Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Globális becsapódás elhárító rendszerek

Globális becsapódás elhárító rendszerek


A tárgyalni kívánt rendszer nem azt a lehetőséget hárítja el, hogy becsapódjunk, vagyis hogy egyik ember becsaphassa a másikat – ez ellen nincs védelem: komoly, életbevágó dolgokról lesz szó.
Földünk a kozmoszban mintegy össztűz alatt áll, a világűr aszteroidákkal lövöldözi körül. Viszont távcsövekkel, műholdakkal állandó megfigyelés alatt lehet tartani a naprendszerünkben keringő egy kilométernél nagyobb átmérőjű meteoritokat, üstökösöket. Bemérhetők és szemmel tarthatók, és 10 évre előre kiszámítható, mikor léphet föl ütközésveszély, amely elpusztíthatja az életet a Földön. S az egyenesen felénk tartó óriás meteorit pályája már a mai technika mellett is módosítható, például rakétákkal, melyek robbanófejének erejét a közelítő meteorit tömegéhez, irányához, sebességéhez lehet alkalmazni, így az ütközést el lehet kerülni. Tíz éven belül nem várható ütközés. Tíz év alatt pedig óriásit fejlődhet az emberiség meteorit elhárító technikája – akár teljes biztonságban is lehetünk.
Több becsapódásról is tudunk; az egyik kipusztította azt az életet, melynek fejlődési csúcsán – föltehetőleg – a dinoszauruszok álltak. Egy másik becsapódáskor a tengerszínt Kis-Ázsia, Mezopotámia, India, Nyugat-Afrika körzetében emelkedett meg több száz métert. Az erre utaló özönvíz mítosz és hasonlóak szinte minden nép eredetmitológiájában megtalálhatók. Az özönvizet különben nem biztos, hogy ütközés okozta, klímaváltozás is lehet mögötte, általános fölmelegedés, mely elolvasztotta a pólusok jégsapkáit, és drámaian megemelte a tengerek szintjét. Hogy a fölmelegedés pontosan miért történt, nem tudjuk; lehetett egy kisebb, még föl nem tárt becsapódás, de történhetett az is, hogy bolygónkat olyan mértékben közelítette meg egy nagyobb tömegű aszteroida, hogy gravitációjával az okozta a jelenséget.
Európa és Japán néhány tudósa és az USA csillagászai négy amerikai szupertávcsővel figyelik állandóan az aszteroidákat. De ez a rendszer csak az északi féltekét, az univerzum felét képes fölügyelni. Ausztráliában van egy nagy csillagvizsgáló, hogy a déli féltekét figyelje, ennek fönntartása évi 3 millió dollárba kerül. 1997-ben az ausztrál kormány leállította a megfigyelést, mert az ausztrál tőkés társadalom nem bírt nélkülözni évi 3 millió dollárt.
Azóta a déli félteke teljes megfigyelését egy megszállott tudós végzi az ausztrál sivatagban házi bütykölésű sztetoszkópjával, néhány kolléga, haver, pár kisebb társadalmi szervezet segítségével. A Spektrum csatorna Quantum sorozata 10 perces riportfilmet forgatott róluk, ezzel próbálják fölrázni a világot, fölhívni a figyelmet a veszélyre.
A tudósok már régen kongatják a vészharangot a klímaváltozás, a globális fölmelegedés fenyegetése láttán, mely a földi biológiai ökoszisztéma totális és globális katasztrófájához vezet. A folyamat elkezdődött: nem a jövő zenéje. Az éghajlat változását mindenki érzékelheti. És az eddigi klíma-világkonferenciák szinte semmi eredményt nem hoztak: a tőke nem óhajtja korlátozni a nyereségét, és alapvetően változtatni a környezetpusztító technológiákon.
Már régen át kellett volna állnunk a környezetbarát energiatermelésre. Szélenergiára, napenergiára, vízierőművekre, és igenis az atomerőművekre, melyek csak akkor veszélyesek, ha a tőke (vagy a trehány szovjet államhatalom – bizonyos szempontból egyre megy) nyerészkedése elspórolja a biztonsági költségeket. Nem a közel-keleti arab országok zsarolják a fejlett nyugatot a kőolajjal, melynek használata akár erőművekben, akár az autók robbanómotorjában abszolút környezetszennyező, hanem a nyugati civilizáció olajmaffiája és olajlobbyja, amelyik évtizedek óta akadályozza az alternatív, környezetbarát technológiák kifejlesztését (és a már titokban kifejlesztett technológiák piacra dobását), hogy a profitját növelhesse.
Ez most mi: morális vagy orvosi kérdés? Elmebetegek vonták meg a 3 millió dollárt az ausztrál csillagvizsgálótól, elmebetegek akadályozzák a környezetkímélő energiatermelő technológiák elterjedését vagy amúgy normális gengszterek, tömeggyilkosok, moral insanityk?

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés