Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Példányszámcsúcsok, 2018. negyedik negyedév

K. A. - 2019.02.01.

2018 negyedik negyedévével véget ért a könyves esztendő – ismereteim szerint – kedvező kereskedelmi adatokkal, megerősítve azt a hosszú évtizedek tapasztalatain nyugvó alapigazságot, hogy az év vége a könyvkereskedelem legfontosabb időszaka. Ez ugyan megváltozhat a jövőben a vásárlói szokások átalakulásával, de erre valószínűleg nem kell még egyhamar fölkészülnünk. A Központi Statisztikai Hivatal közzétette honlapján a legnagyobb példányszámban megjelent könyvek utolsó negyedévi listáját, amelyre mindig a tízezernél nagyobb példányszámban egyszerre kinyomtatott könyvek kerülnek föl a szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek közül. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy az egyéb – ismeretterjesztő, tudományos- és szakkönyvek, stb. – kategóriákban 10000 fölötti példányszámban kinyomtatott könyvek ezen a listán nem láthatók. Így sajnos nem tudhatjuk meg, hogy a magyar könyvpiac egyik legnagyobb forgalmú szegmensében a sikerhez tartoztak-e kiemelkedő példányszámok is. (A magyarországi könyvpiac egyik legnagyobb forgalmú ágazata 2017-ben az ismeretterjesztő művek kategóriája volt. Az ide sorolható művek fogyasztói árú forgalma a könyvpiac 29,51%-át jelentette – MKKE statisztika)

Hűséges olvasóink tudják, hogy hosszabb ideje kísérem figyelemmel ezeket a listákat, és most az előző tudósításomban megkockáztatott feltevések közül azt látom megerősítettnek az októbertől decemberig terjedő időszak listája alapján, hogy a könyvszakma, a kiadók a harmadik negyedévben „erőt gyűjtöttek” a negyedik negyedévi frekventált megjelenési időszakra. Egyértelműen magasabbak a példányszámok, nagyobb a címszám, mint a korábbi negyedéves ciklusban volt.

A több év alatt megfigyelhető általános trendeket persze sok minden befolyásolhatja – így egy-egy könyv nagy példányszáma váratlan, a trendekbe nem illeszkedő felbukkanása okozhat meglepetést, de az összképet nem módosítja lényegesen.

A negyedik negyedévben nem volt ilyen – a trendektől eltérő, meglepő adat –, ahogyan várni (vagy remélni) lehetett, jöttek az év végi forgalmat megcélzó könyvek.

A magyar szerzők szerinti listában Kepes András Istenek és emberek című kötete 50000 példánnyal áll az első helyen. Kis kitérőt téve, elmondhatjuk: egy könyv ötvenezer példányban történő kinyomtatásához azért biztos anyagi háttérre is szükség van, miközben persze a jó értékesítés esetén a befektetés nagyságrendjéhez méltó megtérülés valósul meg. A nagy példányszám kinyomtatásához persze nem elegendő, ha csak a nyomdaköltség áll rendelkezésre, legalábbis valószínűsíteni kell, hogy eladható lesz a könyv, de ahhoz azért megbízható kereskedelmi háttérre is szükség van, és komoly marketingköltséggel is számolni kell, az egyéb költségekről most nem is szólva. Ez a magyarázata annak, hogy váratlanul kialakuló szerencsés konstellációktól eltekintve, a magyar könyvpiacon működő kiadók viszonylag szűkebb köre elég tőkeerős ahhoz, hogy egy-egy könyvet listára kerülően nagy példányszámmal indítson. A KSH listáján nem szerepelnek a művek kiadói, emiatt kevésbé lenne könnyű a legbátrabb és legtőkeerősebb kiadók aktuális negyedévi listájának összeállítása, noha persze megoldható némi internetes kutakodással, ha nem is teljes körűen. Szerepel a listán Hans Christian Andersen: Mesék című kötete – internetes böngészéssel sem sikerült egyértelműen azonosítanom, hogy pontosan mely kötetről is lehet szó. Ezzel vissza is tértünk a listához a kiadói tőkeerőről szóló kis kitérőnk után, csak azért, hogy újabb kitérőt tehessek.

A listát a KSH – információim szerint – az OSZK által szolgáltatott adatok alapján állítja össze, és ebből következően a listával kapcsolatosan tapasztalt némi bizonytalanságom hátterében ennek az adatfolyamnak az áramlásában megjelenő anomáliák lehetnek az okozói. Az éves listában az év első nagy példányszáma a január – március ciklusban Bödőcs Tibor: Addig sem iszik című kötete volt, de az a mű már 2017-ben igencsak sikerlistás volt. Örömünkre az év végi listán szerepel novelláskötet, verseskötet is, ami azt jelezi, hogy a vásárlóközönség körében a kortárs magyar irodalom is sikerre számíthat, így például Simon Márton Rókák esküvője című kötete 10000 példányban jelent meg, és így épp felkerült a listára más 10000 példányban megjelenő kötettel egyetemben, de annak ellenére, hogy az október-decemberi listán szerepel az internetes adatok szerint szeptember elején jelent meg. Emiatt az időtényező körül érzek némi bizonytalanságot az év eleje óta, de ez igazából persze nem jelentős probléma, hiszen ha nem szerepelt a 3. negyedévben, akkor lám, itt van a 4. negyedévi listán.

Kitérőt befejezve vissza a listához. A magyar szerzők sorában Kepes András 50000 példányát már említettem, 35000 példánnyal követi Leiner Laura Maradj velem című kötete, és 25000 példánnyal következik Náray Tamás Zarah öröksége című regénye. A könyv előzménye, a Zarah is listás 15000 példánnyal, ez bizonyára a nagy sikerre való tekintettel elkészített utánnyomás, 2017 negyedik negyedévében már listás volt 10000 példánnyal. A magyar szerzők között szerepelnek még a biztos siker bestseller szerzők: Vavyan Fable, Borsa Brown, Lőrincz L. László, és a kortárs magyar irodalom alkotói, Dragomán György, a korábban már említett Simon Márton, és gyermek- és ifjúsági művekkel Nógrádi Gábor Cakó Ferenccel közösen, Juhász Magda, listás még  Koltai Róbert, Fábián Janka, Fejős Éva, és Nyáry Krisztián az Írjál és szeressél című irodalomtörténeti indíttatású kötetével.

A külföldi szerzők sorában a nagy mesélő klasszikus, Hans Christian Andersen Mesék című kötete 40000 példánnyal szerepel az első helyen, 30000 példánnyal követi George R. R. Martin Tűz és vér című kötete, azután következik – ellenőrizetlen véleményem szerint – a magyarországi könyv-összpéldányszám csúcstartó: Jeff Kinney az Egy ropi naplója sorozat Hóháború című kötetével (ő szerepel még tíz-tízezer példánnyal A harmadik kerék és a Régi szép idők című köteteivel is). Utána hosszú sorban következnek azok a bestseller szerzők, akikről csak „célfotó” segítségével lehetne eldönteni, hogy megelőzik-e Jeff Kinney-t a könyv-összpéldányszám csúcstartó státuszában: Danielle Steel, Amanda Quick, Sandra Brown. (Föltételezem, hogy a kiadóik véleménye szerint a magyar férfiak szívesen ajándékozzák az ő köteteiket a magyar nőknek – a karácsonyi időszakban történő megjelentetés okán gondolva ezt.)

Fölkerült még a listára Stephen King és Jojo Moyes, és örömmel tapasztaltam, hogy előző negyedévi jóslatom is megvalósult: ismét szerepelnek a listán a Júlia és a Romana sorozat füzetes regényei is 10-11000 példányban.

Elmondhatjuk: jó évet zárt a könyvszakma, izgatottan várom, milyen lesz az idei.

Következnek a szokásos függelékek: először a negyedéves lista magában, azután a a 2018. évi teljes, végül a böngésző szándékúak segítségéül a korábbi közlemények linkjei.

K. A.

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2018
IV.  negyedév, október-december


Magyar szerzők
Kepes András: Istenek és emberek 50 000
Leiner Laura: Maradj velem 35 000
Náray Tamás: Zarah öröksége 25 000
Fable, Vavyan (Molnár Éva): Mennyből a húsvét 25 000
Borsa Brown (Szobonya Erzsébet): Gyalázat és hit 23 000
Lőrincz L László: Óriások 20 000
Lőrincz L László: Óriások 2 20 000
Náray Tamás: Zarah 15 000
Juhász Magda: Mondókák 13 250
Dragomán György: Rendszerújra 12 000
Koltai Róbert: Sose halok meg 12 000
Lakatos Levente: Simlis 12 000
Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél 12 000
Fábián Janka: A rózsalugas 11 000
Tomor Anita: Sugar Daddy 11 000
Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok 10 000
Nógrádi Gábor–Cakó Ferenc: Nyeregbe, srácok 10 000
Simon Márton: Rókák esküvője 10 000

Külföldi szerzők
Andersen, Hans Christian: Mesék 40 000
Martin, George R R: Tűz és vér 30 000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–Hóháború 25 000
Steel, Danielle: Árulás 19 000
Steel, Danielle: Hosszú az út hazáig 19 000
Steel, Danielle: Kakukktojás 19 000
Steel, Danielle: Keserédes 19 000
Steel, Danielle: Vele vagy nélküle 19 000
Quick, Amanda: A gonosz özvegy 17 000
Quick, Amanda: Különös kérő 17 000
Brown, Sandra: Az ördög jussa 14 000
Brown, Sandra: Félrevezetve 14 000
King, Stephen–King, Owen: Csipkerózsikák 12 000
Cantrell, Kat - Collins, Dani-Graham, Lynne -Snow, Jennifer: Programozott szerelem/Csodára várva/Villámesküvő/Főzőlecke  11 400
Fuller, Louise–Williams, Cathy–Frances, Bella–Harlen, Brenda: A dacos bérlő/Öt év múlva/Hív Argentína/Ügyvédek kíméljenek   11 010
Wilson, Scarlet–Kelly, Mira Lynn–Carr, Susanna: A kastély örököse/Nem tudok betelni veled/Bollywoodi intrikák   10 100
Jonasson, Jonas: A százegyéves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik 10 000
Kinney, Jeff: A harmadik kerék 10 000
Kinney, Jeff: Régi szép idők 10 000
Moyes, Jojo: Párizs szólóban 10 000
Steel, Danielle: A hercegnő 10 000

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2018
Január – március

Magyar szerzők
Bödőcs Tibor: Addig sem iszik 30 000
Fable, Vavyan (Molnár Éva): Galandregény 30 000
Leiner Laura: Ég veled 21 000
Borsa Brown (Szobonya Erzsébet): A Férj prostija 20 000
Lawrence, Leslie L.: Matrjoska és az őrült szerzetes 1 20 000
Lawrence, Leslie L.: Matrjoska és az őrült szerzetes 2 20 000
Bartos Erika: Brúnó Budapesten 10 000
Bartos Erika: Születés 10 000
Bosnyák Viktória: A Sirály a király 10 000
Fekete István: Vuk 10 000
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés 10 000
Varró Dániel: Aki szépen butáskodik 10 000

Külföldi szerzők
James, E. L.: Sötét 20 000
Kinney, Jeff: Lépjünk le 20 000
Cook, Robin: Hibridóma 15 000
Kinney, Jeff: Egy ropi Naplója 1. 15 000
Page, Amber–Milburne, Melanie–Craven, Sara: Győzzőn a jobbik/Forró téli éjszakák/Kastély Burgundiában   12 230
Yates, Maisey-Kelly,Mira Lyn–Green,Abby: B terv/Egyéjszakás kaland/Felejtsd el Párizst   12 230
Quick, Amanda: Csábítás 12 000
Harris, Lynn Raye-Harrington,Nina: Mondd ki az igent/Tündérpor/Végy egy extra adag szerelmet   10 670
Kendrick, Sharon–Faye, Jennifer–Harrington, Nina: Botrány a Riviérán/Megrögzött szinglik/Tea és női szeszély  10 670
Steel, Danielle: A kitüntetés 10 000

Április-június

Magyar szerzők
Csernus Imre: A harcos 14 000
Berg Judit: Rumini 10 000
Kiss Judit Ágnes–Tóth Krisztina–Szabó T. Anna: Magyar mesék lázadó lányoknak 10 000
Marék Veronika: Boribon pancsol 10 000

Külföldi szerzők
Brown, Dan: Eredet 50 000
Morgan, Saeah–Brock, Andie–Lawrence, Kim: A jéghegyprojekt/Szeretni veszélyes/Házasságból szerelem   43 270
Browing, Amanda–Williams, Cathy–Thompson, Vicki L.: A látszat csal/Mesevilág/Ikercsere    43 263
Wolfson, Brianna: Anyám színes álmai 43 263
Cantrell, Kat–King, Lucy–Anderson, Natalie: A boldogság kulcsa/Exszel szemben/Variációk a szerelemre   43 256
Marinelli, Carol–Lennox, Marion: Kétéjszakás kaland/Nehéz eset/Magadra maradsz   43 256
Milne, Nina: Színlelt csókok 43 256
Thomas, Rachel: Padlógázzal 43 256
Wilson, Scarlet: Az elfeledett freskó 43 256
Winslow, Don: Az egység 43 256
McClone, Melissa: Két nomád Hawaiin    43 250
March, Meghan: Vágy és hatalom 1. 21 000
Brown, Sandra: Nász és gyönyör 12 000
Quick, Amanda: Kissé gyanús 12 000
Quick, Amanda: Lekésett esküvő 12 000
Page, Amber–Harlen, Brenda–Crews, Caitlin: Randi az ellenséggel/Fehér rózsák Valentin napra/Az álarc mögött   11 650
Cantrell, Kat–Pembroke, Sophie–Mallery, Susan: Eperízű szerelem/Álomhotel/Különös végrendelet    11 440
Giordano, Raphaelle: A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van 11 000
Crews, Caitlin–Hardy, Kate–Williams, Cathy: Tengernyi érzelem/Ha elmúlik karácsony/Mozgalmas hétvége    10 990
Yates, Maisey–Lang, Kimberly–Mckellen, Christy: Elhalasztott esküvő/Karnevál New Orlansban/Beleszerettem a főnökömbe   10 580
Brown, Sandra: Érzelmek csapdája 10 000
Nesbo, Jo: Machbeth 10 000
Russell, Rachel Renee: Egy zizi naplója/Kutyapesztra 10 000
Steel, Danielle: A szerető 10 000
Steel, Danielle: Veszélyes játszmák 10 000
Verdick, Elizabeth: Pá-pá pelus 10 000

Július-szeptember

Magyar szerzők
Lőrincz L. László: Vijjogók 1 20 000
Lőrincz L. László: Vijjogók 2 20 000
Anne L. Green (Libor Erzsébet): Arcátlan csábító 10 000
Bartos Erika: Brúnó Budapesten 10 000
Berg Judit: Rumini 10 000
Fejős Éva: Csak egy tánc 10 000
Leiner Laura: Ég veled 10 000
Mérei Ferenc–V. Binét Ágnes: Ablak–Zsiráf 10 000
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon 10 000

Külföldi szerzők
Coelho, Paulo: Hippi 20 000
Quick, Amanda: Ezzel a gyűrűvel 17 000
Brown, Sandra: Érzékek fogságában 14 000
Kinney, Jeff: Pechszéria 10 000
Moyes, Jojo: Álmok nyomában 10 000
Steel, Danielle: A megfelelő idő 10 000
Steel, Danielle: Mindennek ellenére 10 000

Október – december

Magyar szerzők
Kepes András: Istenek és emberek 50 000
Leiner Laura: Maradj velem 35 000
Náray Tamás: Zarah öröksége 25 000
Fable, Vavyan (Molnár Éva): Mennyből a húsvét 25 000
Borsa Brown (Szobonya Erzsébet): Gyalázat és hit 23 000
Lőrincz L László: Óriások 20 000
Lőrincz L László: Óriások 2 20 000
Náray Tamás: Zarah 15 000
Juhász Magda: Mondókák 13 250
Dragomán György: Rendszerújra 12 000
Koltai Róbert: Sose halok meg 12 000
Lakatos Levente: Simlis 12 000
Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél 12 000
Fábián Janka: A rózsalugas 11 000
Tomor Anita: Sugar Daddy 11 000
Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok 10 000
Nógrádi Gábor–Cakó Ferenc: Nyeregbe, srácok 10 000
Simon Márton: Rókák esküvője 10 000

Külföldi szerzők
Andersen, Hans Christian: Mesék 40 000
Martin, George R R: Tűz és vér 30 000
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–Hóháború 25 000
Steel, Danielle: Árulás 19 000
Steel, Danielle: Hosszú az út hazáig 19 000
Steel, Danielle: Kakukktojás 19 000
Steel, Danielle: Keserédes 19 000
Steel, Danielle: Vele vagy nélküle 19 000
Quick, Amanda: A gonosz özvegy 17 000
Quick, Amanda: Különös kérő 17 000
Brown, Sandra: Az ördög jussa 14 000
Brown, Sandra: Félrevezetve 14 000
King, Stephen–King, Owen: Csipkerózsikák 12 000
Cantrell, Kat - Collins, Dani-Graham, Lynne -Snow, Jennifer: Programozott szerelem/Csodára várva/Villámesküvő/Főzőlecke  11 400
Fuller, Louise–Williams, Cathy–Frances, Bella–Harlen, Brenda: A dacos bérlő/Öt év múlva/Hív Argentína/Ügyvédek kíméljenek   11 010
Wilson, Scarlet–Kelly, Mira Lynn–Carr, Susanna: A kastély örököse/Nem tudok betelni veled/Bollywoodi intrikák   10 100
Jonasson, Jonas: A százegyéves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik 10 000
Kinney, Jeff: A harmadik kerék 10 000
Kinney, Jeff: Régi szép idők 10 000
Moyes, Jojo: Párizs szólóban 10 000
Steel, Danielle: A hercegnő 10 000

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév
Példányszámcsúcsok 2016. harmadik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. első negyedév
Új rekorder: Toldi 140000 – csúcspéldányszámok, 2017. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2017. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. második negyedév
Példányszámcsúcsok, 2018. harmadik negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés