„Itt mindig kék az ég, kék az ég.
Itt mindig zöld a fű, zöld a fű.
Itt nincsenek problémák, problémák.
Itt mindenki tetű az MNK-ban.”

Amikor a szocialista korszak áldozatait vesszük számba, valószínűleg ritkán merül fel bennünk a magyar punkmozgalom, mint veszteség – márpedig a nyolcvanas években egy egész zenei irányzatot sikerült a politikának szinte megsemmisítenie; és ha nem jelenik meg Takács Tibor kötete, a Botrányt akarunk, jómagam nem is hallottam volna erről.

A CPg, azaz a Come on Punk group története tulajdonképpen egészen röviden összefoglalható: a punk zenekar írt egy gyalázkodó dalt Erdős Péterről, az akkori „popcézárról”, aki erre válaszul „Felszólalás a szennyhullám ügyében” címmel röpiratot jelentetett meg, melyben kikelt a punkmozgalom ellen, és nem utolsósorban szándékosan összemosta két punkzenekar nevét, és ez a ferdítés olyan sikeres volt, hogy a nézet még ma is tartja magát. Erdős ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a punkot „veszedelmes ifjúságpolitikai jelenségnek”, azaz lényegében a fasizmus megnyilvánulásának tekintse, magukat a punkokat pedig „egy bűnös politika tudatlan zászlóhordozóinak” titulálja; erre példaként a CPg-t hozza fel, mégpedig a Cigánymentes övezet c. dalukat. Ez indítja el azt a félreértést, mely Takács Tibor kötetét valójában életre hívta: a CPg-t ezek után a közvélemény előszeretettel dekódolta „cigánypusztító galeri”-ként, és tartották őket a fasizmus lelkes szószólóinak, holott a Cigánymentes övezet c. dal valójában a Mos-Oi együttes munkája –akiket szintén túlzás lenne pusztán ezért rögtön fasisztának bélyegezni.

Takács Tibor legelőször is ezt a félreértést akarja tisztázni kötetében, majd pedig szépen pontról pontra elénk tárni a folyamatot, hogyan fajulhatott odáig a helyzet, hogy a CPg tagjait koholt vádakkal börtönbe zárják; miközben gondosan ügyel arra is, hogy végig külön kezelje és pontos definíciókkal szétválassza a punk- és szkinhedmozgalmat. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy érdemes-e megjelentetni egy ilyen kötetet, mikor a punk már aligha tekinthető kurrens stílusnak? Az én válaszom igen és nem is. Igen, ugyanis, ahogy azt a későbbiekben még kifejtem, a történet igazából még ma is fájóan aktuális; és nem, ugyanis olvasmányként a mű hagy némi kivetnivalót maga után.

Ha valaki kételkedne a helyzet aktualitásában, és berzenkedne, hiszen az a hatalom, amely képes volt középiskolás fiatalokból álló zenekarokat népellenségnek tekinteni, már megbukott; nézzük csak meg, ki is volt Erdős Péter. Erdős Péter menedzser 1968 óta dolgozott a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, és hamar igazgatói posztot tölthetett be. „Popcézárnak” saját maga keresztelte magát, ugyanis 1977-ben fejébe vette, hogy Magyarországnak is világszínvonalú, méghozzá világhírű popzenekarra van szüksége, ezért kezdte el a Neoton Família és főleg Csepregi Éva útjának egyengetését. Bármekkora túlzásnak is tűnhet a „cézár” titulus, valójában nem volt az, ugyanis a lemezgyár élén jó katonája lehetett a kádári kultúrpolitikának, és annak ellenére, hogy saját bevallása szerint nem is értett a könnyűzenéhez, élet és halál ura vált belőle a könnyűzenei iparban. Ha ő nem szimpatizált egy zenekarral, akkor annak a csapatnak teljesen ellehetetlenítette a megélhetését: nem kaptak lemezszerződést, nem sikerült koncerthelyszíneket bérelniük, külföldi lehetőségekről pedig kizárólag a Neoton álmodhatott. Talán meglepő, hogy a ma már Kossuth-díjjal rendelkező Nagy Feró sem tartozott a menedzser kedvencei közé, a Beatricét szintén punkként jellemezte, és mindenkit arra buzdított, hogy kerülje őket messziről.

Valószínűleg személyes sértettsége is szerepet játszhatott abban, hogy a CPg-vel és a punkokkal így elbánt – bár azt, hogy ha egy dalszövegben azt éneklik, hogy ki akarják nyomni a szemét, az indokolja-e a szabályos politikai üldöztetést, azt mindenki döntse el maga. A CPg ellen ugyanis valóban szisztematikus bosszúhadjárat indult, minden lehetséges fórumon támadta őket, míg az egész olyan szürreális mértékű gyűlöletkampánnyá fajult, melyben a rendőrség maga fogalmazott meg egy hamis lakossági bejelentést és dobta be a rendőrség postaládájába „egy aggódó nagymama” nevében. A CPg története, bármilyen tragikus is, egyvalamire nagyon jól rávilágít: arra, hogy milyen veszélyes lehet a hatalom egy olyan ember kezében, aki pusztán a saját véleménye és morális iránytűje alapján dönthet kulturális kérdésekben. Tulajdonképpen ma sincsen ez másként.

Azonban, amilyen érdekes és szemfelnyitó ez az eset, a könyv olvasmányként szinte megbukik: ez egy nagyon alapos, tisztességes iparosmunka, mely az összes korabeli forrást gondosan felvonultatja. Természetesen a történetet ismerve igencsak indokolt a folyamatos forrásokra való hivatkozás, nehogy még egyszer egy több évtizedes félreértést sikerüljön útjára indítani; azonban ez a szigorú dokumentarizmus igencsak száraz szöveget eredményez. Valljuk be, helyenként egyenes unalmas. Jómagam, aki ebben az időben még valószínűleg gondolat sem voltam, fájóan hiányoltam néhány olyan részletet, mely közelebb hozta volna hozzám ezt az időszakot: képeket a korszakról, a zenekar tagjairól, beillesztett dalszövegeket (például hogy pontosan mi váltotta ki ezt az erős reakciót Erdős részéről?), vagy pusztán csak több személyes hátteret a zenekar tagjairól – kik voltak ők, milyen háttérrel, és legfőképpen, mi történt velük később? Kíváncsiságomat végül a 24.hu riportja elégítette ki, melyben a CPg egykori frontemberével, az egy időre hajléktalanná váló Haska Bélával készítettek interjút, aki egy sokkal személyesebb és izgalmasabb nézőpontból meséli el a könyvben leírtakat. Az is kiderül belőle egyébként, hogy a frissen újjáalakult CPg még mindig nehezen talál magának koncerthelyszíneket… van, ami nem változik.

Mindent összevetve ez egy fontos mű, mely alapos betekintést nyújt egy szinte teljesen hihetetlen történetbe, és az, aki nem élt eben a korszakban, csak hitetlenkedve mereszti szemét a leírtakra, két céljából azonban csak egyet sikerül elérnie. Sikerül igazságot szolgáltatni az említett zenekaroknak és a mozgalom többi tagjának, azonban éppen a szikár, tényekhez ragaszkodó stílusa miatt a punk népszerűsítése nem sikerült.

Bráder Edina

Takács Tibor: Botrányt akarunk!
Rágalmak a CPg és a magyar punkmozgalom ellen
Modern magyar történelem sorozat
Jaffa Kiadó, 240 oldal, 3499 Ft