Többé nincs biztos iránytűnk
Morcsányi Géza az irodalmi kánon cseppfolyósságáról

A mindenkori és folyton változó irodalmi kánon, nemcsak az irodalomtörténészi és kritikai véleményeket tükrözi, de megjelenik a kiadók mindennapi életében is. Egyrészt a kiadók maguk is alakítják a kánont/kánonokat, másrészt éberen figyelik az egyes szerzők kánonban betöltött helyét. A kortárs műveket kiadó Magvető Kiadó a mérvadó kritikusokkal karöltve erőteljesen részt vesz a kánon formálásában. Morcsányi Géza igazgatónak számos kétsége van a témában.
- Kezdjük talán azzal, hogy a kánont nem lehet definiálni. Nincs egy meghatározott kánon, miközben gyakran használjuk a fogalmat és ha nem kell túl pontosan fogalmazni, általában még hasznos is. Vannak jelenségek, amelyeket jól le lehet írni vele. Például amikor valaki sértettnek, kirekesztettnek érzi magát, amiről a magyar kabaréirodalomból tudjuk, hogy “Nyomják Krahácsot!”Tisztán kell látnunk azonban, hogy mivel maga a kánon cseppfolyós, ezért minden formája és példája is cseppfolyós, nem nagyon van értelme keseregni sem alkotói, sem kiadói oldalról. Kiadói tevékenységem alatt a magam számára gyakorlati tudásként az fogalmazódott meg, hogy nekem kutya kötelességem figyelni a változó irodalmi kánont. Egyrészt kiadóként befolyásolni akarom a kánont és óhatatlanul befolyásolom is (noha nem ez az elsődleges cél, hanem, hogy könyveket jelentessünk meg és minél nagyobb sikereket érjünk el), vagyis minden információt be kell gyűjtenem ami az alakuló kánonhoz kapcsolódik legyen az irodalmi vagy piaci szempont. Másodszor a tágabb kulturális közegre nézve is következtetéseket kell tudnom levonni. Ennek a cseppfolyósságnak különféle fokozatai vannak: voltaképpen a piacai ítélet (ami a legkönyebben mérhető) éppen úgy egyfajta kánon, mint a legáttetszőbb irodalmi gondolkodás. Egyre nehezebb koherens listákat találni. És nem a piaci listákra gondolok, mert azok csak addig érdekesek, amíg számokról és eredményességről van szó, de tudnunk kell, hogy egy ponton túl mögülük kivész a kultúra. A piac híve vagyok, és nagyon sok pozitív fejleményt tudnék felsorolni, ami az elmúlt két évtizedben történt a kultúrának ennek a területén, mégis a magam értelmiségi kultúrájához hozzátartozik, hogy messzebbre nézzek mint a piac. Amint efféle munkálkodó közösségként kezdek el gondolni magunkra, mint végcél vagy alapvető tényező, egyre kevésbé kap jelentőséget a kánon. Bármennyire jó információkat szerzünk be egy adott szerzőről, vagy műről, csak utólagos verifikálásra van lehetőség. Egy kiadói közösség azért és úgy ad ki könyveket, hogy igyekszik minél tehetségesebben működni (a pénztermelésben, szép könyvek és jó könyvek létrehozásában – persze egyiket sem lehet egzakt meghatározni), de a mi ízlésünk a megkérdőjelezhetetlen iránytű abban, mit adunk ki, illetve ennek pandanjaként mit tekintünk tehetségnek. Értelmiségiként fontos számunkra a visszajelzés: a mérvadó recenziók, szakmai értékelések, olvasói vélemények.
- Mondják, a szépirodalom egyre inkább szubkultúrává válik, azaz az irodalmi kánon kevesebbekhez jut el.
- Mi hagyományos értelemben vett szépirodalmi könyvkiadó vagyunk- jóllehet a szépirodalom fogalma is kopik, erodálódik, de az én generációm még tudja, mit értünk alatta. A szépirodalom lassanként valóban szubkultúrává alakul. A rendszerváltozás előtti kánon szerepe megkopott, ahogy az értelmiség is háttérbe szorult, valamint elvesztette kritikai és normatív funkcióját, amit meg kellett volna őriznie a tőkével, méghozzá a globalizált tőkével szemben.. A hagyományos kánonok, normák sorban széttöredeznek és a különféle boltok, hálózatok és könyves üzletek sikerlistái mind egy-egy kánont adnak. Maga a média is egy kánon Ezekre nekünk mind figyelnünk kell, de természetesen ugyanolyan fontos a a hozzánk közel álló baráti, értelmiségi vagy pártolói tábor véleménye is. Nekünk, akik még egy poroszosabb kánonban nevelkedtünk nehéz megszokni, hogy miden széttörik, kopik és átalakul és nincsenek biztos iránytűk, csak a tőke és a piac. Persze az már a kiadó döntése, melyik kánont fogadja el és mit ad ki, mit tart értéknek. De: hosszútávon eltérni a piaci kánontól nem lehet, az öngyilkosság lenne a kiadónak. Ha verses köteteket is meg akarunk jelentetni, nem árt ha évente legalább egy bestsellert is közreadunk. A könyvkiadói lét legfőbb átka és szépsége, hogy nem nagyon lehet megmondani előre semmit.
- Hogyan tud megfelelni a kiadó a piaci és az irodalmi kánon egyidejű érvényesítésének?
- Ha nem lett volna sokszorosan szerencsénk azzal, hogy olyan műveket jelentettünk meg, ahol az irodalmi és a piaci kánont fedte egymást, most nem beszélgetnénk itt, mert már nem lenne kiadó. A Jadviga párnája jó példa erre. Závada Pál jószerivel ismeretlen szerző volt e könyve megjelenéséig, mégis, ez a könyv lett a rendszerváltás utáni első nagy irodalmi bestseller. A véleményformáló értelmiségi kritika, azonban nem volt elragadtatva annyira mint mi, meg az olvasók. Závada aztán megküzdött a pozícióiért. Itt elsőként a közönség döntött, és majd dönteni fog az idő. Jelenleg teljes a pluralitás egészen a blogokig: az interneten egymás mellett szerepelhetnek egészen különböző fajsúlyú vélemények, mindenre és minden ellenkezőjére is lehet példát találni. A másik eset is tanulságos: Esterházy Péter. Azon kevés író közé tartozik, aki már a rendszerváltás előtt is sikerszerzőnek számított, egyértelmű volt a kanonizáltsága. Ő mind az olvasók, mind a kritikusok körében meg tudta őrizni ezt a szerepét. Azonban közbejött egy másik tényező: az ország politikai megosztottsága. Ahogy a negyvenéves tetszhalálból kezdett magához térni a jobboldali kiadói kultúra, újabb választóvonalat húzott a kánonok között. Ez megjelent például az Esterházy – könyvek értékelésében is. Vannak olyan általunk kedvelt szerzők is, akiket jól fogad a kritika, a jobboldali sajtó azonban nem vesz tudomást róluk. Szerencsére sok új, fiatal tehetség jelentkezett az utóbbi években, így Varró Dani vagy Tóth Krisztina verseskötetei jelentős közönségsikert arattak. Igaz az irodalomkritikusok másképp néznek a két szerzőre.
- Úgy tűnik az irodalmi kánon és az ún. elit irodalom egyre kevesebbek kiváltsága lesz.
- Én ebben semmi félelmeteset nem látok. Ez szerves folyamat, nem érdemes jeremiádokkal siratni az elmúltat. A szabadság, ahogy a rendszerváltás óta használjuk, nagyon termékenyen hat erre a folyamatra is. Úgy vélem, egy finom, szűk hatókörben működő könyvnek a hatása nem kell, hogy összehasonlítható legyen egy bestsellerével. Kertész Imre Nobel-díja után a sajtó folyton azt szajkózta például, hogy itthon nem ismeri senki. Ez egyszerűen nem volt igaz. Mi abban bízunk, hogy a fontos könyvek megtalálják a közönségüket. Akkorát, amekkora kell nekik. Semmiféle katasztrófáról, vagy apokalipszisről nincs szó, ezek a művek szűk körben de ugyanolyan intenzíven hatnak.
Szénási Zsófia