Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

A sárkányok titkos világa – Alastair Chisholm regénye sárkányokról és gyerekekről

Szénási Zsófia - 2023.06.06.

Drakonis földjén már rég nincsenek sárkányok. A Sárkányvihar után visszavonultak az emberek világából. Jobbára csak a legendákban élnek. Vagy mégsem?

A népmesékben és a világirodalomban számos helyen felbukkanó sárkányok legtöbbször gonosz szörnyetegek, amelyek felfalják a fiatal szüzeket és a megmentésükre induló hősies lovagokat, és rettegésben tartják az emberiséget. Legalábbis az európai és angolszász kultúrkörben. A fantasy irodalom elterjedésével azonban egyre gyakrabban jelentek meg jóindulatú, az embereket segítő sárkányok, néhány szerző egyenesen a sárkányok társadalmáról írt műveket. Cressida Cowell Így neveld a sárkányodat című regénysorozata például nemcsak olvasmányként volt népszerű, hanem remek animációs film készült belőle, és Magyarországon is nagy sikert aratott a gyerekek körében. Hasonló sikerszériában reménykedhet a Móra Könyvkiadó is Alastair Chisholm most megjelenő Sárkányvihar – magyarul Sárkány Akadémia – című hatrészes képes regénysorozatának első darabjával. A kötet mindössze egy évvel az eredeti, angol nyelvű kiadás után lát napvilágot Varró Zsuzsa fordításában. Nem véletlen a műfaji meghatározás, a 6-12 éves korosztálynak szánt, sodró lendületű, rejtélyekben bővelkedő történetekben fontos szerepet kapnak Eric Deschamps fantasztikus illusztrációi. A gyerekeknek és kiskamaszoknak publikáló Alaister Chisholm írói munkája mellett rendszeresen készít kicsiknek és nagyoknak szóló Sudokut és más rejtvényeket. Kedvenc hobbija az írás, illetve a telefonon való játék, amikor éppen írnia kellene.

– Gyerekkorában szeretett olvasni? Mi volt a kedvenc műfaja? Mese, fantasy regény, esetleg sci-fi?

– Imádtam mindenféle könyvet – szellemes történeteket, tudományos-fantasztikus műveket, fantasyt, rejtélyeket... Szerettem a képregényeket és a grafikus regényeket is – nagy rajongója voltam az Asterixnek!

– Olvastam valahol, hogy a családjában népszerű volt a mesemondás, a történetmesélés. A szülei is irodalommal foglalkoztak? Milyen szerepük volt abban, hogy íróvá vált?

– Semmi közük nem volt az irodalomhoz, nem is olvastak túl sokat, viszont nagyon szerették a történeteiket megosztani másokkal. Az apám hosszú, valószerűtlen és vicces történetekkel szórakoztatta a hallgatóságát (ezeket az angol „shaggy dog stories”-nek nevezi), míg az anyám az itt-ott hallott beszélgetéseket adta nekünk tovább. Azt hiszem, ez inspirált arra, hogy ugyanazt csináljam, mint ők. Fontos, hogy körülvegyem magam mindenféle történettel, miközben mások történetein is gondolkodom. Ez segít megérteni őket.

– Miért éppen gyerekeknek és kamaszoknak ír könyveket?

– Kedvenc olvasmányaim közül jónéhány a gyerekkorhoz és a kamasz évekhez kötődik, és olyan meséket akartam írni, amikért én is rajongtam gyerekkoromban. Ráadásul nagyon szórakoztató írni őket! A gyerekek okosak, tehát sok okos dologról lehet számukra írni, ugyanakkor száguld a képzeletük. Egy-egy történet mélységét is megértik – gyakran jobban, mint a felnőttek. Egyszóval imádok meséket és ifjúsági regényeket írni.

– Első mesés könyvei a The Prince and the Witch (A herceg és a boszorkány) és a Thief and the Bears címet (A tolvaj és a medvék; nincs magyar kiadásuk) viselték. Előbbit felterjesztették a 2020-as Bookbug Képeskönyv-díjra és minden első osztályos skót kisdiák megkapta a mesekönyvet ajándékba. Aztán két sci-fi regény következett kicsit nagyobbaknak:  Orion Lost és Adam–2 címmel (nincs magyar fordításuk). Mindenevő a témák területén?

– Szerencsés vagyok, mert minden érdekel, és minden korosztálynak szívesen írok 3-18 év között, legyen az képes mese, vagy folytatásos történet. Kedvelem a tudományos-fantasztikus műfajt is, ami lehetőséget ad arra, hogy hosszabb történetekben gondolkodjam. A Sárkányvihar könyvek igazán szórakoztatóak voltak, izgalmas rövid történetekkel és rengeteg kalanddal. A képes mesekönyvekkel pedig kiélhetem az infantilizmusomat.

– Ez rímel arra a nyilatkozatára, hogy olyan történeteket vet papírra, amikkel gyorsan lehet haladni. A rövid, eseménydús fejezetek azt a célt szolgálják, hogy felkeltsék a kiváncsiságot és a gyerekek folytassák az olvasást.

– A Sárkány Akadémia című ifjúsági kalandregénynek az volt az alapötlete, hogy minden gyereknek legyen egy saját, különleges sárkánya. Egy olyan sárkány, aki a legjobb barátjuk lehet és egy kicsit hasonlít rájuk. Például, ha valaki sportos, akkor a sárkánya nagy és gyors lesz, ha valaki kedveli a kirakójátékot, akkor a sárkánya is szeret puzzle-izni. A sárkányok városát olyannak képzeltem el, mint Edinburghot, ahol élek: a központban egy nagy vár, körülötte keskeny sikátorok és ősi alagutak.

– A Sárkány Akadémia első kötete bemutatja Rivven városát és egy varázslatos mesei világot, ahol még titokban és rejtve, de léteznek sárkányok. Tomas, egy egyszerű kovács tanulatlan fia meghívást kap, hogy a Sárkány Akadémián elsajátítsa a sárkányok megidézésének és irányításának titkos tudományát. Megtanulhatja, hogyan tudnak egymás mellett, egymást segítve élni emberek és sárkányok. A könyv nagy sikert aratott Angliában, így gyorsan jött a folytatás is, összesen hat kötet. Vajon miért szerették annyira a kisiskolás olvasók?

– A történet Rivven városában játszódik, ahol néhány gyerek felfedezi, hogy „sárkánylátó”. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek képesek megidézni a sárkányokat a saját világukban. Minden kötetnek más és más „sárkánylátó” gyerek a főszereplője, mindegyiknek egyedi és különleges sárkánya van, akivel különböző kalandokba keveredik. Ám a legtöbb ember retteg a sárkányoktól, ezért azoknak rejtve kell maradniuk. Titkos labirintusok, rejtett barlangok, varázslatos eszközök, bájitalok, óriási mechanikus alagutak… és efféle izgalmas dolgok szerepelnek a regénysorozatban.

– Eric Deschamps illusztrálta a köteteket. Róla annyit kell tudnunk, hogy kiskamaszoknak és kezdő olvasóknak szóló fantasy illetve sci-fi témájú könyveket illusztrál, és már számos elismerésben részesült. Emellett találkozhatunk alkotásaival a Magic: the Gathering nevű gyűjtögetős kártyajáték lapjain is. Eric edzőként is tevékenykedik: speciális igényű sportolókból álló kosárlabdacsapatot edz, illetve ő maga is ír meséket. A Sárkány Akadémia történeteiben komoly szerepe van a képeknek. Könnyen megtalálták egymással a közös hangot?

– Nagyon szeretem Eric illusztrációit. Igazán jól ábrázolja a gyerekek és a sárkányaik személyiségét. Minden alkalommal izgatottan várom, hogy megérkezzenek a képei! Nagyon jó abban, hogy mindegyiket egyedivé tegye, és a jelenetei elképesztően néznek ki.

– Azt nyilatkozta egyszer: „Körülbelül 10 vagy 12 évvel ezelőtt, amikor a Sudoku-láz kitört, nagyon belejöttem a Sudoku rejtvényekbe. Megtanultam, hogyan kell megfejteni és elkészíteni őket, majd nekiláttam, hogy rejtvényeket írjak belőlük. Szerencsém volt, mert nemsokára lett egy ügynököm.” Miért pont a Sudoku lett a kedvence? Ma is gyártja őket, jól tudom?

– Igen, készítek még. Elég "geek" vagyok, szeretem a számítógépes programozást, ami remekül működik a logikai rejtvényeknél, mint például a Sudoku, Kakuro és mások. Mostanában kevesebbet foglalkozom a rejtvények létrehozásával, de még mindig élvezem a megfejtésüket – és a feleségemmel nagyon szeretjük a bonyolult keresztrejtvényeket.

– Az utóbbi időben csökkentett munkaidőben foglalkozik számítógépes programozással. Mikor van ideje regényeket, meséket írni? Mondana valamit a napi rutinjáról?

– Korán reggel, késő este és bármikor, amikor csak lehet – írok. Sok kávét iszom! Szerencsés vagyok, mert még mindig élvezem a számítógépes programozást, így mindkettőt csinálhatom. Igazából nincs igazi rutinom, de minden nap igyekszem írni egy kicsit. Ha csak néhány szó, az is segít abban, hogy úgy érezzem, haladok előre.

– Ez az első magyar nyelven megjelenő ifjúsági regénye. Mit üzen a magyar olvasóknak?

– Hello mindenkinek! Nagyon köszönöm, hogy befogadjátok a sárkányaimat! Remélem, ti is annyira élvezitek majd a kötet olvasását, amennyire én élvezem a történetek megírását!

Szénási Zsófia
Fotó © Nosy Crow

Alastair Chisholm: Sárkány Akadémia. Tomas és Vasbőrű
Móra Kiadó, 160 oldal, 2999 Ft

A Tomas és Vasbőrű

megvásárolható

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: