Aczél Györgytől Zsámboki Máriáig százhatvanhárom miniportrét olvashatunk már nem élő közismert személyekről, és néhány privát ismerősről, olyanokról, akik fontos szerepet játszottak a szerző valamelyik életszakaszában. Halottaskönyv – túlélőknek – jellemezi röviden művét, és rögtön hozzá is teszi: „Bár tényleg halottak sorakoznak benne, az én halottaim, de ők élnek, bennem élnek, és üzennek valamit, remélem, nemcsak nekem, az életre keltőjüknek, hanem e könyvecske lapozgatóinak is.” Először úgy gondolta, nevük említése nélkül ír róluk, de úgy, hogy felismerhetőek legyenek, ám a Gondolat Kiadó javaslatára futó fejlécben mégis szerepel a megfejtés. „Fiamnak, Kristófnak” – áll a könyv elején, és ebből is kitűnik, nem csak a korosabb kortársakat szólítja meg, hanem a fiatalokat is.

Kelecsényi László Balázs Béla-díjas író, filmtörténész. Filozófia-esztétika szakot végzett, 1978-ban esztétikából doktorált. Volt a Filmtudományi Intézet tudományos kutatója, filmgyári dramaturg, újságíró, szerkesztő, műsorvezető, főiskolai, egyetemi tanár. Írt színészportrét, regényt, drámát, legutóbb Latinovitsról jelent meg harmadik kiadásban egy kortársak szövegeiből összeállított kötete. Jelen könyvében szerepelnek barátok, iskolatársak, tanárok és olyan személyek, akikkel munkakapcsolatba került. Kit úriembernek hív, kit elvtársnak, van köztük volt szerzetes és besúgó. Emlékezik gimis barátjára, akivel a főváros peremére is elmentek egy Antonioni film kedvéért, megemlíti a könyvesembert, akinek katedrája volt az utcasarkon… Többször olvashatjuk azt a megjegyzést, hogy történelemórát kellene tartania a kevésbé tájékozott és jóval ifjabb olvasóknak, sok mindent hosszasan el kellene magyaráznia a kíváncsi utókornak. A ’70-es évek fiatal írónemzedékének neveit például le se írja, mert a kíváncsi olvasóknak lexikonok után kéne kapkodniuk.

Sakkparti, uszoda, Szigliget, filmgyár, antikvárium és persze az egyetem – általában ezek a kitüntetett személyekkel való találkozási pontok. Egyik kedvelt tanára például Király Jenő, akinek könyvei a hazai filmtudományi irodalom ékességei – s ha nem magyarul gondolkodik és ír, világhírű lehetett volna. Ír a sokunk számára oly jelentős egyetemi színpadi életről is, ahol filmklubot alapított. Korábban működött Ejzenstejn Filmklub Szekfü András vezetésével és egy másik, Jean Vigóról elnevezett Förgeteg Balázs szervezésében. Ő pedig gondolt egy merészet, és e méltán elhíresült nevekre elkeresztelt szervezetek után André Bazin nevét tűzte a lobogóra… A névválasztásból nemsokára háborúság lett. „Miért? Csakis amiatt, mert egy polgári szemléletű, „nem-marxista” – amúgy világhírű – filmtudóst választottam névadónak. S erről komoly vitát kellett folytatnom, védeni Bazint egy csökött, moszkovita elvtárs vádjaival szemben. Ez ma nevetségesen hangzik, de ne feledjük, 1974-et mutatott a naptár.”

Mi minden jellemezte ezt az időszakot? Elkészült forgatókönyvek, el nem készült filmek és cenzúra. Ez utóbbi valójában nem volt, de helyette „havonta vagy kéthavonta összetrombitálták a magyar sajtó vezető munkatársait, felelős és főszerkesztőket, és ha kellett, nyilvánosan megdádázták őket.” – írja Létay Vera főszerkesztőről szóló írásában, azzal kapcsolatban, hogy leközölte a Latinovitsról szóló, botrányt keltő cikkét. Megemlékezik – többek között – Marton Lászlóról – akiről a néhány éve kipattant zaklatási botrányát drámában dolgozta fel; Karády Katalinról, akiről könyve(ke)t, és színdarabot is írt… Kellemes emlékként többeknek viszi a mondatát, mint egy nem várt ajándékot, kitűzőt, kitüntetést – például Jancsó Miklósét. „Qrva jó a könyved - mondta csak úgy, futtában, a Hyppolittól Werckmeisterig című magyar filmkalauzomra célozva.” Őrzi Ottlik Géza elegáns szavait 1989-ből: „Megtisztelő, hogy egy fiatalembert az én regényem inspiráljon könyve megírására. Sok sikert és szerencsét kívánok neki.” Csak néhány név még, akikről miniportrét közöl: Esterházy Péter, Fejtő Ferenc,Fodor Géza, Gaál István, Gábor Miklós, Göncz Árpád, Heller Ágnes, Kállai Ferenc, John Lukacs, Nemeskürty István, Örkény István, Őze Lajos, Pernye András, Petrovics Emil, Psota Irén, Ruttkai Éva, Réz Pál, Melis György, Mensáros László és a bátyja, Mensáros Zoltán, akinek kulcsregénye öccséről szól…

Kedvtelve olvastam, hogy Mészöly Dezső szerette az intarzia játékot, és imígyen foglalta be Kelecsényi László nevét egy harcias mondatba: „Háborúba menni kellett, s én, nyilász, ló nélkül indultam harcba.” A viszont-intarzia pedig így szól: „Verselj, vagy fordíts, s védd a nyelvünk, bárhová mész, ölj, de zsöllyédben kényelmesen fogadd a babérokat!” Amellett, hogy – egy híján – csupa, már nem élő személyről emlékezik, legtöbbször derűsen tárja fel a közös múltat. Tarján Tamásról megtudjuk például azt is, hogy Kelecsényi László nevét beleszerkesztette egyik keresztrejtvényébe! „Tíz betű. Ki a csoda lehet ez a kolléga, aki hozzám hasonló cipőben jár? Kinek van ilyen hosszú vezetékneve? Na, ne! Ez nem lehet. De igen, mégis: én vagyok a helyes megfejtés.” Végezetül hadd ajánljam az olvasó figyelmébe e kötetet a szerző szavaival: „Gyertek hát, barátaim és ellenségeim, segítőim és hátráltatóim, jó ismerőim és ismerőseim!”

Szepesi Dóra

Kelecsényi László: Merre vagytok
Gondolat Kiadó, 216 oldal, 2800 Ft