LEXIKONÖRÖM

A lexikon voltaképp nem olvasásra – főleg nem el-, azaz végigolvasásra –, hanem a mindenkori célszerű használatra megalkotott könyvforma, ismerettárház. Ám aki próbálta már, tudja: néha nincs érdekesebb vagy pihentetőbb, mint lapozni, lapozni, olvasni, falni sorjában a lexikonoldalakat. Ebben a tapasztalatomban a hamarosan kiteljesedő Magyar Nagylexikon 17. (szpáhi – Ungvárnémeti Tóth László) kötete is megerősített. Az immár majdnem teljes folyam a legfrissebb címszóállománnyal is követte, tovább szilárdította a maga példás nívóját – ugyanakkor a viszonylag csekély számú hibát is azokon a pontokon követte el, a vitatható felületeket is ott kínálja, ahol eddig.
Az erények: a megszokott és megszeretett tipográfiai tényezők által hordozott szócikkek takarékos fogalmazása, pontossága, bokros és asszociatív végiggondolást serkentő szervezettsége. A nagy fogalomkörök közül ide kerültek a társadalom címszavai. Kényes szócikk-együttes – kiváló megoldások valamennyi szférában. Rengeteg a „magáért beszélő”, kiragadható – vagy váratlanul szembetűnő – remek összefoglalás (például: Alfred Tarski matematikusról, a logika filozófusáról). A képanyag válogatása és kivitelezése is dicsérhető. A táblázatos kiemelések üdítő színfoltok (gyakorta a jól funkcionáló sporttárgyú információk részeként).
A problémák: mára sem egyértelmű egyes esetekben, hogy mi a bekerülés mércéje (még Széchenyi-díjas tudósnak is „sikerült” kimaradnia), kis figyelmetlenségek komoly elírásokká nőhetnek (Tersányszky Józsi Jenő Kakukk Marcijának elemei közül mindazokat kihagyja a szócikk szerzője, amelyek nem tartalmazzák a címszereplő nevét, tehát a ciklusnak majdnem a fele hiányzik), meghökkentőek némely döntések (tudomásom – és a Világirodalmi lexikon tanúsága – szerint a Mark Twain név nem személy- és vezetéknévből álló írói név, hanem „bontatlan” két elemű szerzőinév-jelölő, azaz nem a T, hanem az M betűhöz kívánkozott volna). Összességében a Magyar Nagylexikon Kiadó Rt. büszke lehet a 17.kötetre is (a sorozat befejezése után pedig számítunk pótkötetre, pótkötetekre!).
Kevéssel karácsony előtt útjára indult egy új, nagyszabású lexikonvállalkozás: a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon – s mert a Balassi Kiadónál (főszerkesztő: Kőszeghy Péter), a tárgy és a műhely is evidenssé tette, hogy az I.kötet (Aachen – Bylica) barnásvörös borítólapjáról Balassi Bálint tekintsen az örökkévalóságba. A középkor és a kora újkor ismeretanyagát öleli fel a tíz (egyenként ötszáz oldalas) kötetre tervezett (idén márciusban már folytatódó) sorozat. Amint az Előszó eligazít: „A művelődéstörténet, felfogásunk szerint, a szaktudományok által kihasított tudományszeletek (irodalomtörténet, művészettörténet, zenetörténet, jogtörténet, nyelvtörténet, filozófiatörténet, orvoslástörténet, ipar- és mezőgazdaság-történet, pénztörténet stb.) együttes, komplex vizsgálata, ahol a vizsgálat tárgya a szó legtágabb, hegeli értelmében felfogott s nem esemény- és politikaközpontú történelem”.
A takarékos oldaltükörből is kitűnik, hogy minden betűhely fontos a népes és rangos alkotógárda számára (a szócikkek névvel jegyzettek). Színes és fekete-fehér illusztrációk tömkelege gazdagítja a könyvet. Uralkodók, hadvezérek, egyházi méltóságok, tudósok, művészek: bárkiről kapunk lexikoncikk-portrét, a bőséges forrásjegyzékkel kísért eligazítások tartalmaznak specifikumokat is az általános életrajzi lexikonokhoz és a szaklexikonokhoz képest is. Ugyanez elmondható a tárgyi kultúra címszavairól (hogy csupán egyet emeljünk ki: a barokk és rokokó bútorművészet esetében).
Természetesen a hiányérzet és a vitakedv ezúttal is galvanizálódhat. Szívesen olvasnánk Báthory Erzsébet szócikket, kapnánk valamivel több (önálló szócikkben megjelenített) verstani útbaigazítást. „Laikusként” nem tudjuk mire vélni, hogy – egy képaláírás szerint – Balassi emléke Lengyelországban „megbecsültebb, mint hazájában”. A haza 2004-ben, szinte napról napra igyekszik méltóképp megülni nagy költőfiának 450. „születésnapját”, az évforduló-esztendőt. Lényeges vonásait tekintve a MAMŰL is belenő ebbe a jubiláris évbe.
Ugyancsak a Balassinál látott napvilágot – s címoldalán a Larousse nevét is viseli – A zsidó kultúra lexikona, Jean-Christophe Attias és Esther Benbassa tollából. Szép kiállítású (minimálisan: térképekkel illusztrált) mű, melynek magyar változata (fordító: Pongrácz Mária) is a szerzőpáros munkája. A szaklektor Haraszti György volt segítségükre a magyar szócikkek témáit illető tájékozódásban. Haraszti egy szócikkek mégis elvállalt (irodalom, magyar zsidó – vagyis evidensen az i betűnél keresendő). Ez az összefoglalás két-három pontján bizonyára ellen véleményeket kelt, a finomításra mindenképp rászorulna.
A lexikon egésze – nálunk részleges újdonságnak számító módon a szefárd és az arab-iszlám kulturális kölcsönhatásokat is beemelve – a hűvös tárgyszerűségből mutat példát. Arányos, okos szócikkei lényegre törőek (ritka az olyan – zsidó aspektusokban szegény – részletezés, mint a Dreyfus-ügy két hasábja). Igen fontos – és a korszerű tudományosság által újragondolt – kérdésekben válhatunk járatosabbakká. Velős, érdekes az udvari zsidó, a Rotschildok, az Isten, a holokauszt, a filmművészet, a böjt (böjtök, kisebb) szócikk, s persze minden, ami magyar kontextusban került a kötetbe. A személyi címszavak köre lehetne tágabb (mondjuk egy Roth, Philip címszóval), s olykor lehetne alaposabb (a Freud, Sigmund szócikk terjedelme és tartalma aligha kielégítő stb.). Igaz, Roth jelen vagy összefoglalásban (irodalom, amerikai zsidó), Freudról. Pedig a neve alatti címszón kívül is olvashatunk (mindehhez külön személy- és helynévmutató segít hozzá), ám ezek az utánaolvasások oda is elvezetnek, hogy az irodalom címszó egészét némiképp elrajzoltnak, az információk egy hányadát szétszórtnak érezzük.
Ditte és Giovanni Bandini a Babonák lexikona című művet tette le annak az olvasónak az asztalára, aki a közelében megtűr ilyen tárházat (Athenaeum 2000 Kiadó. Fordította Csikós Andrásné és R. Keresztény Györgyi). Tátrai Zsuzsanna folklórtudós – és nyilván a szerkesztő, Reviczky Béla – gondoskodott arról, hogy a német túlsúlyú áttekintés közelebb kerüljön a mi (egyébként tudottan német orientációjú) babonás képzeteinkhez. Bár a könyvben címszavak sorjáznak, jellege szerint közelebb áll a babonatárhoz, mint a babonalexikonhoz (ahogy több kiadást megért hazai Jelképtárunk is –tár, s nem lexikon).
Ha az ötmilliárdos lottónyeremény (melyről a lap szerkesztője is „álmodozott” egy jegyzetében) még a szerencsés nyertesre várna, innen lehetne „biztos” tippet meríteni (a gombócfőzéssel függ össze a babonás javaslat). Mostanában volt Háromkirályok ünnepe (Vízkereszt) – csehországi, útmutató cipőorr, 11.századi győri csillagjáték, alsószoknya, kréta: ezen dolgoknak mind közük van a jeles naphoz. Ha a Kréta szócikkhez lapozunk, kiderül, hogy a házak ajtajára krétával írt nevek (rövidítések) mit szolgálnak január 6-án, s hogy a krétának védő erőt tulajdonítanak (a zsugorik a pénzüket krétával óvták, a bajor földművesek krétát helyeztek a gabonahalmokba stb.). Nyilván – már csak a címoldal villogó zöld szempárjának, fekete macskájának delejezésére is – sokan fordítanak a Macska-fejezethez, amelynek első mondata nyomán Kutya-fejezetet is feltételezhetnénk, de az nincs. Lehet, hogy a kutya domesztikálása túl jól sikerült, s már nem vele függ össze valamely babona, hanem – az ember, a gazda mintájára – már ő maga babonás…?
A hónapok, a napok, a napszakok, a testrészek, a meghatározó tárgyak babonái is felsorakoznak. Gyakorta már nem babonáról, hanem szimbólumról, hiedelemvilágról, jelről van szó. Sok a rébuszos vonatkozás – előjön a régi jó SATOR / AREPO / TENET / OPERA / ROTAS „mágikus négyzet” is –, s egyik-másik címszónak a fentebb bemutatott három másik lexikonban is tanulságosan a nyomába eredhetünk. Válasszuk ki például a boszorkány-babonákat, s a boszorkány szóval összekötő történeti tényeket, tudattartalmakat üldözve órákig olvashatunk…