Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét LapNap

Magyar gyerekkönyvkiadás — a sikersztori

Az utóbbi néhány, gazdasági válsággal, nehezedő piaci viszonyokkal, a fizetőképes kereslet csökkenésével terhes évben a magyar könyvszakmának az egyik különösen jól teljesítő ágazata a gyerekkönyvkiadás volt. A Szerk bevezetője . Könyvhét LapNap >>> tovább

 

Kolosi Beáta a Manóról és egy új divatról

Valami nagy-nagy titok lappang a gyerekkönyvekben. A sárkányok, griffek, törpék, koboldok és boszorkányok mellett kell egy olyan jó tündérnek is meglapulnia az oldalak között, aki arról gondoskodik, hogy míg a felnőtt irodalmat vásárlók – nyilván gazdasági lehetőségeik korlátozódása miatt is – egyre kevesebbet költenek könyvbeszerzésre, addig a gyerekeknek szóló kötetek mind kelendőbbek, forgalmi adataik felfutásról tudósítanak. A titok nyitjáról kérdezte Kolosi Beátát, a Líra Könyv vezérigazgatóját Mátraházi Zsuzsa. Könyvhét LapNap >>>tovább

 

Erősödik a gyerekkönyvkiadás — megalakult a Móra-csoport
Beszélgetés Janikovszky Jánossal és Merényi Ágnessel Mint a közelmúlt több példája mutatja, a könyvkiadók egyesülése megerősíti fenntarthatóságukat és jót tesz piaci szereplésüknek is. A Móra Kiadó is efféle egyesítést hajt végre, amikor részesedést szerez a Csimota Kiadóban és a Csodaceruzában. Janikovszky Jánossal és Merényi Ágnessel Szénási Zsófia beszélgetett. Könyvhét LapNap >>>tovább

 

Gyermekkönyv: a jövőbe vetett hit
Beszélgetés Nánási Yvette-el

Válságban van a világ, szellemi világunk is. Vészjósló felmérések figyelmeztetnek jajveszékelve: egyre kevesebbet olvasunk! A gyermekkönyv kiadás ennek ellenére és nagy szerencsénkre mégis egyik virágkorát éli. Munkatársunk Nánási Yvette-et kérdezte. Könyvhét LapNap >>>tovább

 

Tízplusz, avagy mit olvas(sa)nak a kamasz fiúk?

A 8-14 éves gyerekek médiafogyasztási szokásait vizsgáló KidComm 2. felmérés készítői a korosztály olvasási szokásaira is rákérdeztek. A következtetések egy része megerősíti a korábbi felmérések eredményeit: „a fiúk közt továbbra is az átlagnál többen vannak, akik egyáltalán nem vesznek a kezükbe könyvet”… Pompor Zoltán írása. Könyvhét LapNap >>>tovább

 

Lassan, mesélve
Beszélgetés Tasnádi Istvánnal

Tasnádi István nevét a színházkedvelők már régóta ismerik. A gyermekirodalomba a bábszínház felől érkező író a Rozi az égen című könyvével nyert bebocsátást. Az Ünnepi Könyvhéten aztán ifjúsági regénnyel is jelentkezett, A kőmajmok háza sokak szerint az utóbbi idők egyik legizgalmasabb ifjúsági prózája. Időközben a Kossuth Rádió fiatal hallgató is megismerhették a nevét, Időfutár című hangjátéka első évadának közel félmilliós hallgatótábora lett. A szerzővel felnőtt és gyermekvilágokról, egykori és mai fiatalokról beszélgetett Pompor Zoltán . Könyvhét LapNap >>>tovább

 

Emlékek mai tapasztalatok tükrében
Gyermek- és ifjúsági könyvkiadás és irodalom

A magyar gyermek- és ifjúsági irodalom illetve könyvkiadás legújabb kori (1945 utáni) négy évtizedes története egyenlő az Ifjúsági, később Móra Ferenc (Ifjúsági) Könyvkiadó történetével, az általa megjelentetett kiadványokkal. Amely históriát megírni soha senki sem fogja, egyre kevésbé is lehetne, mert a gyermek- és ifjúsági irodalmat nálunk még mindig nem kezelik egyenrangúan a (kényszerűségből) mondjuk és írjuk így: felnőttirodalommal. Csokonai Attila írása. Könyvhét LapNap >>>tovább

 

 

 

 

Magyar gyerekkönyvkiadás – a sikersztori
Beszélgetés gyerekkönyvkiadásról, gyerekirodalomról
2012. szeptember 12.


Beszélgetnek:

KOLOSI BEÁTA

Líra Könyv Zrt.

MERÉNYI ÁGNES

Móra Kiadó

NÁNÁSI YVETTE
Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése

POMPOR ZOLTÁN
gyerekirodalom-kutató

TASNÁDI ISTVÁN
író

Moderátor:
KŐRÖSSI P. JÓZSEF

Könyvhét LapNap
2012. szeptember 12., szerda, 17 óra
Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-terme
(Budapest V., Károlyi Mihály utca 16.)


A MASZRE és a Magyar Könyvbarát Közhasznú Alapítvány támogatásával
                                                             

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés