A szemléletváltás a fennmaradás kulcsa
Gellériné Lázár Márta a kiadók, szerzők és intézmények összefogását hangsúlyozza

— A Politikatörténeti Alapítvány és a Napvilág kiadó által rendezett júniusi nyomasztó hangulatú konferencia és a könyves szakma jogos sirámai után a nyáron mind Magyar Bálint, mind Hiller István ígéretet tett a felsőoktatási tankönyvek és szakkönyvek támogatására és pályázatok kiírására. Hogyan értékeli ezt a szakma - kérdeztem a Napvilág Kiadó főszerkesztőjétől, Gellériné Lázár Mártától.
- Kincstári optimizmus nélkül ebben a szakmában nem lehet boldogulni. Megsértődni sem érdemes, a kutatókon kívül úgysem fáj senkinek, ha nem jelennek meg tudományos szakkönyvek. Csak a lelkiismeret folyamatos ébrentartásával, a szerzőgárda mozgósításával, a jó minőségi könyvvel és a megfelelő reklámmal lehet bármit is elérni. Legfontosabbnak azt tartom, hogy a szemléleten változtassunk. Ehhez pedig jobb és hatékonyabb együttműködés szükséges a szerzőkkel. Sokkal tudatosabb magatartásra van szükség ahhoz, hogy az ország valóban büszke legyen arra, hogy vannak tudósai, akik publikálnak, tudományos értéket termelnek. Nem igaz, hogy a tudósok csupán egymásnak írnak – bár néha valóban úgy tűnik -, hanem a művelt nagyközönség tájékoztatása is a cél, sőt maga a művelt nagyközönség megteremtése. Ha ügyesek vagyunk, megtaláljuk az olvasóinkat, persze nem tízezres nagyságrendben. A felsőoktatás bővítése nem hozta meg a kívánt eredményt, mert sok egyetem maga is ad ki tankönyveket, méghozzá rossz minőségű és igénytelen jegyzeteket. A diákok pedig azt veszik meg, amit előírnak. Összetett kérdés ez, amelyet együttműködés nélkül megoldani nem lehet. Ezt hangsúlyoztam a júniusi találkozón is. Ha nem alkotunk lobbit, ha nem próbáljuk meg az egységesen érdekérvényesítést, nem lesz eredmény, és egy felejthető kategóriába kerülhetünk.
— A pályázat kiírói elvárják az egyetemek és könyvkiadók hatékonyabb együttműködését.
- Eddig is volt együttműködés, az egyetemek nélkül nem tudtunk volna nagyobb példányszámot elérni. A kutatóintézetekben, egyetemeken ott vannak a szerzőink, igaz, az együttműködésünk nagyon alkalmi. A magyar társadalom nagyon érdektagolt, és könnyű megkörnyékezni az egyetemi felsőoktatási tankönyvfelelőst, hogy mástól szerezze be a könyveket, gyakran épp a diákok érdekeinek mellőzésével. A jogkövetéssel vannak gondok még Magyarországon.
— Az új pályázatok nagy hangsúlyt fognak helyezni a digitális és papíralapú megjelenés együttesére.
- A kiadók felkészültek az interneten való megjelenésre, hiszen ma már a nyomdai előkészítés, az eredeti nyomdai példány is digitális. Két korlátozó tényező van: az egyik szerzői jogi eredetű, vagyis nekem a szerzőtől a digitális szerzői jogot éppúgy meg kell vennem, mint a papíralapút. Nem rendelkezem szabadon a kiadói joggal, vagyis kétszeri jogvásárlásról van szó. Én úgy gondolom, hogy a digitálisnak a papíralapúhoz képest tisztes követési távolságban kell megjelennie, és nem teljes azonos formátumban. Egyébiránt az internetről kinyomtatni a teljes anyagot, nem olcsóbb, mint megvenni a könyvet. Azonkívül a tartós digitális olvasásnak fiziológiai akadálya is van, az ember egyszerűen nem alkalmas a hosszú távú függőleges olvasásra. Az internetes megjelenés gyakran csak felületes olvasást tesz lehetővé, annak biztosan nem lesz olyan hatása, mint a könyvnek.
— Mi a tendencia a nyugat-európai és az amerikai kultúrában, ott erősebb a digitális megjelenés?
- Ugyanezzel a dilemmával küszködnek ők is. Szerintem nem a digitális és papíralapú tudományos könyvkiadásban kell gondolkodni a jövőben, hanem hogy az elkészült digitális nyomdakész termékről maga az olvasó döntse el, papír alapú könyvet vagy digitális formátumot szeretne-e, és technikailag felkészültek legyünk ezen tartalmak gyors előállítására. Sajnos, az MTA semmiféle hajlandóságot nem mutat az innovációs fejlesztésre ezen a téren. Még mindig azt a százéves álláspontot képviseli, hogy az akadémikusok könyvei jelenjenek meg papír alapon, a többi nem érdekli. Holott nem a kiadóknak kéne az előbb felvázolt jövőt erőltetni!
— Vagyis magukkal az intézményekkel és a szerzőkkel is erősíteni kell a kapcsolatot?
- Erre valamilyen központi megoldást kéne találni. Sírni, kuncsorogni nem elég, az innovációban látnék lehetőséget. Hiába fejlődik a technikánk, ha még mindig kőkorszaki módon gondolkodunk! Jobban kéne a kiadóknak egymásra is figyelni, mert nem tesz jót a hírnevünknek, ha az egyik helyen elutasított gyenge minőségű tudományos kéziratot a másik helyen kiadják. Én, egy II. József-i intézkedéssel, megszűntetném az intézményi kiadást is, mert nem megoldott a terjesztésük, és rengeteg pénzt felemészt. Az intézményi keretben publikált szerzők gyakran fordulnak a kiadókhoz, és ugyancsak állami támogatásból még egyszer megjelentetik ugyanazt a művet. A szerzőket is meg kellene egy kicsit regulázni. Hasonló okokból nem szeretem a folyóiratcikkekből változatlanul kiadott tanulmányköteteket sem.
— A tudományos- és felsőoktatási szakkönyv piacán milyen szeletet foglal el a Napvilág Kiadó?
- Elég jók vagyunk az új- és legújabb kori történelem megjelentetésében, a kritikai forráskiadványok közreadásában pedig első helyen állunk. Ez utóbbi kiadása iránt látszólag nincs most érdeklődés, viszont most dolgoznak azok a szerzők, akiknek érdemi tudásuk van például 1945–1948 közötti időszakról. A kiadott források szövege száz év múlva is ugyanaz lesz, és fontos lesz a következő nemzedéknek. Lehet, hogy most nincs irántuk komolyabb fizetőképes kereslet, de ott vannak a könyvtárak polcain, és máris hozzáférhetők mindenki számára. Nem vagyunk rosszak a társadalomtudományok más ágában sem, például szociológiában, és közzé tesszük a Politikatörténeti Alapítvány társadalomelméleti csoportjának közgazdasági, globalizációs, nőkutatási vagy művelődéselméleti témájú kutatásait. Van egy ún. TÁRStudomány című sorozatunk, ez közkedvelt, ebben sokféle társadalomtudományi, illetve interdiszciplináris munka láthat napvilágot. Politikatörténeti Füzetek c. sorozatunk egyedülálló, mert ilyen kismonográfia-sorozatot ma nem nagyon adnak ki, viszont a fiatal kutatóknak ez lehetőséget nyújt arra, hogy megmutatkozzanak. A tulajdonosunk, a Politikatörténeti Alapítvány legfontosabb megbízása éppen az, hogy az új- és legújabb kori történelem méltóképp képviselve legyen a kiadványok között. Amire vállalkoztunk, teljesítjük: komolyan nyereségesek nem vagyunk és nem is leszünk, de a kiadványok tisztességes formában, szakmailag jó minőségben kerülnek reményeink szerint az olvasók kezébe.
Szénási Zsófia