Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
A Tenger Katedrálisa

Ildefonso Falcones


A Tenger Katedrálisa

Fordította: Cserháti Éva
Kiss József Könyvkiadó
Kötött, 486 oldal, 2990 Ft
ISBN 978-963-87378-4-7
Méret: 150x234 mm

2013 áprilisában megjelent a 2. kiadás
Ára 3950 Ft
ISBN 978-963-88462-8-0

Ildefonso Falcones - interjú a szerzővel

A Tenger Katedrálisa Arnau Estanyol lenyűgöző élettörténete. Erőszakban fogant 1320-ban, apjának, Bernatnak Navarcles vára mellett fekvő tanyáján. Jobbágynak született, és szolgaságban cseperedett, de szabad emberként öregedett meg. Szélsőséges íveket követő sorsa – tiszta szíve, a szerencse, az égi és földi szerelem hatására – a szívbemarkoló gyerekkori nyomorúságtól az irígylésreméltó gazdagságon, sikeren, hírnéven át a bukásból való felemelkedésig vezérelte. Megélte a középkori Katalónia világának brutális kegyetlenségeit: a földesurak jogosított önkényét, az inkvizíció kínzatásait, a királyok és nemesek embernyúzó törvényeit. Üldözött zsidókat mentett, majd őt mentették, volt háborús hős, látott zendülést, pestisjárványt, gazdasági válságot. Ahogy az ő ideje telt, úgy épült naggyá ötvenöt év alatt Barcelona legszebb temploma, a Santa María del Mar, A Tenger Katedrálisa
Kevés spanyol mű tett szert akkora népszerűségre hazájában az utóbbi években, mint az olvasók számára teljesen ismeretlen, első könyves Ildefonso Falcones A Tenger Katedrálisa című, történelmi ihletettségű regénye. 2006-ban került a spanyol könyvesboltok polcaira és pár hónap alatt több százezer példányban elfogyott. A mű azonban nemcsak Katalónia fővárosában talált lelkes fogadtatásra, hanem az egész félszigeten: mára Spanyolországban már több mint egymillió példány kelt el belőle, és lefordították közel 30 nyelvre. Világszerte is előkelő helyeken szerepel a sikerlistákon. (A The New York Review of Books 2006-os nemzetközi bestseller top listáján a negyedik helyezést érte el.)
A szerző Barcelonában él, ügyvédként dolgozik. Különösen fontos számára a város, melynek jelenét és múltját egyaránt ismeri és szereti. Véleménye szerint Barcelona igazi fénykora éppen az az időszak volt, a XIV. század, amikor a regény játszódik, és amikor Katalónia az egész Földközi-tengert uralta, kereskedelmi, katonai nagyhatalom volt.
A regény szerencsés időszakban jelent meg: a történelmi regények, különösen a történelmi bestsellerek újra rendkívül népszerűek szerte a világon. A Tenger katedrálisa is olyan regény, amely napokra rabul ejti olvasóját, könnyed, olvasmányos, nincsenek benne nehézkes, barokkos körmondatok, de nem is vész el lírai ömlengésekben, minden oldalon történik valami, ami leköti az olvasó figyelmét. Ugyanakkor a leírások kor- és valósághűek, és a cselekményt a középkori város életének pezsgő hangulata és szokásai teszik még érdekesebbé.
A regény főhősét, Arnau Estanyolt rendkívüli sorssal áldotta meg a szerző. A fejlődő, forrongó középkori katalán történelem eseményei közvetlenül befolyásolják személyes életét. Gazdag és izgalmas életútja úgy alakul, hogy minden fontos korabeli – történelmileg hiteles – eseménynek résztvevője lesz, sokszor meghatározó szereplőjévé válik. Mégsem érezzük ezt erőltetett túlzásnak, mert Arnau jelleme, személyisége olyan meggyőző, hogy fenntartások nélkül hiszünk neki. Vele és családjával megtörténik mindaz a rossz, ami a középkorban megtörténhet. (Erőszaktevés, járvány, az inkvizíció kínvallatása stb.) Nőszereplői szörnyűséges sorssal jelennek meg a regényben, ami nem szerzői túlzás, a XIV. században valóban nem lehetett jó nőnek születni. A szerző szükségét érezte, hogy jegyzeteiben jelentse ki, a regényben felbukkanó, a hiteles történelmi ábrázolást szolgáló korabeli nézetek idézése – példaképpen egy: „A mi elöljáróink igen bölcs férfiúk, tudják, milyen gonosz az asszonyi állat.” – nem az ő személyes véleményét tükrözik.
Arnau a jobbágysorba kényszerített, szabad parasztcsalád leszármazottjaként már kisgyermekkorában megismeri a nélkülözést, a kiszolgáltatottságot. Édesanyját a környék ura megerőszakolja, és a várába hurcoltatja. Édesapja szinte születésétől kezdve egyedül neveli őt, kimenti a bosszúszomjas földesúr birtokáról, és Barcelonába költöznek rokonaikhoz, hogy ott húzzák meg magukat legalább egy évig, ami abban az időben a szabadság elérésének egyetlen lehetősége. Hamar felnőtté válik, mert kegyetlen és álságos rokonai kitaszítják, édesapját egy éhséglázadás megtorlásaként felakasztják és neki alig 14 évesen a legnehezebb munka jut. Beveszik a hordárok céhébe, részt vesz a Santa Maria del Mar építésében. Gyerekkori kis barátját, akinek édesanyja a kor törvényei alapján embertelen körülmények között él és hal meg, testvérévé fogadja és élete végéig ki is tart mellette. Az első szerelem is szinte gyermekként éri, végzetes és veszélyes kapcsolatuk szenvedélyétől csak felnőtt fejjel tud szabadulni. Első felesége a pestisjárvány áldozata lesz, ő – hogy kihívja maga ellen a sorsot – katonának áll. A csatákban kitünteti magát, felfigyelnek tehetségére, kiválóságára. Önzetlenül ment meg barcelonai zsidó gyerekeket az ölni kész tömegtől, pusztán tisztességből és emberségből. Szüleik hálából gazdag emberré teszik. Gyámságot vállal egykori barátja kislánya felett. Barcelonát megmenti az ellenség pusztításától, a király, azzal jutalmazza helytállását, hogy hozzáadja az unokahúgát, ez visszautasíthatatlan megtiszteltetés, noha Arnau mást szeret. Barcelona kancellárja lesz, segítője és gyámolítója a szegényeknek. Az intrikák azonban nem kímélik, az inkvizíció vallatószéke elé kell állnia. A történet még folytatódik: hősiesség, önfeláldozás, árulások és megbocsátások, szerelem, szégyen, ármány kíséri Arnau életét. S amikor az olvasó leteszi a könyvet, úgy érezheti, hogy feltárult előtte egy eddig csak felületesen ismert világ, az összes titkával, csodájával együtt, és csak szomorkodik, hogy VÉGE.

A Heti Válasz cikke

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés