Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Mit olvasnak a gyerekek?

Mit olvasnak a gyerekek?
Sikerlisták könyvtárosoktól

Mitől válik olvashatóvá és sikeressé egy könyv a gyerekek számára? Mit olvasnak a mai gyerekek és milyen sikerlisták léteznek a gyerekkönyvtárakban? Erre a kérdésre keresték a választ a Könyvtárosok Klubjában a könyvfesztiválon egy előadás keretében.

A kulcs a humor
Dóka Péter és Bosnyák Viktória – két mai sikeres gyerekkönyv-szerző elmondta – a jó gyerekkönyv egyetlen jó receptje a humor. A szép, okos, tanulságos könyvek untatják őket, ezeket csak rejtetten lehet beleszőni a történetekbe. Abszolút meghatározó a marketing szerepe és nemcsak abban, hogy a kiadó hogy menedzseli a kötetet, hanem például abban is, hogy a könyvtárosok mely könyveket választják ki, rendelik meg és ajánlják a gyerekeknek. A gyerekek ma is olvasnak, nyitottak és érdeklődőek, csak kevesebb a szabadidejük és az a kevés is többfelé oszlik, hiszen a tévét, számítógépet kikerülni gyakorlatilag nem lehet. Ami a könyvesboltok sikerlistáit illeti, a sikerlista is egyfajta marketing eszköz, nem mindig takarja a valós számokat. Tény és való, hogy szülők a reklámozott könyveket keresik leginkább, a gyerekek pedig azokat, amelyekről a barátaiktól hallottak.

A gyerekkönyv kisebb üzlet

A három legnagyobb magyarországi könyvforgalmazó szerint a gyerekkönyv mindig kisebb üzlet, mint a felnőtteknek szóló. Az Alexandrások elvileg minden kiadónak megadják az esélyt, de ha három hónapon belül nem fogy a könyvből, visszaküldik a készletet. Mivel a gyerekkönyvek még mindig nyomott áron szerepelnek a kereskedésben, valódi nagy üzletet csak ritkán remélnek tőlük. A Libriben a beszerzési osztály dönti el, mit rendeljenek meg és az üzletvezetők, hol helyezik el az árut a bolton belül, A kirakatba a sikervárományos kiadványok kerülnek. Éves forgalmuk 15-20 százaléka származik gyerekkönyvekből, olvasóik elsősorban a külföldi- és magyar klasszikusokat keresik. A Líra és Lantnál teljes mértékben a boltvezetőkön múlik, hova kerülnek a gyerekkönyvek és kiteszik-e őket a kirakatba. Jónak számít, ha egy gyerekkönyvből 3000 példányt eladnak és kiemelkedőnek, ha elérik a hatezres határt.

Könyvtárosi sikerlisták

Bencsikné Kucska Zsuzsa, a FSZEK Terézvárosi könyvtára munkatársának kutatásaiból kiderül, a magyar könyvlistákon még mindig szerepelnek a mára klasszikussá vált Szabó Magda, Janikovszky Éva, Fehér Klára, Nagy Franciska vagy G.Szabó Judit. 2004-ben a gyerekek körében a legkedveltebb könyvek és szerzők a kötelező olvasmányokon túl a Harry Potter, A neveletlen hercegnő sorozat, Stephen King, Petőfi: A helység kalapácsa, Tolkien, Wilson, voltak.2006-ban Némethné Tolnai Edit falusi, kisvárosi, és fővárosi hatodikosok körében úgy találta, hogy a kötelező olvasmányokon túl és helyi eltérést mutatva a Harry Potter, a Vuk, az Adrien Mole, A kis herceg, A neveletlen hercegnő, A két Lotti és Daren Shan horrotörténetei, az ismeretterjesztők közül pedig a görög mítoszok, valamint dinoszauroszokról szóló kötetek voltak a legkedveltebbek.
– Ha kulcsszavakat keresünk, akkor a lovag, a boszorkány, a tündér, a múmia, a
kalóz, a kincs, a szuper azok, amikre biztosan vevők a gyerekek – véli Kucska Zsuzsa könyvtáros. Érdekes kezdeményezése volt a szintén a FSZEK-ben dolgozó Havas Katalinnak néhány évvel ezelőtt, amikor minden évben összegyűjtötték a „rongyos könyvek” listáját, azaz az agyonolvasott könyveket. Ebben a gyerekkönyvek közül előkelő helyen szerepelt a Harry Potter, a Mazsola, a Brumi, Csukás: A téli tücsök meséje, a Disney képeskönyvek, Durell könyvei, Ende: A végtelen története, Lengyel Dénes Régi magyar mondák c. gyűjteménye, vagy a Harisnyás Pipi sorozat.

Mit olvasnak a gyerekek a belvárosban?

A Terézvárosi Gyerekkönyvtár összesítése alapján a mai legifjabb generáció leginkább Marék Veronika könyveit, Bartócz Erika, Nordquist könyveit, a Kis Vakond meséket, a Mazsolát, a Vackort, Lázár Ervin és Csukás István meséit és kisebb mértékben a Disney meséket kölcsönzi. Közkedvelt a Franklin sorozat, a Tesz-vesz sorozat, a Mc Allister kisvonatos könyvek, Tündér- illetve boszorkány szeretnék lenni kötetek, a Kicsi piros autó sorozat és a Babar könyvek. Az alsósoknak nagyon fontos a humor: a Scooby-Doo, a Garfield, Geronimo Stilton sorozat, Lindgren,vagy a Durrbele Dorka meséket kedvelik (a Disney itt is hátrébb szorul). Szeretik továbbá a nagybetűs, olvasást segítő mesekönyveket (pl. a Naphegy Kiadó Olvasókalóz-Olvasó sorozatát), vagy a Móra Kiadó Zsiráf könyveit, vagy a Witch sorozatot. Az újrakiadás különösen a magyar szerzők esetében rendkívül fontos. A régi, rossz minőségű, poros kiadványokat a gyerekek nem szívesen veszik kézbe, bezzeg ha van egy szép, korszerű borítójú változat! Így tartja magát Csukás, Lázár Ervin, Janikovszky Éva vagy Szepes Mária.A nagyobbak/felsősök körében keresettek Brezina könyvei, Darren Shan történetei, J. Wilson és Nöstlinger kötetei különösen a lányoknál, továbbá a Gyűrűk Ura filmkönyvek, a Witch könyvosorozat, Narnia krónikája, a Star Wars történetek, a Lowry (lányoknál), Stine: libabőr sorozata. Sokan olvassák Meg Cabot: A neveletlen hercegnő sorozatát, a Harry Pottereket, Sachar: Stanley-jét, Ullrich: A boszorkányok nem csókolózhatnak című művét. A magyar szerzők közül Nógrádi Gábor, G.Szabó Judit, Szabó Magda (különösen az Abigél) és Lázár Ervin könyvei keresettek, a kötelezők közül vezet A Pál utcai fiúk. Örökké népszerűek a lovas, kutyás, dinoszauruszos, Forma1-es, cápás, Titanicos ismeretterjesztő könyvek, valamint a kötelezők röviden. A kamasz olvasók változatlanul igénylik az izgalmat, a kalandot, a fordulatos történetmondást.- Jó lenne, ha a könyváruházak hivatalos sikerlistái mellett a mienk, vagyis a könyvtárosok által összeállított listák is olvashatóak lennének. Ezek kevésbé vannak kitéve a kereskedelmi érdekeknek, s talán valósabb képet tükröznek – összegzi Kucska Zsuzsa.
(szénási)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés