A nagyok árnyékában

Spanyolországban a nagy kiadói csoportok, mint a Planeta, az SM vagy a Santillana igencsak megnehezítik a kis kiadók életét. A kis kiadók ugyanazért ágálnak a nagyok ellen, amiért a kiskereskedők a nagy bevásárlóközpontok ellen, vagy a spanyol filmproducerek az Egyesült Államok filmgyártó óriásai ellen. A spanyol kiadói iparág a piacvezetők között van (csak az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Németország előzi meg), amihez nagymértékben hozzájárul a spanyol kiadókat éltető spanyol-amerikai piac. A spanyolországi könyvtermés nagy részét ugyanis ott adják el. Mindeközben a kis kiadók a nagy versenytársaktól elütő, eredeti kínálattal iparkodnak előrukkolni: vállalják az ismeretlen szerzőket, akik esetleg akár kellemes meglepetéssel szolgálhatnak idővel, ha netán valamilyen díjat kapnak, vagy az adott olvasóréteg körében barátok, ismerősök révén híre megy a könyvnek. A kis kiadók forgalma alig éri el a kiadói összforgalom 10 százalékát. A kis kiadókat azonban szemlátomást egész más szempontok vezérlik, mint a nagyokat.

Személyesen is találkozhattam Trinidad Ruiz Marcellánnal, az 1979-ben alapított – gyakorlatilag egyszemélyes, kizárólag verseket publikáló – Olifante Kiadó vezetőjével, aki ráadásul Barcelonától és Madridtól is jó messze, egy aragóniai kis faluban él és dolgozik. Trinidad (aki karizmatikus egyéniség) olyan, mint a legtöbb spanyolországi kis kiadó: amellett, hogy nem busás hasznot hozó piacra termel, nem nagy nevekre vadászik, hanem pályakezdő spanyol költőket és teljesen ismeretlen külföldieket ad ki. Kiadója non-profit kulturális egyesületként működik. Trinidad az utcát járva is folyton keresi a kapcsolatot a költőkkel, és igyekszik eredeti hangú műveket felkutatni.

A Minúscula (Parányi) Kiadó is egyszemélyes vállalkozás, Valeria Bergalli „viszi a hátán”, nemritkán maga is fordítja az általuk kiadott műveket. Nekünk magyaroknak attól is érdekes a kiadó, hogy Illyés Gyula és Pap Károly is szerepel a kínálatukban, A puszták népével illetve az Azarellel, továbbá egyik állandó fordítójuk a chilei születésű, Barcelonában élő Kovacsics Ádám, aki a magyarokon kívül németül író szerzők műveit is fordítja spanyolra. A Minúscula a Paisajes narrados (magyarul talán Táj és elbeszélés) című sorozatára épít, melyben regényt, naplót, levelezést, időnként nehezen besorolható írásművet közöl – ezek a legkülönfélébb olvasói rétegek érdeklősére tarthatnak számot --, ám az irodalomszeretők mindenképpen találnak kedvükre való olvasmányt köztük, hiszen vitathatatlan irodalmi értékű művekről van szó. A kiadó 2000-ben indult, eddig a két magyar szerzőn kívül Joseph Roth, Elio Vittorini, Gogol, Egon Erwin Kisch, Eduard von Keyserling – egyszóval csupa külföldi, azon belül is elsősorban olasz illetve kelet- és közép-európai szerző műveit adta ki, éves átlagban tekintve hat címet. Egy interjúban Valeria Bergalli az országban tapasztalható alacsony oktatási színvonalban látta a könyvkiadás legnagyobb ellenségét… Azt is ő mondta továbbá, hogy „egy kis kiadónak valószínűleg sokkal inkább kulturális, semmint kereskedelmi szerepet kell betöltenie, de azt sem árt szem előtt tartania, hogy a könyvkiadó vállalkozás, márpedig egy irodalmi és kulturális vállalkozást is csak akkor lehet sikerre vinni, ha pénzügyileg egészséges”.

Ami a Funambulista (Kötéltáncos) honlapján áll, az igazán szívemből szól: a kiadó magas színvonalú, „vegytiszta” irodalmat kíván publikálni – leginkább 20. századi, valamint kortárs francia nyelvű illetve kelet-európai születésű szerzőktől. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy elhatárolódnának mondjuk óceániai szerzők műveinek kiadásától.) A spanyol szerzők esetében pedig a kiadó igazi kötéltáncos módjára vállalja, hogy ugródeszkát kínál a pályakezdőknek, teret ad új hangoknak, melyek divattól, piaci törvényektől teljesen függetlenek. Dicséretes, hogy sorozaton kívül katalán és gallego nyelvű művek megjelentetését is vállalják. A kiadó 2004-ben jött létre, ketten alapították, és – igen lendületesen – húsz címmel indultak az első évben: többek közt Marcel Proust spanyolul még nem publikált elbeszéléseivel, vagy Henry James Szegény Richard! című könyvével. Kisalakú könyvek, kifogástalan fordítás, gondos nyomdai kivitelezés, hozzáértő válogatás – ezek a Funambulista legfőbb ismérvei.

Egyik kedvencem a Lengua de Trapo (Rongycsík) – nem a legkisebb, közepes kiadó. Nemrégiben azt mondta róluk az egyik napilap hasábjain egy elismert spanyol író, hogy „ha a Lengua de Trapo emberei nem könyvkiadásra, hanem futballisták felhajtására szakosodtak volna, akkor mára már sokszoros milliomosok lenhetnének. De ők ezt szemlátomást nem akarják tudomásul venni, efféle éleslátásnak híján vannak. Akadnak ilyenek, akik bátran szakadékba vetik magukat, s bár a végén legtöbbször kiderül, hogy kincset, elveszett paradicsomot találnak odalent, az ember mégis bosszankodik miattuk. Ha nekem fele annyira volna szemem, mint Pote Huertának és társainak, akkor önök minden reggel velem ébrednének. Világosabban megfogalmazva, ez a kiadó a tehetséggondozó, fiatal szerzői minőséget és sikert ígérnek. Ráadásul manírmentesek, és nyomni se nyomja őket senki. Egy szó mint száz, kár ezért a kiadói gárdáért, hogy ennyire a kultúrának kötelezte el magát.” A kiadó viccesen csak annyit mond erre: talán egy szép napon még könyvkiadókra is rámosolyoghat a szerencse.

Kihagyhatatlan a sorból az El Acantilado, annál is inkább, mivel náluk is „érdekeltek” vagyunk: Bartis Attila, Bodor Ádám, Kertész Imre és Krasznahorkai László művei spanyol fordításának és kiadásának, tehát ismét csak Kovacsics Ádámnak, no meg a kiadóvezető Jaume Vallcorbának köszönhetően, aki amolyan etalonnak számít a szakmában. Szerinte „kétféle kiadó létezik, és két, egymástól eltérő munkamódszer. Amelyikben én jól érzem magam, az akként vélekedik, hogy a pénzkeresés mellett társadalmi rendeltetése is van. Ehhez persze olyan ember is kell, aki nemcsak az anyagi haszonra gondol (mármint legális és szükséges haszonra).”
Pávai Patak Márta