Borda Lajos antikvárius, bibliofilkönyv-kiadó hosszú ideje tiszteletre méltó kitartással tartja fönn – szinte egyedül – a hazai könyvkiadás egyedi és könyvészeti igényű szegmensét. A korszellemmel nyíltan szembefordul: nem a piacnak, hanem a magyar kultúrának és kevés „értékfüggő” vásárlónak dolgozik.

– Mintha megritkultak volna az utóbbi időben a Borda-kiadványok... vagy csak kevésbé tűnnek föl a zajosabb piaci viszonyok között?

– Hosszú évek óta évente egy, legföljebb két kiadvánnyal állunk elő, ilyen keretek között mennyiségi változást nehéz regisztrálni... egy tizenkét részes sorozat évenkénti egy kötetének megjelenésére gondoljon például. A bibliofil kiadás nagyon-nagyon időigényes munkafolyamat.

– Tehát máig ugyanez a kiadási ütem? Nincsenek ezen a piacon hullámzások, kisebb-nagyobb konjunkturális időszakok?

–  Ennek, amit mi csinálunk, nincsen piaca. Magyarországon pár ember van, aki ezt értékeli.

– Országos szinten hányat jelent a „pár ember”, pár százat?

– Tizenvalahány embert talán.

– Azért ez meglepő, és elszomorítónak is merném minősíteni... egy kis szubkultúrát alkotnak a bibliofil kiadványok barátai?

– Ha szubkultúra lenne, akkor ezek az emberek kapcsolatban lennének. De ez nincs így: én tartom számon, vagy kapcsolom össze ezeket az embereket, akik ezt a munkát, teljesítményt értékelik.

– Nem gondolt arra, hogy épp ezért ön alakíthatna ebből az érdeklődő és értékelő közegből összefüggő kört, valamilyen marketingtevékenységgel akár?

– Nem. Nem is lenne erre külön energiám – mint mondtam, a bibliofil könyvek gondozása rendkívül idő- és munkaigényes, a levéltári anyagok kutatásától a a könyvkötészeti megoldásokig. Minden egyes kiadványunk egyedi bőrkötésben készül... helyesebben vannak olyan könyveink is, amelyek nem egyedi bőrkötésben, ennélfogva nagyobb példányszámban jelennek meg.

– Mit jelent ebben az esetben a nagyobb példányszám?

– Hatvan példány. Parti Nagy Lajos Petőfi Barguzinban című könyvének bibliofil változata most hatvan példányban jelent meg.

– Van ennek a speciális könyvészeti unikumnak gyűjtőköre? Akik műgyűjtőként arra speciálizálnák magukat, hogy ilyen kincseket gyűjtenek?

– Vásárolják a kiadványainkat, szolidan, de vásárolják. Egy-két vásárlónk van, aki megveszi minden kiadványunkat, ami csak megjelenik, őket végül is tekinthetjük gyűjtőknek. Ezek elég drágák is, tehát befektetési nézőpontból is lehet ez gyűjtői hozzáállás.

– A „drága könyv” ebben az esetben milyen árszintet jelent?

– Harmincezer forinttól háromszázezer forintig: a felső határt említve hozzá kell tennem, összesen egy-két olyan régi kiadásunk van, amely ilyen sokba kerül.

– Mik a kritériumai az érték megállapításának? Mi dönti el egy bibliofil kiadvány esetében, hogy a pár tíz-, vagy a pár százezres kategóriába kerül-e?

– A mi áraink lényegében önköltségi árak. Ami iyen sokba kerül ezeknél a könyveknél, az a szellemi értelemben vett „alapanyag”, a kézirat ritkasága, hogy mennyi és milyen művészi színvonalú metszet van benne...

– Amikor ön dönt arról, hogy valamit kiad bibliofil kiadásban, ezek a fő szempontok? Milyen a kézirat, milyen esztétikai színvonalat képvisel majd a kész kiadvány?

– Lényegében igen. Én egyszerű folyamatként élem meg a kiadói munkámat: minden egyes részletet jóelőre ki- és át kell gondolni, és azután hűen kivitelezni. Piaci szempontok egyáltalán nem befolyásolnak a válogatásban, megmondom őszintén, engem nem érdekel a piac. Nem a piacnak dolgozom, hanem saját kedvtelésemre, mert tudom, hogy jó, amit csinálok. A visszajelzésektől függetlenül dolgozom, ha egyetlen darabot sem vesznek valamelyik könyvemből, akkor is megcsinálom a saját örömömre.

– Van olyan munkája, amit annyira szeret, hogy nem is adja el, nem adja ki a kezéből?

– Ez inkább úgy alakul, amit nem tudok eladni, az lesz a gyűjteményem. A Borda Antikváriumból meg tudok élni, a bibliofilekből nem, igaz, hogy terjesztésre sem adom ki senkinek.

– De akkor eleve csak az vehet belőlük, aki tudja, hogy léteznek…

– Vagy ötven könyvet kiadtunk vagy bibliofil változatban, vagy kifejezetten bibliofil könyvként, azért tudhat rólunk az, aki ilyen igényes kiadványokat szívesen vásárol. Ezek a könyvek főleg szakkönyvek, kivárják az idejüket és a vevőjüket.

– Milyen szakkönyvek érdeklik a legjobban? Matematika, természettudomány?

– Leginkább könyvészeti szakkönyveket, általában bibliográfiákat gondozok, vagy életrajzokkal ellátott bibliográfiákat. Ha megnézi a kiadványainkat, Dörnyei Sándor Régi magyar orvosdoktori értekezések című (Nagyszombat, 1772–1849) reprezentatív munkájában ott találjuk 1800 korabeli orvos életrajzát, utána pedig a disszertációik teljes leírását.

– Mondta, hogy a piac visszajelzései nem motiválják.A díjak sem vonzzák különösebben?

– Nagyon örülök a díjaknak, a Szép Magyar Könyvnek például. Nagyon sok díjat kaptunk a Szép Magyar Könyv verseny keretében.

– Arra nem volt példa, hogy könyvszakmai szervezetek, vagy könyvtárak dokumentációs céllal gyűjtsék-vegyék az ön kiadványait?

– Ez más kérdés, más lapra tartozik… a könyvtárak a Kellótól (Könyvtárellátótól) vásárolnak, egy könyvtár van talán, ami közvetlenül vásárol kiadótól...

– De ha megkeresnék önt, adna el szívesen a jövő nemzedéknek megőrzésre példányokat?

– Hogyne, de ehhez olyan könytárosok kellenek, akiket érdekel a szakma.

– Mik a tervei az új évben?

– Régi magyarországi vallásos nyomtatványok címmel indítottam egy sorozatot, ez is bibliográfia, és nemsokára fogok indítani a régi magyarországi világi nyomtatványokról.

– Mekkora sorozatok lesznek ezek?

– Amíg meg nem halok. A terveim, szándékaim nyitottak, minden attól függ, a Jóisten meddig hagy életben. Kigondolom magam, mi az, ami fontos szakmai szempontból is, és a magyar kultúra szempontjából is. Mi olyan szövegeket adunk ki, amelyek még nem jelentek meg magyar földön nyomtatásban.

– Önnek ez fontos, vagy egyenesen kizárólagos szempont, hogy először jelenjen meg itthon nyomtatásban az, amihez nyúl a rendkívül gazdag magyar irodalmi, vagy tágabban kulturális hagyományból?

– Kiadtuk többek mellett Sebastian Brant Bolondok hajóját új magyar fordításban, Gottfried von Strassburg Tristánjának első magyar fordítását – ami szépirodalmat kiadunk, mind első megjelenés. Ha valaki olyan magyar szöveget ad ki, amely már megjelent, olyan nagyon sokat nem tesz hozzá a magyar kulturális hagyományhoz... akkor tesz hozzá, ha meg nem jelentet ad ki. Az érdekesebb is – az előbbi könnyebb, a második érdekesebb, de többet mondok, hasznosabb is. Én pedig hazafi vagyok, ezért ezt nagyon fontosnak tartom.

Harangozó István