A Könyvhét 2017. szeptember 11-én huszadik születésnapját éri meg: a Könyvhét újság, akkor még Könyv Kiadó Kereskedő címmel 1997. szeptember 11-én jelent meg először. Erre a kerek évfordulóra készülve emlékezem meg honlapunkon és kapcsolódó Facebook-oldalunkon két évtizednyi létünkről.

Pillanat-stop
Hosszú idő ez, aki akkor született, ma már felnőtt ember. A magyar sajtó történetében húsz év „egy múló pillanat” csupán, de nekünk, akik a lapot csináltuk ennyi időn keresztül, életünknek jelentős része, emiatt érzem fontosnak, hogy ne hagyjam nyomtalanul elröppenni a szárnyas időnek azt az eljövendő pillanatát – 2017. szeptember 11-ét.
Itt, évfordulós oldalunk nyitólapján szólok a Könyvhét előzményeiről, vagyis arról, hogyan lettem lapalapító. Általában kerülni szoktam a személyes vonatkozásaim felemlegetését közreadott szövegeimben, itt ez helyenként mégis elkerülhetetlen lesz.
A lap történetéről is ejtek itt szót, bizonyára kissé csapongóan majd, mert mindig eszembe jut valami egy-egy sztori kapcsán, és nem biztos, hogy megvan bennem a kellő szellemi önfegyelem a kanyargó-kunkorgó elágazások mellőzésére.
Végül mindenféle tartalmi és technikai információt osztok meg olvasóimmal, arról, hogy mit, miért, mikor, hogyan…

Az első szám
Az első mindig emlékezetes, az első iskola, az első szerelem, az első autó, legyen bármi, amiről elmondhatjuk, hogy az első, azt sohasem felejtjük el. Így vagyok az első számunkkal én is, már elkészítésének körülményei is emlékezetesek voltak. A nyomda lelkünkre kötötte, hogy az újság filmjeit melyik napon kell délelőtt 10 óráig leadni, ám az előző éjszaka még tördeltük Polgár László lakásán a lapot (a második szám tördelését ezek után már nem vállalta), én rettegtem, hogy elkészül-e vele, Polgár László pedig hajnalban, a számítógép winchesterét magához véve, az első villamossal elindult levilágíttatni a filmeket, hogy aztán időben leadhassam a nyomdában.

Rákosi Mátyás
Szerencsére minden rendben lett, és megjelent első számunk, melynek címlapján Rákosi Mátyás Visszaemlékezések 1940-1956 című memoárjának borítója szerepelt. A könyvet a Napvilág Kiadó jelentette meg nagy sikerrel, emlékezetem szerint a műfajhoz – és az árához – képest meglepően nagy példányszámban, és az első kiadás olyan kelendő volt, hogy nagykereskedők hajlandók voltak készpénzért vásárolni belőle nagy mennyiségben – ami nem mindennapos jelenség –, csak hogy partnereiket el tudják látni a gyorsan fogyó újdonsággal. A lapban a Napvilág Kiadó akkori vezetője, a könyv egyik szerkesztője, Gellériné Lázár Márta, a vele készített interjúban elmondta, hogyan született meg ez a különleges történelmi forráskiadvány. Közöltünk interjút Kocsis András Sándorral, aki a Kossuth Kiadó értékesítéséről beszélt, és nagyobb írásban a Magyar Nagylexikon kiadásáról a kiadó vezetői tájékoztatták olvasóinkat. A nagyobb cikkek és hirdetések mellett kisrecenziók jelentek meg a lapban, például Kertész Imre Valaki más című kötetéről.
Természetesen a megjelenést követő napokban izgatottan figyeltem az újságos pavilonokat, hogy hol tették ki címlappal. Néhány napig elég sok helyen lehetett látni, azután a megjelenő újdonságok kiszorították a jól látható helyekről. Villamoson is láttam, hogy valaki lapunkat olvassa, úgyhogy első számunk fogadtatásával elégedett voltam.

A könyves pálya
A Könyvhét első számának voltak persze előzményei. Legtágabban véve, előzménye az, hogy fiatalkoromban szerettem volna az újságírói pályára kerülni. A tágabb előzmények közé tartozik az is, hogy a könyvek mindig életem fontos szereplői voltak. Ezzel együtt is inkább a véletlennek, mint könyves vonzalmamnak köszönhető, hogy egyszer, mikor korábbi munkahelyemet odahagyva új munkát kerestem, valahogyan eljutottam az Állami Könyvterjesztő Vállalathoz, és felvettek eladónak az ÁKV 63. számú antikváriumába. Azóta is könyves pályán tevékenykedem. A munka mellett bölcsésztanulmányokat folytattam, az ÁKV-nál végül a propagandaosztályon (ma inkább reklám-marketing osztálynak neveznék) dolgoztam, onnan kerültem át az Akadémiai Kiadóhoz. Az Akadémiai Kiadónál néhány évig más alapfeladatom ellátása mellett az AK Magazin főszerkesztője voltam. Részletek: Ki kicsoda a magyar könyvszakmában, Kiss József címszónál.

Cégalapítás

Kiss József, a Könyvhét szerkesztője, kiadója

Az Akadémiai Kiadótól 1995-ben megválva, megalapítottam a Kiss József Könyvkiadót, a magyar könyvszakma hagyományait (és feleségem tanácsát) követve, magamról nevezve el a kiadómat (mint például Ráth Mór, Káldor György vagy a Révai Testvérek és még sokan mások). Előfordult persze, hogy megdicsértek „nemes” tettemért, amiért olyan, ma már kissé elfeledett, ám nagyszerű költőt választottam névadóul, mint Kiss József (A Hét szerkesztője és kiadója), de természetesen tisztáztam a dolgot mindig, nem fogadva el a dicséretet érdemtelenül.

Ifjúkori álom
Időben, és oksági összefüggéseit tekintve is közeledünk első számunk megjelenéséhez. Újonnan alapított kiadóm első kiadványa 1995-ben – ifjabb kori, antikváriumi munkám során született ábrándos álmokat követve – az Osvát Ernő írásait összegyűjtő, Az elégedetlenség könyvéből című kötet volt. Az ifjúkori álom röviden: az antikváriumban munka közben kezembe került Osvát Ernő testvére, Osvát Kálmán 1947-ben, rossz minőségű papíron megjelent kötete, az Osvát Ernő összes írásai. Tudtam, hogy miközben Osvát Ernőről könyvek jelentek meg, a Nyugat meghatározó szerkesztőjeként, a magyar irodalom nagyhatású szervezőjeként emlegetjük, saját írásait mégis legfeljebb kiemelt könyvtárak látogatói ismerhetik meg, az említett, három évtizeddel korábban megjelent rossz minőségű, porladó kiadványból. A kiadványt ott helyben megvásároltam, és elhatároztam: „ha egyszer kiadót alapítok, ez lesz az első könyv, amit kiadok”. Így történt, hogy megjelentettem Osvát Ernő összegyűjtött írásait, mérsékelt kereskedelmi és kritikai sikerrel. Konkrétan néhány százezer forintot és egy nagyon használt autót fizetve rá. Azóta viszont elmondhatom, hogy ilyen olcsón, mint nekem, még valószínűleg senkinek sem sikerült megvalósítania ifjúkori álmát – mert mi néhány százezer forint egy ifjúkori álomért. A mérsékelt kritikai siker pedig azt jelenti, hogy volt kritikus, aki azt írta, hogy ezt így nem lett volna szabad kiadni, volt, aki szelídebben csak annyit írt, hogy a kötet kiadásának legfontosabb eredménye, hogy most már tudjuk, értjük, miért is döntött úgy Osvát Ernő, hogy ő maga nem ír többet – saját lapjában sem, de más lapokba sem.
Ezután antikváriumot nyitottam Újbuda műegyetemi negyedéhez közel, egy patinás kis mellékutcában, ezt három hónap után bezártam – őszinte örömet érezve afelett, hogy megszüntethetem a ráfizetéses tevékenységet.

Könyvkereskedő
Antikváriumom bezárását követően ott álltam gyakorlatilag pénz nélkül, feladat nélkül, ki kellett találnom, hogy mit is csináljak – mert a vállalkozásom megszüntetése meg sem fordult a fejemben.
Korábbi könyvszakmai ismereteimre, tapasztalataimra alapozva megpróbálkoztam egy speciális könyvszakmai tájékoztató hírlevelet elindítani, rendkívül kezdetleges körülmények között és minden technikai háttér nélkül, egy – szüleimtől kamasz koromban karácsonyra kapott – táskaírógéppel és egy telefonnal, saját garzonlakásomban. Az antikvárium bezárását követően három hónap alatt be is indítottam a Könyvkereskedő című hirdetési hetilapnak nevezett heti reklámlevelet, és 1996. augusztus 15-én megjelent a Könyvkereskedő első száma. Ősszel, egy véletlen találkozást követően hirdetésszervezőként csatlakozott hozzám Könnyű Judit.
Olasz neorealista filmben lehetne leginkább megjeleníteni azt az időszakot, amikor a hetilapot szerveztük a kis garzonban. A szűkös szoba közepén egy dohányzóasztal, az ablak mellett egy íróasztal, rajta telefon és az írógép. Egy darabig Judit telefonált, én a dohányzóasztalnál adminisztráltam, majd helyet cseréltünk, én az íróasztalnál gépeltem, Judit pedig a dohányzóasztalnál foglalatoskodott a papírmunkával. Mondhatni, kézműves tevékenység volt a reklámlevél előállítása: mindent kézzel csináltunk, a tördelőhöz vittem az anyagot, az elkészült filmet vittem a nyomdába, a kinyomtatást követően mentem a lapokért, hazavittem, családi közreműködéssel, kalákában borítékoltuk és ragasztottuk egyenként a papírra gépelt címzést a borítékra. Hónapok teltek el, mire feleségem munkahelyéről beszerzett egy kiszuperált számítógépet, egy barátunk, Tanos Áron készített egy borítékcímző programot, így már nem kellett kockákra vagdalt papíron ragasztani a borítékokra a címzést, hanem korszerűen, rögtön a borítékra nyomtatta – feleségem, a munkából hazatérve, mert az 1000 borítékot kézzel kellett, kis adagokban a nyomtatóba tenni.

Nyári szünet
1997 nyarára – az előállítás körülményeitől függetlenül – kiderült, hogy a kísérlet bevált. Amúgy is terveztünk nyári szünetet, és elhatároztam, hogy ősszel már rendes, országos terjesztésű könyves újságként jelenik meg a Könyvkereskedő – újságként átnevezve Könyv Kiadó Kereskedőnek. A nyarat az előkészületekre szántuk, és így került sor arra, hogy 1997 szeptemberének elején valamikor – utólag kikövetkeztetve a megjelenés dátumából – Polgár László lakásán a nyomdába adás napja előtti éjjelen hajnalig tördeltük a Könyv Kiadó Kereskedő első számát, és ezzel kezdetét vette a Könyvhét története.

Kell egy újság
Néhány mondatot talán érdemes szánni az akkori körülményekre. A Bokros-csomag életbe lépését követő második évben voltunk, az infláció még magas volt, a gazdasági helyzet lényeges javulására – ma már tudjuk – még éveket kellett várni. A könyvszakmának a rendszerváltozáskor elkezdődött átalakulási, átrendeződési folyamata még nem ért véget, könyvkiadók, könyvkereskedések jöttek létre, alakultak át, a korábban privatizált cégek tulajdonost váltottak, összeolvadtak, különváltak, csődbe mentek, átalakultak, akkoriban rendkívül virulens, nyüzsgő életet élt a könyvszakma.
A Könyv Kiadó Kereskedő ebben a helyzetben egyszerre tudott a kiadók és könyvkereskedők sokasága és sokfélesége számára információközvetítő szakmai lapként hasznosulni, és a magyarországi sajtópiacon az egyetlen országos terjesztésű, újságárusoknál is megvásárolható, kéthetilapként megjelenő könyves újság lenni. (A lap megjelenésekor már két éve nem létezett a nagy múltú, korábban havonta megjelenő Könyvvilág.)
Az újság alapkoncepciója – máig változatlanul –, hogy középpontjában a könyvek állnak, természetesen annak minden kísérő vonatkozásával együtt, de mindig a „könyv” a viszonyítási pontja az újság tartalmának.  A mi címlapjainkon kezdetben könyvek borítói jelentek meg, de a színes magazinok címoldalán akkoriban az ismert színészek, zenészek szerepeltek legtöbbet, és a „színes” hírek is róluk szóltak. Emiatt is – könyvesként –, úgy gondoltam, hogy legyenek a mi újságunk címlapszereplői a kortárs magyar írók, ezzel is hozzájárulva a korabeli értelemben vett „sztárolásukhoz”. A Könyvhét címlapján a kezdő félévünket követően legtöbbször kortárs magyar írók portréja jelent meg, a honlapunkon elhelyezett címlapgalériánkat tekinthetjük az elmúlt húsz év irodalmi arcképcsarnokának is. Ezt a hagyományunkat folytatjuk azóta is.

A hősköltemény
Első számunk megjelenését követően kemény munkával, és még mindig „kézműves” körülmények között, a szerkesztőséget kis garzonomban működtetve sikerült rendben, szabályosan, kéthetenként megjelennünk. Erre az időszakra visszagondolva, a Könyvhét történetének irodalmi műfaját csak hőskölteménynek tudom elképzelni. A technikai háttérről és a munkaszervezésről (dohányzóasztal, íróasztal) már írtam. A kétheti megjelenéshez már kellett az is, hogy újságíró kollégák jöjjenek el a szerkesztőségbe, emiatt reggelre lakásból irodává kellett alakítani a szobát. Számítógépünk nem volt, de akkoriban ez még nem is volt jellemző, és az internet sem létezett, legalábbis számunkra és partnereink körében. Papíralapúan dolgoztunk: minden anyagot papíron kaptunk, levélben, vagy személyesen hozva, esetleg az időközben beszerzett faxon vagy kézbesítővel küldve. A papíralapú kézirattal és – mivel szkenner sem volt – szatyrokba összepakolt könyvekkel mentünk a tördelőinkhez, az Allegro Tipográfiai Stúdióba, később a Recent Stúdióba. Ők már számítógéppel dolgoztak, a szövegeket beírták, a borítókat, fotókat beszkennelték, ez néhány napig eltartott, majd személyes részvételünkkel kialakítottuk a lap végleges arculatát, a tördelők elvitték az anyagot levilágítani, és a levilágítótól másnap mi vittük el a filmet a nyomdába. Mindezt kéthetenként ismételve. A körülményeink az idők során fokozatosan javultak, az első év után – garzonomat meghagyva eredeti funkciójában – egy lakást béreltünk a szerkesztőségnek. A hősköltemény felvázolását itt abba is hagyom, pedig számos érdekes epizódról tudnék még beszámolni. A kezdetekre visszatekintve annyit biztosan kijelenthetünk, hogy szerencsés időben kezdtük el a Könyvhetet, ilyen körülmények között már néhány évvel később nem sikerült volna életképes lapot indítanunk.

A WC-papír
Az első időkben a fogadtatásunk egyértelműen pozitív volt, ám a személyes beszélgetések során azért tapasztalhattunk némi felhangokat. Volt olyan újságíró barátunk, aki szerint több millió forint tőke nélkül – akkor, 1997-ben – nem lett volna szabad belevágni a lapcsinálásba. Más barátaink korai tönkremenésünket és megszűnésünket jósolták, sorsunkért aggódva. Volt ismerőseink között neves rádióriporter, aki a technikai hátterünkről tudakozódott, és mikor megtudta, hogy csak a kezdeti felszerelésünk áll rendelkezésre, vagyis a táskaírógép, a telefon, és egy fax készülék működik a szerkesztőségül szolgáló garzonlakásban, barátilag közölte, hogy szerinte súlyos felelőtlenség ilyen körülmények között újságot indítani. A lap néhány számának megjelenése után valahogyan belekeveredtem interjúalanyként egy rádióműsorba, ahol a lapról beszélhettem, de nem úszhattam meg a riporter keménynek szánt kérdését: „mit szólok ahhoz a véleményhez, hogy WC-papírra nyomtatjuk az újságot?” Nem emlékszem már, hogyan reagáltam a metaforikus kérdésre, de gondolom, az árával magyarázhattam. Valóban, a lehető legolcsóbb újságpapírra történő nyomtatást rendeltük meg a Szikra Lapnyomdától. Később még néhány alkalommal módomban állt a rádióban az újságunkról beszélni, de ilyen kérdést már nem kaptam többet, és fél évvel később már nem is lett volna indokolt, mert papírt váltottunk.

A munkatársak
Húsz éves történetünk fontosabb állomásait sorra veszem majd, de előtte beszélnem kell azokról, akik nélkül nem létezhetett volna, és nem létezhetne a Könyvhét. A már említett Könyvkereskedős kezdetektől egészen 2013-ig velünk dolgozott Könnyű Judit lapmenedzserként. Csokonai Attila költő, műfordító, már első számainktól kezdve szerzőnk, és 1998. március 26-a óta az impresszumban is megtalálható a neve, a mai napig főszerkesztő-helyettesként. 1998. április 23-a óta művészeti vezetője lapunknak Szabó J. Judit, aki a Könyvhét vizuális megjelenését tervezte át, és emellett lapunk állandó fotósa. 2004 óta lett marketingvezető Jakab Sára, és évtizedes múltja van annak is, hogy lapunkat Blasits Ildikó tördelő szerkesztő készíti elő nyomdai leadásra. Szerzőink csapata hosszabb időszakot tekintve alakult, változott, voltak, akik örökre eltávoztak, voltak, akik elhagytak minket, és csatlakoztak hozzánk újak. A lap állandó munkatársai közé tartozott kezdetben T. Puskás Ildikó, Aczél János, Hegedűs Eszter, Fried Alice, Székely Sz. Magdolna, már az első szám szerzői

között ott találjuk Mátraházi Zsuzsát, aki a mai napig publikál lapunkban. Ritkábban megjelenő, alkalmi szerzőink közé tartozott Trencséni Imre, Szabó Kinga, Dunay Csilla, Gervai András, Juhani Nagy János, Szigethy András, az idők során hozzájuk csatlakozott, és megfordult szerkesztőségünkben Karafiáth Orsolya, Maczkay Zsaklin, Szakonyi Dávid, Ócsai Dorottya, Orosz Ildikó, Bagota Edit, Borbély László, Szablyár Eszter, Török Márta, Szikora Katalin – aki egy ideig főmunkatársunk volt –, Németh Attila, Hományi Péter, Tausz Anikó. Írt lapunkba az elmúlt húsz év során több-kevesebb rendszerességgel Berkes Erzsébet, Bodor Pál (Diurnus), Rajnai András, Budai Katalin, hosszú éveken keresztül állandó rovata volt lapunkban Nádor Tamásnak, Murányi Gábornak, Nádra Valériának, Nyerges Andrásnak, Kertész Ákosnak, Tandori Dezsőnek. A könyvszakmát érintő gazdasági kérdésekről írt rovatában dr. Bódis Béla. Állandó rovata volt hosszú időn keresztül lapunkban Tarján Tamásnak, aki néven nevezett rovat híján is egészen mostanáig minden számunkban megjelenik egy írással. Sári László a Könyvhétben publikált későbbi könyvei alapjául szolgáló részleteket folytatásokban. Régóta állandó munkatársaink közé tartozik a kezdetektől velünk tartó Mátraházi Zsuzsa mellett, Szénási Zsófia, Jolsvai Júlia, Laik Eszter, Szepesi Dóra, Kurcz Orsi, Illényi Mária, Pompor Zoltán, Kicsi Sándor András, Varsányi Gyula.

Élvezze mindenki
A kezdeti időszakban szép lassan kialakult a szerkesztőségi munka állandó ritmusa, a munkatársak csapata, és az újság tartalmának jellemző keretei – a rovatok, a használatos műfajok – is kialakultak. A Könyvhét húsz évét végigkísérte, hogy a kezdetektől meglevő állandó elemek megőrzése mellett folyamatosan fejlesztésre, megújulásra törekedtünk. Azt, hogy ez miben nyilvánult meg a húsz évünk alatt, nem fogom tételesen végigelemezni, mert eléggé unalmas lenne egy olyan monográfia típusú feldolgozás, amely bemutatná, hogy már az első számban megjelent…, és felfedezhető…, és ott is megmutatkozik…, ezt így végig minden számunkon. Ettől függetlenül, persze nagyon szeretném, ha száz év múlva lenne egy elszánt bölcsész doktorandusz, aki éppen a Könyvhetet választaná doktori disszertációja tárgyául, mondjuk ilyen címmel: A Könyvhét hatása a magyar könyvkultúrára az ezredforduló körüli évtizedekben.
Egy kis kitérőt téve, a tartalmi vonatkozásokat illetően személyes élményemről is beszámolhatok: most, hogy erre a hosszabb Könyvhét-történeti összefoglalóra készültem, gyakrabban néztem meg régebbi számainkat, és azt kell mondanom, élvezetes foglalatosság a Könyvhét archívumában böngészni. Ebben az örömben amúgy mindenkinek része lehet: honlapunk Archívum menüpontjában a Könyvhét minden eddig megjelent száma megtalálható PDF formátumban, és természetesen ingyenesen letölthető.

„Mindenik determinált”
A Könyvhét húsz évének történetére visszatekintve látható, hogy az újság létezésére több dolog volt hatással. Tágabban a mindenkori gazdasági környezet, amely a könyvszakma működését meghatározta, a könyvszakma mindenkori helyzete pedig a lapra volt befolyással a hirdetői kapacitások alakulásán keresztül. Hatást gyakorolt a Könyvhétre a mindenkori támogatási rendszer, amelyet az állami-kultúrpolitikai irányítás alakított változó szabályaival. Jelentős hatással volt a lapra a könyvszakma és a könyvkultúra változása is.  Ez a magyarázata annak, hogy a húsz év alatt az évi huszonöt megjelenéstől az évi négy megjelenésig jutottunk el. Egyben ez a magyarázata talán annak is, hogy szükségesnek éreztem húsz évünk áttekintését a ma olvasói elé tárni: előidézni az éji homályból régi dicsőségünket, hogy a jelenleg évente négy vékonyka számmal megjelenő periodikában a gazdag múltat is beleláthassa a nagyközönség.
A megjelenési gyakorisághoz kapcsolódik a lap neve is: a Könyvhét címet azért kapta, mert ’98 első negyedévében, amikor a kéthetenként megjelenő Könyv Kiadó Kereskedőt átneveztük, a rövid távú terveink között szerepelt, hogy ha megerősödünk, a Könyvkereskedőhöz hasonlóan hetilappá alakítjuk majd át. Visszatekintve az jól látszik, hogy erre nem sok esély volt, ám az átnevezéskor optimistán követtük a sajtópiaci divatot: akkoriban sok „7” és „hét” volt, mint a Képes 7, a ma is megjelenő Tvr-hét, Heted-hét és azóta már megszűnt társaik. A heti megjelenést tervezve így lett a „könyv”-ből és az „egy hét”-ből „könyvhét”.
Kis kitérő – az internetes újságunk neve, amely a nyomtatott Könyvhét kiegészítéseként és párhuzamos társlapjaként jelent meg 2008-ban, visszautal az említett sajtópiaci divatra – teljes becsületes neve: www.konyv7.hu – azaz a Könyv7, ékezetek nélkül. Ám ez egy kompromisszum eredménye: a betűvel kiírt, ékezetek nélküli – mert a böngészők nem támogatták az ékezetes domain neveket – „konyvhet” már foglalt volt, amikor arra gondoltunk, hogy nekünk is kell honlap. Amióta viszont lehetett regisztrálni ékezetes nevet is, azóta a www.könyvhét.hu név böngésző programba történő beleírása is a Könyvhét honlapjára navigálja az olvasót. A kitérőt itt be is fejezem: honlapunk története is izgalmas történet – számunkra legalábbis –, de az már egy másik történet.

Tégla a falban
A húsz esztendős Könyvhét-történetben voltak kiemelkedő pillanatok, emlékezetes lapszámok, emlékezetes interjúk, összeállítások, de itt nem emelek ki ezek közül egyet sem, mert a szerkesztőnek minden lapszám egyformán kedves és más-más vonása, jellemzője miatt ugyan, de egyformán szerethető. Inkább arra biztatom az olvasót, böngészgesse archívumunkat a honlapunkon, és bízom abban, hogy kitartó böngészés után megerősíti majd, a húsz évvel ezelőtti beköszöntőben megfogalmazott szándék beteljesült.
„Az emberi cselekvések összeadódnak, a maga tégláját kivétel nélkül mindenki hozzáteszi az emberiség nagy építményéhez, a dolgok ezáltal változnak, hol lassabban, hol gyorsabban, de ezáltal. A mi téglánk: a Könyv Kiadó Kereskedő [Könyvhét]. Célunk a magyar irodalmi és könyvkultúra fejlődését és népszerűsödését elősegíteni…”
A Könyvhét is – húsz éves múltjával – a magyar irodalmi és könyvkultúra nagy falának immáron eltávolíthatatlan téglája.

A Könyvhét-kronológia
A Könyvhét két évtizedes történetének voltak pontosan leírható, konkrét időpontokhoz köthető állomásai, ezeket egybegyűjtve tárom olvasóink elé. A Könyvhét történetéhez tartozik, hogy megjelentettünk egy ideig Idéző címmel egy könyvszemelvény újságot, és a Könyvhétnek volt viszonylag rövid ideig Könyvhét Plusz címen egy kiegészítő kiadványa is. Nem tartozik viszont szorosan a Könyvhét történetéhez, szellemiségében mégis párja a Könyvhétnek, emiatt azt is megemlítem: 2000-től 2004-ig kiadtuk a Magyar Könyvgyűjtő című újságot, de az is „már egy másik történet”.

1997. szeptember 11. Megjelent, a címlapján kétszín, a belíven egyszín nyomással a Könyv Kiadó Kereskedő első száma, újságnyomó papíron
1997. november 20. A címlap ettől kezdve négyszín nyomással jelent meg, még mindig újságnyomó papíron
1998. március 26. Lapunk címe innentől Könyvhét, és teljes dizájnváltás, famentes ofszet papíron, négyszín címlappal, egyszín, fekete belívvel
1998. április 9. Új ISSN számunk: 1418-4915
1999. március 8. Megjelenik a Kultusz c. kísérleti kiadványunk 100000 példányban
1999. szeptember 9. A Könyvhét külön műnyomó papírra nyomott négyszín borítóval jelenik meg, belül két színes oldallal
1999. október 13-18. A Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron Magyarország a díszvendég, az alkalomra a Könyvhét (Bücherwoche) német nyelvű különszámmal jelent meg, melyet 10000 példányban a magyar díszvendégségnek helyet adó csarnokban osztottak szét a látogatók között. A német nyelvű különszám anyagát a Könyvhét több egymást követő számában közöltük, az 1999. október 7-én megjelent Könyvhét tükrözte a német nyelvű különszám címlapját, Göncz Árpád fotójával
2000. április. Megjelent a Könyvhét szatellit kiadványa, az Idéző első száma, 2001 végéig még 6 alkalommal jelent meg.
2001. május 31. A Könyvhétben hirdetői igény esetén a színes műnyomó oldalak számát megnöveljük
2001. augusztus 23. Elindult a Könyvhét honlapja, a www.konyv7.hu. A kezdetben feltöltött anyagok olvashatók voltak, de éveken át nem frissítettük, „valódi” honlap 2008-ban lett belőle
2003. november 13. A Könyvhét minden oldalon négyszín nyomással jelenik meg.
2004. november. Megjelent a Könyvhét mellékleteként a Könyvhét Plusz első száma. 2006-ig még követte 9 megjelenés, majd abbahagytuk
2004. december 9. A Könyvhét kéthetenként megjelenő folyamának utolsó száma. Itt jelentettük be olvasóinknak, hogy 2005-től a Könyvhét havonta jelenik meg
2005. január. Innentől csak hónap megjelöléssel tudjuk emlegetni a Könyvhetet. 2005. januári számunk hivatalos megnevezése IX. évfolyam 1-2. szám. A dupla számozást – „örök” emlékeztetőül arra, hogy voltunk mi kéthetiek is –, egészen a 2011. évi 23-24. számunkig megőriztük
2005. november-december. IX. évfolyam 21-24. szám – ez a kétszer dupla számunk; hogy utolérjük magunkat és az időrendben helyre kerüljünk, 2005 év végén össze kellett vonnunk a november-decemberi megjelenést
2006. február. X. évfolyam 3-4. szám. A terjedelmet növeltük, költségtakarékos módon úgy, hogy egy egyszín fekete belívet nyomattunk hozzá pluszban, a lap így jelent meg
2008. február. A dizájn változott kicsit
2010. január. Tóth Erzsébettel a címlapon megjelent a Könyvhét történetének egyetlen ragasztókötött kivitelű, külön borítós változata
2011. december. A Könyvhét havi megjelenésű folyamának utolsó száma, 2012-ben a lap már csak hat számmal jelent meg
2012. február. Az első szám, amelyben már nem közöltük a megjelent könyvek listáját. 1997. évi 1. számunktól egészen a 2012. évi 1 számunkig, minden lapszámban közöltük a megjelent könyvek listáját. Időszakonként változott a forrás, leghosszabb ideig a Könyvtárellátóval működtünk együtt a lista közlésében
2013. 1. szám. A Könyvhét ettől kezdve egy évben 4 alkalommal jelent meg, a könyvfesztiválra, az ünnepi könyvhétre, őszre és a karácsonyi könyvvásárra
2014. A Könyvhét 2014-ben nyomdát, papírt váltott, a terjedelme csökkent, a példányszáma nőtt. A rendes évi 4 lapszám mellett 2014-ben 3 különszáma is megjelent
2015. A lap 4 számmal jött ki és 1 különszámmal
2016. A Könyvhét az őszi megjelenést ebben az évben kihagyta, 3 alkalommal jelent meg, külön, fóliázott borítóval
2017. május 31. Megjelent 2017. évi 2. számunk

Valóság, a nagy lapszerkesztő
A Könyvhét húsz éves folyama beszél önmagáról – mondhatnám azt is, önmagáért beszél –, ami igaz is, ám itt csak arra utalok vissza, hogy írtam fentebb: nem akarok kiemelni lapszámokat egyenként, most mégis teszek némi kivételt. Azt hiszem, nyugodtan tekinthetjük a véletlen szerencsénknek, hogy a Könyvhét húszéves története alatt a magyar irodalom, a magyar könyvkultúra két – egyhamar valószínűleg nem ismétlődő – nagyszerű eseménye esett meg. Magyarország frankfurti könyvvásári díszvendégségére, és Kertész Imre irodalmi Nobel-díjára gondolok, és mivel a Könyvhét könyves újságként létezett, természetesen ezek az események megjelentek benne is. A Magyarország díszvendégsége alkalmából készített német nyelvű különszámunkat már fölemlegettem a kronológiában, a Kertész Imre irodalmi Nobel-díját ünneplő összeállításunk pedig a 2002. október 31-én megjelent számunkban volt olvasható. Ily módon mondhatom, hogy a Könyvhét szerkesztője az élet – a könyves élet –, hiszen a napi valóság helyezte elénk a témát, amelyre reagálnunk kellett. Az egész húszéves lapszám-folyamunkra is igaz ez bizonyos szempontból, mert azokról a könyvekről és eseményekről beszéltünk, amelyek az egyes lapszámok tervezése, készítése körüli időben éppen napvilágot láttak illetve megtörténtek, és emiatt mindig a valóságos könyves folyamatokhoz kötődtünk. Akkor is, amikor olyan könyvszakmai vagy irodalmi témákat dolgoztunk fel – nem ritkán tematikus összeállításokban – amelyek a szakmai közvéleményt foglalkoztatták. Ilyen volt például a magyar tudományos könyvkiadásról, az irodalmi kánon természetrajzáról, az irodalmi díjakról szóló összeállításunk, amelyeket részletesebben honlapunk „tematikus” menüpontjában ismerhetnek meg.

Montecuccoli
A Könyvhét húszéves történetét, mint arról már volt szó, meghatározta a gazdasági környezet állapota, a könyvkiadói hirdetési hajlandóság és az állami irányítású kulturális támogatói rendszer. Ez a kérdéskör picit bővebb kifejtést érdemel, mivel egyszerre érinti a nyomtatott Könyvhetet, és a honlapunkat. A folyamatok trendjéről már beszéltem, most konkrétan csak Montecuccolinak a „mi az a három dolog, ami a háborúhoz kell?” kérdésre adott közismert válaszára utalok: pénz, pénz és pénz. A Könyvhétnek és honlapjának megjelenését egyértelműen és folyamatosan meghatározta és meghatározza az anyagi források rendelkezésre állása. Amikor volt rá fedezet – ez döntően a hirdetési bevételek mellett a támogatást jelentette –, akkor az egyes lapszámok nagyobb oldalszámmal jelenhettek meg. A nagyobb terjedelemből következően bővebb tartalommal, és a honlapunkra is ugyanez igaz. Amikor honlapunk elnyert támogatást az NKA-tól, abban az évben több saját, csak a honlapon olvasható cikket, interjút közölhettünk, amikor nem kapott, nagyobbrészt csak a nyomtatott lapban megjelenő írások kerülhettek fel – kialakult szokásunk szerint időbeli elcsúsztatással –, a kevesebb saját, csak ott olvasható anyag mellett. A MASZRE és a Magyar Könyvbarát Alapítvány anyagi támogatásával voltunk képesek három éven keresztül, 2010-től 2012-ig egy sikeres rendezvénysorozatot létrehozni. A Könyvhét LapNap sorozat rendezvényein a Könyvhét egy-egy megjelenő számához kapcsolódva, az adott számban körüljárt témáról készített interjúk alanyai beszélték meg az aktuális témát a közönség előtt. A rendezvénysorozat házigazdája Kőrössi P. József volt, az izgalmas témák között szerepelt beszélgetés a kortárs magyar irodalom helyzetéről, a könyv és az irodalom internetes helyzetéről, irodalomról és marketingről, a magyar gyerekkönyvkiadásról, az olvasás magyarországi helyzetéről, a sikeres könyvekről, könyvsikerről. És mindehhez – a lap és a honlap megjelenéséhez, az izgalmas rendezvényekhez – mindössze három dolog kell: pénz, pénz és pénz.

Cenzor nem volt
Említettem, hogy nagy élvezettel böngészgettem a régebbi lapszámaink archívumában, azt csak most írom, hogy szembesültem a kezdeti időszak PDF-lapszámaiban a kisebb-nagyobb üres felületekkel, amelyek úgy néznek ki, mintha egy könyörtelen cenzor kimaradásra ítélte volna a lap egyik-másik cikkét. Itt most újrakezdhetnék egy történeti összefoglalást, amely a Könyvhét előállításának a technikai oldaláról kísérné végig a folyamatot – az is biztosan nagyon érdekes lenne.
Ehelyett csak megnyugtatom az üres – a PDF-et megnyitva fehér színű – területekre felfigyelő olvasóinkat, hogy nem cenzor mért ránk szigorú büntetést. A kezdeti időszakban a hirdetők egy része nyomdai filmen adta le hirdetését. A tördelőnk az ilyen hirdetések helyét üresen hagyta, és a nyomda montírozta össze az újság filmjét a hirdetés filmjével. Archívumunk számára a régebbi számaink alapján készített PDF fájlok ezekkel az üresen hagyott helyekkel készültek el, így állítva örök emléket a nyomdai film használatával készülő újságkészítésnek.

Válogatás a honlapunkra
Honlapunk 2001 óta van, ténylegesen működő honlappá 2008-ban fejlesztettük, és azóta néhány alkalommal módosítottuk, míg jelenlegi formáját elérte. A 2008 előtti honlap verzió, a tartalmával együtt megszűnt. Emiatt a honlapunk most a nyomtatott Könyvhétben megjelent írások közül csak a 2008 óta megjelenteket tartalmazza, de nem mindent, mert az egyes lapszámok anyagából csak szűkebb-bővebb válogatást közöltünk az első években, és csupán az utolsó néhány év anyaga került föl szinte teljesen. A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából válogatást közlünk ezekből a korábbi írásokból, és azokból, amelyek 2008 után jelentek meg, de nem kerültek fel honlapunkra. Az idő múlása miatt az egyes szövegeket némi bevezető információval látjuk el, de természetesen maguk a szövegek változtatás nélkül jelennek meg (az esetleges betűhibákat azért kijavítjuk).

A Könyvhét 20 és (A Szerk.)
Ismét személyes kitérő következik. 1999. szeptember 9-én megújult formában jelent meg a Könyvhét, és abban a lapszámban látott napvilágot először lapindító jegyzetem, és egy újabb megújulásunkig, egészen 2004. szeptember 16-ig minden lapszámhoz írtam egyet. Ifjúkori álmomról beszámoltam, „középkorú kori” álmom az volt, hogy a magyar irodalom legkiválóbb egyflekkes jegyzetírójaként beszél majd az utókor rólam, de eme álmom megvalósításáról 2004. szeptember 16-ai hatállyal lemondtam. Az viszont jó ötletnek tűnik, hogy ama „egyflekkesek” egy részét a honlapunkon most nyilvánosságra hozzam. 2008 februárjától – egy újabb megújulást követően – (A Szerk.) aláírással minden lapszámhoz írtam egy bevezetőt, egészen egy további lapmegújulásig, az utolsó ilyen bevezetőt a 2013. évi 4. számunkhoz írva. A bevezetőkből is válogatok a honlap számára, és a jegyzetek valamint bevezetők címét egységesen (A Szerk.) felirattal egészítem ki, hogy jól megkülönböztethető legyen a korai cikkektől és interjúktól, amelyeknek a címét egységesen a Könyvhét 20 kiegészítéssel látom el. A Könyvhét húszéves menüpontra kattintva a jobb oldali sávból lesznek ezek a közlemények elérhetők.

Öregkori álmom
Elérkeztem visszatekintésem végére, még sok sztorit idézhetnék fel, és a lapszámok, egyenként elővéve őket, bizonyára előhívnának még több emléket, de az már közelítené a korábban fölemlített imaginárius monográfia unalmasságát, emiatt ifjúkori, és középkorú kori álmom után befejezésül közreadom öregkori álmom:
még húsz év a Könyvhéttel.

Budapest, 2017. június 5.

Kiss József (A Szerk.)