A kommunikáció további titkai

Ott tartottunk két hete, hogy az olyan emberi alkotásokból, melyeket művészinek nevezünk, nem zárható ki a szórakoztatás, az örömszerzés szándéka. És hogy a „művészi” mindig közvetít, kom-munikál valamilyen üzenetet, ha az alkotója nem tudja vagy nem akarja tudni, akkor is. Na de hogyan történik ez a folyamat?
Azt ígértem, az egzakt, vagyis a pontos, mérhető tudományok eszköztárával próbálkozunk, és ebből a körből csak akkor lépünk ki, ha valami, ami tény, sehogy sem magyarázható meg természettudományos alapon.
Az informatika, azon belül a kommunikáció elmélet, egzakt tudomány; különböző üzenetek közlésének a tudománya. A közlés mindig jelek által történik, a jeltudomány (szemiotika) is olyan pontos és száraz természettudomány, akár a quantummechanika. Vannak organikus, természeti jelek. Ahol füst van, azt jelenti: ott tűz is van. Vannak az ember által kommunikációs céllal alkotott jelek. Például tüzet tudatosan is gyújtottak őseink az egyik hegyen, hogy a másik hegy mögött megbúvó falu (közösség) népének üzenjenek, az ilyen tűz már kommunikációs jel. És attól függően, hogy a tűz nagy van kicsi, hogy egy, kettő vagy három, a nagy sziklától balra vagy jobbra van-e, a tűz-jeleknek jelentésük volt, mert tüzet rakók kitaláltak egy rendszert, a tűzjelzések használati szabályát. Vagyis a jel jelentése a használati szabálya.
Egy nyelvi jel jelentése is a használati szabályával azonos. Mert a nyelvi jel (egy hangtest), nem tartalmazza, nem hordozza a tárgyát (ellentétben a képi jellel, például egy piktogrammal). Az egy nyelvet használók közössége megegyezett abban, hogy, mondjuk, a „kecske” hangtest mit jelent. Egy németnek semmit. De ha egy német azt hallja, „Ziege”, tudja, hogy ez a hangtest a németül tudók körében ugyanúgy viselkedik, ugyanaz a használati szabálya, mint a magyarul beszélők körében a „kecské”-nek. A társadalmi megegyezésen kívül, a szinkronanalízis szempontjából semmi logikája nincs annak, hogy a kocka kockát jelentsen, a biciklipumpa biciklipumpát, és a hídpillér hídpillért. Miért, talán van? Annak a hangtestnek, hogy biciklipumpa van valami logikai vagy alaki köze a valódi biciklipumpához?
A jelentéssel is egzakt tudomány foglalkozik, ami nem elégszik meg intuíciókkal, empatikus beleérzésekkel (nem olyan definiálhatatlan fogalmakkal zsonglőrködik, mint például, a „szép”, ahogy az esztétika), ezt pedig jelentéstudománynak, szemantikának nevezzük.
Bele fogunk kóstolni a társadalomtudományba is. Nemcsak azért, mert a kommunikáció céljára alkotott jel, a szimbólum, a társadalomban keletkezik, hanem azért, mert maga az emberi kommunikáció is, amelynek a művészet egy speciális ága, a társadalomban működik, és az emberi társadalmat jelentősen át is alakítja.
A különböző emberi nyelvek szerkezeteit vizsgálva, a nyelvé-szet már régen fölfedezte, hogy a nyelvek nemcsak összevethetőek, de strukturálisan alig különböznek. Ehhez az agykutatás is hozzátette a magáét: agyunkban a beszédközpont biológiailag teljesen azonos, bármilyen anyanyelvű legyen is valaki. Nem csoda! Ha nem így lenne, nem tudnánk megtanulni idegen nyelveket, és nem lehetne egyik nyelvről a másikra fordítani.
Hogy értendő az, hogy strukturálisan, azaz szerkezetileg? Úgy, hogy minden nyelv igékből, névszókból, főnevekből, jelzőkből, számnevekből áll össze, minden nyelv összehasonlítható mondattanilag, mert alany, állítmány, jelző, határozó, főmondat, mellékmondat stb, minden nyelvben létezik, az angolban is, a szingalézben is, a finnugor nyelvekben is.
Nem véletlenül foglalkozom a nyelvvel. A nyelv egyrészt az irodalom: költészet, dráma, epika egynemű közege. Másrészt minden olyan jelrendszert, amelyet egy meghatározott csatorna számára kódolunk, nyelvnek nevezzük.