Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja

Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja


Az állampolgár természetesen elvárhatja, hogy a közelében működő atomerőmű üzemzavarairól pontosan tájékoztassa a média. Hogy megmondhassa annak a sok szamárnak, mi a teendő!
Miért, ő tudja? Hát persze, hogy tudja; ő a kompetens!
Ortega y Gasset már több mint hetven éve pontosan leírta, hogy a tömegember mindig mindenben illetékes. Ő mindent jobban tud. Jobban tudja, hogyan kell focizni, tanítani, gyilkost elkapni, politizálni, poloskát irtani, repülőgépet vezetni és atomerőművet irányítani. És ő az etalon. A tökéletes polgár. Aki nála okosabb, műveltebb, szebb, tehetségesebb, képzettebb, az hülye vagy hazudik.
Persze, ez az éremnek csak az egyik oldala. Mert másrészt, félretéve Ortegát, az állampolgárnak igenis joga van tudni arról, ha valami fenyegeti, és azt is, hogy milyen mértékben. És Csernobil óta minden atomerőmű joggal gyanús.
Azonban egy közönséges üzemzavar minden atomerőmű életében szinte normális eseménynek tekinthető, nem tisztességes fölfújni, de a média már régen nem a tájékoztatást tekinti föladatának. Ezt naiv álmodozók hitték a rendszerváltás óráiban. (Persze magam is.) A kereskedelmi kommunikáció egyetlen célja hogy szenzációvá, botránnyá fújjon föl minden hangyányi eseményt, mert ahogy a drogfüggő is naponta kénytelen emelni az adagját, az információmérgezésben élő modern embernek szintén emelni kell minden üzenet botrányszintjét, hogy egyáltalán odafigyeljen. Mert ha nem figyel igazán, esik a példányszám, a nézettség, esik a reklámok ára és a dominóelv alapján az egész kapitalista világrend válságba kerülhet.
Az atomerőmű üzemzavarait tehát föl kell fújni (az újságíró ebből él – ő csak teszi a dolgát), vagy politikai bombát kell robbantani a kormány ellen, vagy környezetvédelmit: gyilkol a sugárszennyezés! (ez a bomba is nagyot robban az ellenzék kezében), a harmadik az üzleti bomba: bizonyos köröknek, akik az áramimport üzletben és a hagyományos erőművekben, a vízügyiseknek, akik a vízierőművek építésében érdekeltek, annyira jól jön, ha az atomerőmű nem termel elegendő áramot, hogy még az sem kizárt (a krimi mindig jól eladható), hogy direkt okoztak technológiai fönnakadást az atomerőműben.
Na most ki tegyen igazságot? A tömegember, aki mindenben illetékes és mindent jobban tud? Netán a politikus vagy az üzletember, akik abból a szempontból már majdnem szentek, hogy maguk felé hajlik a kezük? Vagy a környezetvédők, akik nem bírják eldönteni, hogy az atomerőmű, vagy a hagyományos, emanációt kibocsátó, fosszilis tüzelésű (szén, olaj), erőművek veszélyesebbek-e, vagy a vízierőművek, melyek nem egy borzalmas tömegkatasztrófát idéztek már elő gátszakadás, az időjárás pontatlan fölmérése vagy akár az előre nem kalkulálható földrengések következtében.
Egy történet jár az eszemben. Nem egzakt igazság, nem tudo-mányos tétel. Történet, amiből mindenki azt a tanulságot vonja le, amit akar. Kínai szindróma, James Bridges filmje. A média véletlenül van ott az atomerőműben, de valami gyanúsat látnak. Kiderül, hogy bizony üzemzavar van, és az egész verklit le kellene állítani, de az áramkiesés hatalmas veszteséggel járna. A tőke érdeke, hogy az erőmű működjön. Különben is sokezer háztartás, munkahely stb. függ a folyamatos termeléstől. Az erőmű dolgozói érdeke, hogy megtarthassák a munkahelyüket. A bajt ők látják igazán, de azt is, hogy a rizikó nem 100%-os. Talán megúszható. (Talán nem.) A riporter és az operatőr (Jane Fonda, Michael Douglas) persze a szenzációból ének, de most ezen túl többszázezer élet is az ő kezükben van. És egy szakember (Jack Lemmon) úgy dönt, ha kell ő egymaga föltárja a valós helyzetet. Ha belepusztul is.
Belepusztul. A riport óriási szenzáció, karrier. És több százezer, talán millió ember megmenekül. De… ha mégis a tőkéseknek volt igazuk? Ha meglehetett volna úszni…?
Nem valószínű, de lehet. Nem rágják a szádba, te döntöd el. Ez nem kommunikáció, ez művészet. Tudatformálás.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés