kiadó komolyan vette. Nevezetesen azokat, melyek szerint a társadalomtudományi könyvkínálatban ilyen-olyan okok miatt tetten érhető lemaradást rövidesen behozza a felsőoktatási könyv- és jegyzetkiadás. Ennek ellenére nem mondhatnám, hogy oly magas fokán álltunk a tudatos tervezésnek, hogy biztosak lettünk volna abban, hogy az olvasók egyre nagyobb arányban szeretnének tankönyvet vásárolni. Az első tankönyvekben való közreműködést majdhogynem ránk tukmálták, mi pedig először ódzkodtunk. Mivel azonban a közreműködők: felsőoktatási oktatók, kutatók érintettek, érdekeltek voltak, nem hagyták könnyen lebeszélni magukat. De ha már erényt is kellene említeni: elég hamar felismertük, hogy ez jó terep, beleillik eddigi elképzeléseinkbe és nagyon hamar beindítottuk tankönyvprogramunkat. Nemcsak az Osiris tankönyvek sorozat tartozik ide, amely már száznál több keménytáblás, komoly alapmunkának minősíthető kötetet számlál, hanem a kötelező és ajánlott olvasmányokat közzétevő Osiris könyvtár is. Dinamikusan nő a műszám, ugyanakkor a megjelent kötetek egyikénél sem érezzük, hogy értékben, minőségben valamiféle kompromisszumra kényszerültünk volna. Ezek mind olyan kötetek, amelyeket szeretünk.”

Számos kiadó finanszírozza a szűkebb közönséghez szóló műveket lektűrök kiadásával. Az Osirisnél ilyesmit nem tapasztalhatunk. Az ügyvezető igazgató elmondása szerint nem híve a helyben folytatott kultúrpolitikának, noha egyáltalán nem állítja, hogy a könyveik akár külső erőforrások bevonásával is mind egy szálig nyereségesek lesznek, vagy eltartják önmagukat. A tankönyveknek amúgyis hosszabb a megtérülési idejük, esetükben a rizikó sokkal nagyobb. A rossz beruházás egy-egy könyvnél akár tízmilliós veszteséget is hozhat, ami gyorsan tönkreteheti a kiadót. Az nem baj, vallja az Osiris igazgatója, ha egy könyves cégnek akadnak adósságai, akkor lesz baj, ha reménye sincs arra, hogy ezeket a tartozásokat megfizesse. Leggyakrabban a sorozatszerkesztők kapcsolatai révén választunk újabb címeket, de természetesen a legmegbízhatóbb partnerek katalógusait figyelemmel követve is láthatják, ha valamilyen tárgyban nincs meg az a kiadvány, amelyik több intézményben is tananyag. A téves döntéseket elkerülendő az Osirisnek van “beépített embere” az egyetemeken. Alkalmaznak egy felsőoktatási igazgatót, aki szoros kapcsolatot tart az egyetemekkel, s feladata, hogy megkérdezze: egy-egy tervezett könyv piacképes-e, a szerzőt elfogadják-e az oktatók, feltehetően hány hallgató venné meg a kötetet.

Nem kerülhetjük el, hogy a kiadó botrányt kavart sorozatát megemlítsük. Még olyan vádak is elhangzottak, hogy szélsőjobboldali érzelmeket közvetítő kötetek látnak benne napvilágot. “A Millenniumi Könyvtár sorozat klasszikus magyar alkotásokat tartalmaz – mondja indulatok nélkül Bácskai István. – Enyhén szólva túlkapásnak tekintjük Mórát vagy Mikszáthot szélsőjobboldalinak minősíteni. Az effajta mérlegelés nem fér össze az irodalommal. A szerkesztő természetesen szubjektív listát állított össze, de meggyőződésem, hogy ha valaki ezeket a köteteket elolvassa, átfogó képet kap a magyar irodalomról. A Frankfurti Könyvvásáron járva is úgy tapasztaltuk, hogy a Millenniumi Könyvtár világszinten is az egyik legszebb, a figyelmet felhívó sorozat, amely 2001 augusztusában a 156. kötettel zárul, de természetesen nem ér véget, mert van még bőven bemutatnivalónk a klasszikus magyar prózából és lírából.”

Vendéglátóm olyan csillogó szemmel, akkora lelkesedéssel beszél kiadóról, könyvről, irodalomról, olvasóról, mintha hosszas várakozás után most csöppent volna bele a szakmába, holott már két évtizede résztvevője. Kénytelen voltam megkérdezni, honnan ez a töretlen rajongás. A magyarázat szinte hihetetlen: egy olcsó könyvtári kötetnek köszönheti e hivatás iránti vonzalmát. Harmadikos általános iskolás korában olvasta pedagógus szülei otthonában ezt a kötetet, amikor hirtelen belényilallott a felismerés: márpedig ő könyvkiadónál fog dolgozni. Ettől fogva semmi különös felkészülésre, orientálódásra nem volt szüksége meggyőződése teljesüléséhez. Amikor hosszú évekkel később egyik egyetemi oktatója azzal kereste meg, hogy a Móra Ferenc Könyvkiadó keres munkatársat, s ők Bácskai István nevét ajánlották, a megszólított, természetesen a legcsekélyebb önhittség nélkül, csak ennyit válaszolt: tudom. S azóta, ha egy-egy rövidebb időre szüneteltetni kényszerült a kiadói munkát, akkor is olvasáskutatóként dolgozott. Másként bizonyára el sem tudná képzelni az életét.

Mátraházi Zsuzsa