A magyar nők örökségéről és jelenéről

Hatodik regénye, az Egyformák vagytok, A Nyughatatlanokat és a Gondolatolvasót követően egy trilógia harmadik része, de külön is érvényes regény. A rendszerváltás utáni magyar társadalom, közelebbről a fővárosi értelmiség elevenedik meg benne.

- „Az Egyformák vagytokban vállaltam a kockázatot: kicsi a távolság köztem és hőseim között.” – mondod egy interjúban. Miért volt ez kockázat?

- Amikor egy író túl közel tart magához egy témát, akkor megvan a kockázata, hogy elfogultan ábrázolja, azért jobb – az én elképzelésem szerint – a nagyobb távolság. Ráadásul senki sem fogja megköszönni, ha valaki élve felboncolja magát és számára is kényes témákat kerülget. De az írás olyankor nehezebb és kellemetlenebb folyamat.

- A Géra Eleonórával közösen írt művelődéstörténeti könyvekből (A budapesti úrinő magánélete 1860-1914-ig és A modern budapesti úrinő 1914-től a 30-as évek közepéig) lebilincselő részleteket tudhatunk meg a magyar nőkről. Lehetséges, hogy a régi időkben való búvárkodás miatt született meg az igény benned, hogy a kortárs nőkkel is foglalkozz?

- Nagy közhely, hogy az ember sokszor maga kényszerül megírni azt a könyvet, amit olvasni szeretne. Angolul vagy franciául olvastam életmódtörténeti könyveket és szerettem volna a magyar nők történetéről is többet megtudni, de viszonylag kevés mű állt a rendelkezésemre. Minden könyv – legyen az regény vagy művelődéstörténeti kötet – a szerzőjének is tanulási folyamat, és ez a “tanulás” is más perspektívát adott a jelenhez. De egészen konkrét hozadéka volt, hogy jobban beleláttam a történészi szakmába, a kutatási téma és az élet összefüggéseibe, ezért tettem meg az egyik szereplőt történésznek. Aki aztán alkalmas lett arra, hogy beszéljen és gondolkodjon arról, hogy miként lesz a jelenből történelem, mi befolyásolja, hogy mit őrzünk meg egy korból, milyen benyomásunk alakul ki róla.

- A minap mondta egy ismerős, aki családjával 3 éve Londonban él, hogy iskolás gyereke már angol kisfiúnak tartja magát.  Érdekes az is, amit olvastam, amikor a te kamasz lányod azt mondta a szüleiről, hogy „én pesti lány vagyok, de ti vidékiek.” A környezetnek óriási befolyása van ránk, és néhány év alatt megváltozik a generációk szemlélete…

- Ma már nagyon sokan élünk olyan szélesebb családban – én is – ahol a családtagok nem egy nemzetből származnak, nem egy helyen élnek, akik számára megszokott más kultúrák mindennapos megtapasztalása. Nem is vidékiként volt más a gyermekkorom, hanem mert a szocializmusban nőttem fel, ami az ismert okok miatt sokszor még a külföldi utazás perspektíváját is alig biztosította. De sok embert nyilvánvalóan annyira elbizonytalanít a multikulturalizmus, hogy sokak számára az jelent szellemi kapaszkodót, ha minél kisebb, zártabb, egyneműbb közösség tagja lehet.

- Hősnőid, Emília (Em) művészettörténész, Elza kiadói jogász – általuk a korunkra jellemző férfi-női kapcsolatok rendszerébe pillanthatunk bele. Elgondolkodtató a cím is!

- A történetben Em bátyja mondja egy ponton az akkor még fiatal lányokra, hogy “Egyformák vagytok”, és valóban vannak közös vonásaik, amelyek miatt barátságot is kötnek. Ugyanakkor mások az életkörülményeik, vagy az élettel kapcsolatos elvárásaik és időnként kifejezetten kegyetlenek egymással. Összeköti őket egy férfi, a közös szülőfalujuk, a hasonló humoruk, de például a gyermekvállalásról mást gondolnak, és a sors is más utat jelöl ki számukra. Mindkettőjük számára nagyon fontos a hivatás, ugyanakkor azon veszik észre magukat, hogy egész életükben férfiak véleményétől tették függővé a boldogságukat, és egy macsó világ szabta játékszabályok szerint próbálnak talpon maradni a pályájukon is.

- A könyv erőteljes társadalomszatíra. Úgy tudom, eléggé szélsőséges a fogadtatása. Mi lehet ennek az oka?

- Ez egy kellemetlen történet, és szinte senkire nézve sem hízelgő. A két főszereplő egyike sem túlzottan rokonszenves, bár van, aki inkább Elzával azonosul, vagy olyan, aki Emmel. Ülnek a mocsarukban, gúnyos megjegyzéseket tesznek az őket körülvevő, hazugnak bemutatott világra. Szóval ez nyilván nem az a fajta történet, mikor az esendő, de szeretnivaló főhős mélybe zuhan, aztán megjárja lelki Camino-ját és a magasba emelkedik. Nem emelkednek sehová. Megpróbálják átvészelni az illúziókkal való leszámolást, egy életszakasz lezárulását.

- A három regényt a Bárdy család története tartja össze. Meglehetősen különböző közegben és korban játszódnak, a jelenkort is némileg elidegenítve mutatod be. Melyik korban, közegben élnél szívesen és miért?

- Nem vagyok nosztalgikus alkat, de az utóbbi időben mégis azt vettem észre magamon, hogy nosztalgiát érzek a 1990-es évek után, és nem azért, mert akkor voltam fiatal. Akkor egyetemistaként – más dolgok mellett – tanultam finnugrisztikát, finn nyelvet vagy gender studies-t, ma, húsz évvel később ezen diszciplínák létjogosultságát vitatják állami szinten, ami egyrészt ámulatra késztet, másrészt érdekes leckét ad arról, mennyire nehéz érzékelni és értékelni a saját korunkat: én akkor nem tudtam, hogy akkor egy olyan szabadelvű korban élek, amit majd egy konzervatív visszacsapás követ. Ami pedig a regényekben szereplő korszakokat illeti: én olyan korszakban nem szerettem volna élni, amikor a nők nem tanulhattak és dolgozhattak. Jó így, hogy a 20. században születtem és a 21. században élek, mert a nagy csatákat ezügyben már megvívták előttem. Persze nem állítom, hogy ne lenne éppen a szerepváltozások miatt válságterület az, hogy mi női szerep, mi férfiszerep.

- Mivel foglalkozol mostanában? Mi lesz a következő könyv? Érdeklődéssel olvastam, hogy ezután talán nem regényeket szeretnél írni.

- Az igazat megvallva nem szeretek beszélni arról, amin dolgozom, mert addig gyönyörködtet igazán egy munka, amíg az én titkom, az mindig némi megrázkódtatást jelent számomra, ha a nyilvánosság elé kell tárnom, bármilyen furán hangzik ez attól, aki részben abból él, hogy a nyilvánosság elé tárja a gondolatait. Valóban nem tervezgetek regényeket, azt hiszem, a világ alapvetően elvan az én regényeim nélkül és én is elvagyok regényírás nélkül. De az írás és a könyvekben való gondolkodás nagyon meghatározza az életemet, csak mostanában többször választok ehhez más terepet. Ha a szépirodalom nem is inspirál már annyira, a művelődéstörténet nagyon is, és mindig látok kutatandó területeket még a magyar nőtörténetben.

- Az Olvasás Éjszakáján miről fog szólni a programod ?

- Egy olyan témát választottam, amit talán mondjuk pont a szépirodalomból, pl. Jane Austen regényeiből ismerünk: a házassági piacot. Mivel akkoriban a házasság volt egy nő gazdasági létének alapja vagy esetleges felemelkedésének kulcsa, nagyon alaposan kidolgozott szempontrendszer létezett az értékmegállapításhoz (külső, kor, státusz, anyagi helyzet, stb. alapján). Azt, hogy egy nő “áru” egy piacon, néha egészen nyíltan ki is mondták. Ez természetesen kicsit bizarrul hat a mi világunkban, amikor nem az “okosan elrendezett”, hanem a vonzalmon és közös értékrenden alapuló házasság az ideál. De a legfurcsább mégis az, hogy eszmények ide vagy oda, az emberek minden korban ugyanolyan arányban kötnek jó és rossz házasságokat.

Szepesi Dóra

Szécsi Noémi: Egyformák vagytok
Magvető Kiadó, 240 oldal, 3299 Ft

Olvasás Éjszakája, 2018. szeptember 29.
Magvető Café 1074 Budapest, Dohány utca 13.
18:00-19:00    „A nőt keressük első helyen, a pénz legyen ráadás” – történetek a 19. századi házassági piacról – Szécsi Noémi fényképes előadása.