Műmelléklet, igaz világ

Volt egyszer egy…. Pesti Napló, s annak volt egy Képes Műmelléklete. A napilap sajtó- és irodalomtörténeti jelentőségű évtizedeiről szinte minden lényegeset tudunk, azonban az 1925 és 1939 közötti műmelléklet a mintegy 25-30 ezer képével maga volt a feldolgozatlanság, a fehér folt. Eddig.

Az 1850-ben alapított Pesti Napló fennállásának 89 éve alatt mindössze három-négy tulajdonost fogyasztva el – Vásárhelyi Miklós sajtótörténész értékelése szerint – „patinás, szolid” stílusával a felső tízezer és az értelmiség kedvelt, megbízható, a bőséges (vagy szűkös) reggelihez feltálalt lapja volt. Aki olvasta, joggal érezhette magát tájékozottnak és beavatottnak magát a világ és Magyarország dolgaiba. A Pesti Napló fürge és (többnyire) megbízható krónika volt, a két világháború közti időben Miklós Andor Est-konszernjének zászlóshajója, mégha félszázezres példányszámával jócskán elmaradt is Az Est címen megjelenő bulvárlaptól.
Mindez, amit itt egy bekezdésben foglaltam össze jószerével ismert, feltárt, mi több az 1980-as évek vége óta, Pesti Ernő bibliográfiájának köszönhetően (többnyire) könnyen vissza is kereshető. Az 1925-ben, a kép iránti egyre nagyobb olvasói igény kielégítésére megindított jellegzetes rozsdabarna árnyalatú – a korabeli vérbeli lapszerkesztő, Mihályfi Ernő által kitalált és hétről hétre meglepetést hozó - műmelléklet anyaga azonban feltáratlan kincsesbányaként lapult a könyvtárak mélyén. E nyomtatott fényképtárnak a legutóbbi időben, úgy tűnik megkezdődődött a reneszánsza, a szisztematikus számbavétele. Tavaly Történelem fényképekben címmel Stemlerné Balog Ilona adott közre belőle egy kisebb összeállítást. A Magyar Nemzeti Múzeum fényképtárának vezetője elsősorban Escher Károlyra, a riportfényképezést művészi rangra emelő művészre fókuszált, olyan felvételeket halászott ki a képtengerből, amelyek másutt sem papírképben, sem negatívban nem lelhetők már (vagy szerencsés esetben: még) fel. A 65 képet közlő kis kötet után most egy 260 oldalas, a 13 és fél esztendőn keresztül megjelent Képes Műmelléklet egészéről átfogó képet nyújtó album is napvilágot látott a Fotóriporter című folyóirat tripla számaként.
A Bánkuti András főszerkesztette Fotóriporternek nem ez az első könyvterjedelmű és könyvigényű vállalkozása. Tavaly a 20. század első, 2002-ben a második felének riportfotóiból állt össze a vállaltan szubjektíven szemezgető, a minőségérzék miatt mégis fotótörténeti jelentőségű mustra-szám. A mostani, a Pesti Naplót korántsem a teljesség igényével áttekintő, ám módszeresen és remekül sűrítve szerkesztett válogatás valódi csemege a csak kíváncsiskodva lapozgatóknak ugyanúgy, mint a történetkutatás legkülönfélébb ágait művelőknek. Itt és most következhetne egy hosszú-hosszú - fotótörténeti szempontú - névsor a legnevesebb fényképeszekről, akiknek – az újságtemetőben évtizedeken át lappangó – s immár többszörösen archív (s mint említettem: másutt már fellelhetetlen) felvételeibe ismét belefeledkezhetünk. De sorolhatnám azon jelentős történelmi eseményeket, amelyeket a kortárs fotóriporterek képileg is átörökítettek az utókorra (is) a sajtótörténészek vagy a historikusok legnagyobb örömére. Ezek a felvételek az idők múltán olyan plusz információkkal töltődtek fel, amelyekre a kortársak nem is gondolhattak. Megjelenítő erejüknél fogva történelmileg nem jelentős, ám nagyon is jellemző, korfestő pillanatokká lényegültek át.
Magam, ugyancsak szubjektíven, néhány oldalpárt emelnék csupán ki a Bánkuti-féle pazar kincseskönyvből. Bizonyosan nem a „legfontosabbakat”, nem az ilyen vagy olyan okból magasan jegyzetteket, hanem azokat, amelyekhez az első átnézés után újból és újból visszalapoztam. Egyik kedvencem például az egykori tematikus összeállítások között található. 1936-ban Mihályfiék azt találták ki, hogy a menhelyek és börtönök kényszerű lakóinak megrázó arcképcsarnoka után Mosolygó világpolitika címmel nevető, de legalább is vidám arcú politikusok képeit szerkesztik egy oldalra, egymás mellé. Az utókori szemlélő, persze, ismeri a megjelenés után történteket, így az összeállítás újabb prizmatöréssel tágul: a fiatal, egyenruhájába préselt, összeszorított ajka helyett inkább csak a szemével mosolygó német kancellár, Hitler és tőle jobbra, a szinte őt lenéző osztrák államfő – a két év múlva meggyilkolt – Schussnigg sajátos társítás. Hogy Churchill és Mussolini tudott mosolyogni, azt tudtam, de Gömbös Gyulát vagy az amerikai elnököt, Rooseveltet teli szájjal röhögni még sosem láttam. De hadd meséljek mást: ha eddig azt olvastam, hogy Horthy Miklós kormányzó a budai Várban nagyszabású Garden Partyt adott 250 fős vendégseregének, akkor szemem előtt középkori nagy lakomák újkori – máig élő - változata rémlett fel, hatalmas tálakon hideg sültek és gőzölgő töltöttkáposztával teli ezüstedények. De lapozzunk csak a 92-93. oldalhoz. A party legalább 15 méteres, virágokkal díszített T-alakú büféasztalán, kifogástalan eleganciájú szervírozással kis tányérokon linzerkarikák, talán kókuszgolyók és aprósütemények, a Vár teraszán felállított asztalnál ülő Horthy és Anna főhercegnő előtt pedig nemhogy pezsgős, de semmilyen poharat sem láthatunk.
Eddig legtöbbször az 1931-es illetve 1933-as, a hétköznapi pesti utca forgatagát felvillantó zsánerkép összeállításokhoz lapoztam vissza. A faládái mellett kucorgó cipőpucolót, az utca rendjét vigyázó lovas rendőröket és a lócitromot nyeles lapátjára összeszedő utcaseprőt, a tujázó gyerekeket (tudja még valaki mit is jelent a szó? – a villamosok ütközőjén való lógást) vagy a parkban tyúkot etető nénikét, a padon heverő, vagy az utcasarkon kéregető nincsteleneket nézegetve elevenedik meg a régmúlt hívogató és – manapság mintha ismét ismerősnek tűnő – szomorúan emberi világa.
Murányi Gábor

Egy példátlan siker: A Pesti Napló és képes melléklete. (Válogatás: Bánkuti András, tanulmányok: Baki Péter, Vásárhelyi Miklós, Gera Mihály.)
Fotóriporter, 2005/3-4, 2006/1. MUOSZ Fotóriporteri Szakosztálya. 260 oldal, 1480 Ft.