A Hősöm című új kötet verseinek zöme a felnőttek egyik kedvencéből, a félreértésen, félrehalláson alapuló gyerekmondásokból táplálkozik. Csakhogy ezek többségén egy percre mosolyodunk el, de leginkább elkeseredni lehet a tartalmuktól. A felszámolás alatt álló Hős utcai szegregátum embertelen, élhetetlen körülményeivel szembesítenek.

– Mikor döntött úgy, hogy kötetet szán ennek a fényképekkel illusztrált kirekesztettségnek?

– A Kontúr Közhasznú Egyesület 2018 szeptemberében keresett meg. Ők hét éve foglalkoznak a Hős utcában élő gyerekekkel, helyben közösségi foglalkozásokat tartanak nekik és külső programokat szerveznek a számukra. Akkor épp egy kiállításra készültek, amelyen a gyerekek alkotásait tervezték bemutatni, ehhez kértek tőlem valamilyen szöveges anyagot. Próbáltam heti rendszerességgel bekapcsolódni a munkájukba, és ennek eredményeképp született három érzékenyítő kiadvány. Ezek megvásárlásával a kiállítás látogatói támogathatták az egyesület további munkáját. A harmadik füzet tulajdonképp a mostani könyv ős-változata: Hős utcai gyerekek meséltek apró mozzanatokat az életükből. Ezt az anyagot bővítettem-finomítottam tovább és egészítettem ki a közel másfél éves ottani jelenlétem alatt készült verseimmel és fotóimmal.

- A fotók többnyire értelmezhetetlenek a mellettük olvasható vers nélkül. Hogyhogy nem a naturális valóságot mutató képeket közölte?

– Hagyományos szocio-fotót semmiképp sem akartam. A befalazott ablakokban, semmibe lógó vezetékekben, szanaszét heverő limlomokban is inkább a lírai jelentésességet kerestem, a pusztulás és a depriváció poézisét. A Hős utca máig lakott két épülettömbje, és a körülötte lévő füves-fás terület valamiféle „ember utáni táj”. Sorsok, családok, közösségek véletlenszerűen előbukkanó nyomai, és az emberi hulladék folytonosan újratermelődő, elképzelhetetlenül színes arzenálja – az ablakon kihajított pelenkagumótól az úton keresztbe fekvő villanytűzhelyig. A nyomokat esetlegesen dokumentáló fotók, például egy fűben-hóban-pocsolyában hánykolódó műanyag gyerekkád romlástörténetének évszakonkénti stációi, ezek reményeim szerint minden „szövegelésnél” érzékletesebben utalnak azokra a hányattatásokra, amelyekben az itt élő embereknek része van.

– Tatjána, egy gyomorszondán át táplált, csak néhány évet élt kislány emlékének ajánlja a kötetet. Az ő sorsa rázta meg leginkább?

– Tatjánának van két nagyobb testvére, velük voltam szorosabb kapcsolatban, és a bizalom jelének éreztem, amikor egyszer behívtak magukhoz és megmutatták nekem Tatjánát. A róla szóló verset is látták, kivágtam nekik a karácsonyi Élet és Irodalomban megjelent szöveget, és tudom, hogy a könyvet is várják. Kicsit tartok tőle, hogy nem éppen ilyen jellegű kötetre számítanak, de a zárómondat remélhetőleg jól fog nekik esni: „A könyvet Magyari Tatjána emlékének ajánlom.”

– Az ilyen versek megírásához nem biztos, hogy ihlet kell. Inkább düh? Vagy azonosulás?

– Ami egy versben azonosulás, az a realitásban elég, ha empátia. Márpedig, ha az empátia megvan, akkor előbb-utóbb megjön a düh is. Az igazi cél, ha van ilyen, mégiscsak az lenne, hogy a másik ember kínját-baját, adott esetben frusztrációját és kirekesztettségét ne legyünk képesek figyelmen kívül hagyni. Hogy legyen valami, ami kimozdít minket a közönyből, a tanult tehetetlenség állapotából, és az önfelmentő technikáinkat is leleplezi. Ma Magyarországon százezrek élnek a Hős utcaihoz hasonló helyzetben, nem a törvényes rend ellenében, hanem annak teljes jóváhagyásával, úgy, mintha tényleg ez lenne „a világ rendje”. Bármerre indulunk az országban, minden második falu végén találunk egy jól elkülönített cigánytelepet, ahol másodrangú állampolgárként, lehetetlen körülmények között élnek emberek. A területi szegregáció elfogadása, fenntartása és megideologizálása, illetve a telepeknek a Hős utcaihoz hasonló következetlenséggel: szakmailag kontár, gazdaságilag átláthatatlan és emberileg méltatlan módon levezényelt felszámolása a lehető legaggasztóbb társadalmi következményekkel fenyeget. Úgyhogy minden okunk megvan rá, hogy dühösek legyünk, minden okunk megvan rá, hogy verset írjunk, és minden okunk megvan rá, hogy megpróbáljunk változtatni a dolgokon.

– Ön szerint kik lesznek vevők a kötetre? Az érintettek például kapnak belőle?

– Ez a könyv nem a Hős utcaiaknak szól. Nekünk, viszonylag jó körülmények között élő, középosztályi olvasóknak kell számot vetnünk mindazzal, ami a Hős utcában és a Hős utcaihoz hasonló több száz magyarországi szegregátumban zajlik. A telepen élők számára nyilván zavarba ejtő lesz kézbe venni ezt a könyvet. Az irodalom amúgy is végtelenül zavarba ejtő jelenség, talán leginkább azért, mert a gátlástalan őszinteség a lételeme, ami viszont a hétköznapi életünkből abszolút hiányzik. Bármilyen furcsa, a Hős utcaiakkal érzésem szerint egyelőre egyedül a megveszekedett rasszisták őszinték. Ők valójában azt mondják, amit gondolnak, még ha erre a fajta őszinteségre a legaljasabb indulatokat felszabadító politikai kommunikáció alaposan rá is segít. Mi viszont egyáltalán nem vagyunk őszinték. A Hős utcában, a városi gettókban és faluvégi cigánytelepeken élők elé még senki sem állt oda azzal, hogy igazságtalanság, ami veletek történik, és ennek az igazságtalan helyzetnek a fenntartásában én magam is vétkes vagyok. Úgyhogy én korántsem a telepen élőket szeretném zavarba hozni ezzel a könyvvel, hanem magunkat. Nem azt, aki elszenvedi a társadalmi szintű deprivációt, hanem azt, aki eltűri a létezését.

– Hány eddigi olvasójának sikerült megfejtenie a tükör című verset? Talán nem voltam elég kitartó, de a fordított betűkből álló, szóköz nélküli szövegnek csak bizonyos részeit tudtam visszafelé olvasva kibogarászni.

– A Hős utcáról nagyon sok videó kering az interneten. Az emberi gonoszság külön tárházai a videók alá írt kommentek. Az említett szöveg voltaképp egy kommentekből összeollózott és vízszintesen tükrözött szövegfolyam. Elolvasni is csak úgy lehet, ha az ember elővesz egy tükröt. Ha a szövegbe, mint tükörbe belenéz, és ezzel egyidejűleg saját látens, vagy kevésbé látens előítéleteivel is megpróbál szembenézni.

Mátraházi Zsuzsa

Erdős Virág: Hősöm
Magvető Kiadó, 120 oldal, 2699 Ft