„Az olvasóknak egyre kevésbé lesz idejük a vastag könyvekre”

Vagy kéttucatnyi álom került a vaskos kötetbe a benne szereplő négy, az 1970-1980-as években született kisregény – Jaj, Szenvedélyes emberek, Borgisz és az azonos című, 1984-es film alapjául is szolgáló Hanyatt-homlok – jóvoltából. Nem kell tehát visszariadni a több mint ötszáz oldalas könyv láttán – olvastatja magát. A négy opus Vámos Miklós Európa Kiadó gondozta életműsorozatában, Álmaimban valahol címen jelent meg.

– Mikor ébredt fel a Jaj című kisregény alapjául szolgáló álomból? Akkor, amikor még csak egy-két, a holocaustnak áldozatul esett rokon toppant be a családhoz hús-vér valójában? Vagy mind a huszonvalahányan megérkeztek, és már azzal is szembesült az elbeszélő, mekkora gondokkal jár a vágyott nagycsalád?

– Sajnos, soha nem ébredtem föl. Mai napig szoktam arról álmodni, hogy találkozhatom azokkal a rokonokkal, akiket kiradírozott az életből, az életünkből a holocaust, vagy ahogyan mostanában mondják, a shoa. Nagyon fájdalmas hiány, hogy nincsenek és nekem nem is voltak bizonyos nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, következésképp unokaöccsök és unokahúgok sincsenek. De az ő felbukkanásuk csak álomban lehetséges. Nem tudtam volna másképp írni róluk, mint ahogyan a Jaj-ban tettem, keserű humorral színezve.

– Manapság is gyakran álmodik, vagy a könyvben leírtak értelmében „stimulálja” az álomképeket?

– Igen, sokszor, és szoktam emlékezni az álmaimra, van benne rutinom.

– Mindig tiltakozik, ha olvasói magát látják bele művei főszereplőjébe. Ugye a Borgisz című korai kisregény esetében nem ágálna ez ellen? Ott ön mutatkozik meg fiatalkori valójában?

– Nagyjából. De én csak lelkemben voltam ennyire bátor és karakán. Vannak egyéb különbségek is, például az, hogy megvan mind a tíz ujjam, ellentétben Najn Ivánnal. Ebben ez első kisregényemben (a Kozmosz Kiadó fölkéréses regénypályázatára írtam) a 9-es szám köré csoportosul minden, az ujjakon túl ennyi fejezet, ennyi hónap a regényidő, még a cím is ebből ered, borgisznak a 9 pontos betűt hívták a nyomdászok. Valaha egy Bourgeois (ejtsd: burzsoá) című francia lapot nyomtak ebben a méretben. A szót a német nyomdászok borgisznak ejtették, az ő közvetítésükkel került hozzánk. Olyan nyomda és nyomdászat, amilyen leíródik, ma már egyáltalán nem létezik, e szempontból olyan a szöveg egy része, mint egy nyomdatörténeti múzeum.

– Érzékeli, hogy egyfajta plusz, historizáló jelentésréteggel gazdagítják a kötetet a keletkezés idejének sajátos körülményei: a 70-80-as évek lakáshelyzete, telefonviszonyai, útlevélügyei, a víkendház-építési láz, a ma nevetségesen alacsonynak tűnő fogyasztói árak, melyek értelmezéséhez a fiatalabb olvasók esetleg szüleik magyarázatára szorulnak?

– Ez minden régebben írt szövegre igaz. A kérdés az, hogy a figurák, helyzetek, a gondolatok és az üzenetek frissek maradnak-e? Remélem. De ezt ne tőlem kérdezze.

– Az új kiadásra készülve milyen érzelmekkel olvasta újra korábbi opusait? Változtatott valamit a harminc-negyven éve született szövegeken?

– Nem szívesen veszem a kezembe régebbi munkáimat, és mindig javítok rajtuk. Elsősorban húzok. A virtuális korszakban már mindenki mindent látott tévén, filmen vagy a neten, sok mindent egyszerűen fölösleges leírni, amit korábban még szükséges volt. Tolsztoj részletesen ábrázolja a vonatkupé belsejét, nyilván tudta, kevesen utazhattak. Thomas Mann hosszasan elidőz a műtő ábrázolásánál, az akkori olvasók többségének fogalma se lehetett arról, hogy az milyen. Mint az a szövegekből kitűnik, örökkön-örökké a különböző párbeszédtechnikák előnyeivel és hátrányaival bíbelődtem, és mindig másféle megoldásokat kerestem. Néha találtam. Ezeket békén hagytam, noha meglepőek lehetnek így, egymás után. Talán érdekesek is, főleg azoknak, akik szeretnék kipróbálni magukat a szépirodalom csataterén.

– Mennyiben folytatása, második „kötete” ez a négy kisregényt tartalmazó könyv a tavaly megjelent Énekek évada címűnek?

– Határozottan. Úgy is tekintem, hogy ez egy kétkötetes egység, az összes kisregényem. Nem véletlen, hogy az első egy előszóval indul, a második pedig utózöngének nevezett utószóval zárul. Szerintem egyébként a kisregény nem abban különbözik a nagytól, hogy rövidebb. A kisregény emberközelibb ábrázolásmódokkal él. És persze általában kevesebb a szereplője. Afféle átmenet a hosszú elbeszélés és a regény között. Meglehet, hogy az olvasóknak egyre kevésbé lesz idejük a vastag könyvekre, s az íróknak pedig türelmük a megírásukra. Én ebben kivételnek érzem magam. Most fejeztem be egy igazán vastag regényt, a címe: Hattyúk dala. Kétezer év története. Októberre tervezzük a megjelenést. Addig még átírom néhányszor.

– Egyfajta saját hagyományt visz tovább a dalszövegből adott címmel? Az álmokkal teli kötethez nyilván tucatnyi címötlet közül választotta ki a kisregények keletkezési idejénél korábban, Jávor Pál előadásában népszerűvé vált sláger részletét: Álmaimban valahol.

– Voltaképp mind a négy kapcsolatos az álmokkal. A Hanyatt-homlok kifejezetten húsz álom taglalása. A Szenvedélyes emberek a puha szocializmusbéli értelmiségiek vágyálmairól szól. A Borgisz: rémálom. A Jaj pedig az elvesztett nagycsalád és rokonság megálmodása. Sokáig vacakoltam, milyen sorrendben kerüljenek egymás után. A megírás dátuma szerint valahogyan nem hatottak jól egymásra. Remélem, sikerült megtalálnom a jó megoldást.

M. Zs.
Fotó: Szabó J. Judit

Vámos Miklós: Álmaimban valahol
Európa Könyvkiadó, 3990 Ft